2015. 02. 25.

Vonatkövető mobilra – itt a hivatalos MÁV-START app

Elkészült és letölthető a MÁV-START hivatalos okostelefonos alkalmazása. Alighanem a 2015-ös Utazás Kiállításon jelenti majd be a vasúttársaság az alkalmazást, de mi már ki is próbáltuk.


Elérhető és letölthető – igaz, egyelőre csak androidos okostelefonokra – a MÁV-START hivatalos menetrendi, vonatkövető alkalmazása. Az évek óta várt alkalmazás nem csak menetrendi kereső, hanem próbál a „nagyok”, a HAFAS-alapú keresők nyomdokaiba lépni, ám egyelőre ez még elég döcögősen megy. Emellett pedig közel sem pótolja a gyorsan és egyszerűen kezelhető Vonatdroidot, hiszen egy komplex felhasználói élményt nyújtó programot akart elénk tárni a MÁV-START megbízásából a fejlesztőként megjelenő MÁV Szolgáltató Központ Zrt.
Az applikáció bejelentését alighanem az Utazás 2015 kiállításon tervezi a MÁV-START, ám ennek ellenére már korábban elérhetővé vált a Google Play áruházban. Kipróbáltuk hát a MÁV-START programját.

Az alkalmazás látványos, de pont emiatt kissé hosszú és zavaró videóval indul. Egy logó és egy sima töltésjelző jobb lenne, ráadásul nem tévesztené meg a felhasználót, aki érintéssel vagy elhúzással túl szeretne lépni a kezdőképernyőn

A legfontosabb funkció a kereső

Az állomások között is kereshetünk. A kedvencelés csak innen érhető el, az érkező-induló jegyzékből nem

Hiába a GPS és az adatkapcsolat, percekig vártunk és nem találtunk közeli vasútállomást Budapest belvárosában sem. Pedig a Keleti pályaudvar közel lenne...

A menüben sok érdekes funkciót találunk. Vajon az „utazás értékelését” a MÁV-START figyelembe veszi majd?

Egy adott vonaton chatelhetünk is az utastársakkal? Vagy magával a vonattal lehet beszélgetni? Svájcban már próbálták, csekély sikerrel

Keressünk vonatot a Keletiből Debrecen-Csapókertre!

A találati lista kicsit érdekes, de megszokható. De vajon miért kell egymás alá írni az átszállásokat és a menetdíjat? Ráadásul az egyszerű kereső alapból teljesárú jeggyel utazókra van szabva, kedvezményt csak az összetett keresésben állíthatunk be vagy a beállításokat erősen bűvölve csalhatjuk elő az egyszerű keresés oldalára ezeket a beállításokat. Persze, nem mindenki ezzel kezdi majd az alkalmazás használatát...

A részletes nézet viszonylag áttekinthető, de nem igazán válik el az átszállás jelzése, valahogy grafikailag célszerűbb volna ezt megoldani, akár egy vízszintes vonallal jelezve

A vonatkövető opcióban a megszokott térképes vonatkövetőt találjuk. A vonat sebességét látjuk, de a vontatójármű adatait lekérni kicsit körülménye. Ebben is többet tud a Vonatdroid

Az alkalmazás a Google Play áruházból ingyenesen elérhető. Szerkesztőségünk a kissé átfogóbb, ám utazástervezőt nem, de valós idejű információkat részletesebben kínáló Vonatdroiddal együtt ajánlja a használatát. Hozzátesszük: fájón hiányzik a jegyvásárlási lehetőség és a jegyek bemutatási lehetősége az alkalmazáson keresztül. Kár.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.