2015. 03. 07.

Huszonegy motorvonatot rendel a MÁV-START

Megjelent a nemzetközi tenderkiírás a MÁV-START új, összesen 21 darabot magában foglaló motorvonat-beszerzésére. A tendert két részletben, előbb hat, majd további tizenöt darab motorvonatra írták ki.


A MÁV-START a két tenderrészben egyforma járműveket, legalább 70 százalékban alacsonypadlós, 25 kV 50 Hz-es felsővezetékről üzemelő, egyáramnemű villamos motorvonatot szerezne be az elővárosi forgalom számára. Az első rész hat, a második pedig tizenöt darab egységet foglal magában.
A nyertes pályázó feladata lesz majd a hatósági engedélyeztetés, amelynek keretében az előzetes engedélyezési eljárást az NKH-nál a szerződés megkötését követő egy hónapon belül meg kell kezdenie. A szerződés a tervek szerint 2015. június 15-étől él majd és az első hat esetében 2015, a második tizenöt esetében 2016 végéig szól, azaz ez alatt az időtartam alatt kell leszállítani a vonatokat.
A referenciák között szerepel az a kitétel, hogy a leendő gyártónak legalább 4, az EU, illetve Svájc területén váltóáramról üzemelő, normál nyomtávolságú, hasonló mértékben alacsonypadlós motorvonatot kell tudnia felmutatni. A beszerzendő motorvonatok specifikációjából annyi kiderült, hogy legalább 200 ülőhelyet kell biztosítani a járművekben.
Az ajánlatokat 2015. április 20-án 10 óráig várják, ekkor lesz a tenderbontás a MÁV-START székházában.
Az első hat motorvonatot a 2007-2013-as időszak EU-s forrásaiból, a Közlekedés Operatív Program; a további tizenöt szerelvényt pedig a 2014-2020-as időszak uniós forrásaiból, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program biztosította pénzekből szereznék be.
A tender az eddigi tapasztalatok szerint láthatóan a Stadler Rail által épített FLIRT-motorvonatokra van kiírva: viszonylag rövid jelentkezési határidőt szabnak, ennyi idő alatt érdemben csak meglévő járműtípusokkal rúghat labdába bármelyik gyártó is. A referenciaként megszabott járműszám alapján persze szinte bármelyik nagyobb gyártó elindulhat a tenderen, ám ne felejtsük: a hazai, 25 kV 50 Hz-es felsővezetéki rendszer alatt legfeljebb nem mindegyik gyártónak vannak komoly tapasztalatai; a Bombardier jelenleg gyártásban lévő motorvonataival – a Talent 2-esekkel vagy éppen a Bombardier TWINDEXX-ekkel – nincsenek ilyen tapasztalatok. Viszont azt se felejtsük el, hogy akár a cseh Škoda Transportation is labdába rúghat, mert bár ők két áramrendszerű vonatokat építettek eddig a ČD-nek, de a közelmúltban a nürnbergi S-Bahn-ra is rendeltek már tőlük járműveket és a német előírások meglehetősen szigorúak a Škoda RegioPanter-motorvonatával szemben. A Siemensnek is lehetnek akár esélyei, bár tudni kell, hogy a GYSEV részére még nem készültek el a Desiro MainLine motorvonatok – ebből ötöt rendelt a „repcevasút” –, így ez nem számít bele a referenciák közé. Mindazonáltal a szerződés már említett időtartama erősen korlátozza a járműgyártók mozgásterét. Valószínűsítjük hát, hogy ezúttal is a Stadler Rail lesz a befutó a FLIRT-ekkel – hogy így lesz-e, az majd kiderül április második felében.

RegionalBahn információk

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.