2015. 03. 07.

Tehervonat a debreceni reptérre

Jó ideje a kombinált fuvarozás fejlesztéséről érkeznek hírek az ország keleti feléből. Debrecenben a repülőtér mellett épült meg a az új konténerterminál, amelynek immáron rendszeres vasúti kapcsolata is van.


Korábban felröppent a hír, hogy konténerterminál épül Debrecenben. Hosszas előkészítésnek köszönhetően februárban elkészült a terület, ahol a konténerek le- illetve felrakodását végezni fogják. A terminál területét a repülőtéren alakították ki, ahol speciális, önmagukban 80 tonnás emelőgépekkel dolgoznak, melyek 45 tonnás terhet is képeket a magasba emelni. A konténerek eddig kamionokon, közúton érkeztek Budapestről, illetve ilyen formán jutottak is vissza a fővárosba. Ám a terminál megépítésével várhatóan csökken a kamionos forgalom a két város között között, mely azt is jelenti, hogy a nyersanyag, vagy félkész termék és késztermék 40%-kal olcsóbban ér rendeltetési helyére, köszönhetően a vasúti szállításnak és a most megépült konténer rakodónak. Debrecenben hamar elérhetőek az üzemek, így az átrakodást követően az áru kevés idő szükségletében a vonattól a megrendelőhöz kerül, valamint a feladótól a vonathoz.
A konténervonatok a törökbálinti, és a bécsi terminálokon keresztül jutnak majd a tengeri kikötőkbe. A vonatok márciustól közlekednek a tervek szerint minden kedden és csütörtökön. Azonban már 2015. február 26-án megérkezett az első üres vonat Kelet-Magyarországra. Tervek szerint a vonatot a GYSEV üzemelteti majd Debrecen és a kikötők között.
Az első vonat a még sötét hajnal leple alatt érkezett a cívisvárosba, majd a mozdony rövid tartózkodás után távozott Szolnokra. A DB Schenker korábban 290-es sorozatszámot viselő mozdonya kapta azt a megtisztelő feladatot, hogy az első konténereket szállító szerelvényt az iparvágányra tolhassa.

Tolva érkezik a 106-os vonalon az első konténer vonat a Gázvezeték utcai átjáróhoz reggel nyolc órakor

A vonatot a DB Schenker mozdonya mozgatta

A reptéri iparvágány a 106-os menetrendi mezőszámú vasútvonalon, a megszüntetett Debrecen-Tégláskert megállónál ágazik ki. Sokáig elhagyatott vágányként tengődött, de a terminál kialakításával újra élet költözik az iparvágányra és így újra rendszeres teherforgalom lesz a nagykereki vonalon. Igaz, a tehervonatok mintegy 2100 métert haladnak vasútvonalon, de az utóbbi időktől eltekintve – amikor a vonal felújításához szükséges tehervonatok és munkavonatok közlekedtek – hosszú évek óta nem volt teherforgalom. Ugyanakkor említésre méltó, hogy a német vasút kötelékében 290 536-2-es pályaszámon dolgozó mozdony – ma 0469 103-3 pályaszámon dolgozik – most járt először a valamikor MDmot-ok uralta vonalon.

Régen járt ilyen hosszú vonat a 106-os vonalon. 30 kocsi több, mint 400 méter

A kertek alatt közelít az iparvágány kiágazáshoz a dobozvonat

Már az iparvágányon tolat a 290-es. Idejét sem tudni, mikor koptatta vonat utoljára a reptéri iparvágány sínjeit. Háttérben Debrecen állomás bejárati jelző előjelzője látható

Az első konténervonat a reggeli órákban került beállításra az iparvágányra, ahol ketté kellett osztani a vonatot, mivel a 420 méteres hosszával nem fért el harminc kocsi egy vágányon. A mozdony a második sor szerelvényt tolta az iparvágányra, már le is emelték az első konténert. A miután a tolatómozdony elvégezte feladatát és gépmenetben távozott az állomásra, a konténerek leemelését elkezdték. 
A hírek szerint évente körülbelül kettőezer konténer fordul majd meg a terminálon. A vonatok kedden és csütörtökön közlekednek várhatóan, de bízzunk benne, hogy a növekvő igények miatt ez növekedni fog.

A vonatnak vissza kellett húzni, miután a vonat felét leakasztották. A szétakasztásra amiatt volt szükség, mert két vágányon tudták fogadni a teljes hosszúságú szerelvényt

Míg a mozdony a vonat második részét állítja be az iparba, a háttérben már készülődik munkára a 80 tonnás emelőgép

Háttérben a reptéri főépület is előtűnik, ahogy a szerelvény egyre hátrébb tol. Az első konténer már nem soká leemelésre kerül. A kép jobb szélén a Sáránd irányába tartó mellékvonal sejlik fel

Már levegőben az első konténer. Reménykedjünk benne, sokáig tartó és biztos munka vette kezdetét és több ezer konténert láthatunk még így a levegőbe emelkedni

Csak a véletlen műve. Néhány szempillantás és földre ér az első üres konténer

A 469-es mozdony ezzel elvégezte a feladatát, így magányosan kocogott vissza az állomásra. Várhatóan újra kifényesednek a sínszálak, mely egy jel lesz a sok közül, hogy egy iparvágány feléledt

Főszerepben a gumikerekes daru

Újabb konténer kerül elhelyezésre a terminálon belül

Rendezett formában kapnak helyet a dobozok

Talán sok-sok éven keresztül mindennapos lesz az emelőgépek „száguldása” a telepen belül és temérdek konténert mozgatnak meg a 80 tonnás szerkezetek
(fotók: Sipos Milán Gergely)
Nem meglepő a GYSEV teherfuvarozó leánycégének és a DB Schenker magyarországi érdekeltségének együttműködése. A közelmúltban érkezett hírek szerint a GYSEV Cargo a DB Schenkerrel együtt versenyezne az ÖBB-vel, illetve a Rail Cargo Austriával és érdekeltségeivel. A DB Schenker Rail ehhez a GYSEV-et választotta, amely korábban létrehozta saját árufuvarozási leányvállalatát, a GYSEV Cargót. A két cég közös vállalkozás keretében kíván vasúti áruszállítást folytatni a közép-európai térségben. A közös vállalatban a DB Schenker Rail 51%-os tulajdonrészt szerzett és a DB-től érkeznek majd a mozdonyok és a kocsik; a GYSEV pedig a némethez képest olcsóbb magyar munkaerőt biztosítja. Mindazonáltal az sem lenne meglepő, ha az osztrák kormányzat barátságtalan lépésként értékelné a GYSEV lépését, hiszen a GYSEV és az ÖBB között nagyon régóta jó a viszony. Ráadásul a GYSEV tulajdonosai, a két állam – az osztrák és a magyar – a 2011 végén aláírt hosszútávú MÁV-ÖBB megállapodást is veszélyben látják.
Halász Péter

Sipos Milán Gergely

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.