2015. 05. 21.

Balatoni nyár 2015

Ahogy minden évben, úgy idén is közeleg a nyári szünet és ezzel pedig a balatoni nyári menetrend bevezetése a magyar vasúton. Nézzük hát, milyen újdonságokat tartalmaz a hamarosan életbe lépő idényjellegű menetrendi kínálat. Ám nem csak ez lesz az érdekes a nyáron, hiszen két hétre elcsendesül a Nyugati pályaudvar is.




Északi part


A nyári menetrend boncolgatásánál talán kezdjük az egyszerűbbel: az északi parton a néhány éve bevált menetrendi szerkezettel találkozhatnak az utasok idén is. A Kék Hullám gyorsvonatok 7 és 19 óra között Budapestről minden páratlan óra 5 perckor; Tapolcáról pedig 7 és 17 óra között minden páratlan óra 40 perckor indulnak majd. Ugyanúgy hasonló marad a Tekergők és a Katicák menetrendje is a tavalyi évhez. Újdonság viszont, hogy a Tapolcáról vasárnap 20:05-kor induló 19791-es Naplemente néven Tapolca és Balatonfüred között a Tekergők, míg Balatonfüred és Budapest között a Kék Hullám megállási rendje szerint közlekedik majd, egy újabb kategóriát bevezetve a 29-es vonalon. Tavaly ez a vonat még nem kapott külön elnevezést, sima gyorsvonat volt.
A Katicák közlekedési rendjében csak annyi változik, hogy a tavalyi fiaskó után a MÁV-csoport biztosra megy: Pusztaszabolcs és Börgönd felé kerül a vonat, Székesfehérvárt nem érintik, de Pusztaszabolcson és Börgöndön is megállnak.

A Katicák is maradnak az idei nyáron, az északi parton nagy változásokra nem kell számítani

A hírek szerint idén is lesz Nohab az északi parton: a Budapest-Déliből 09:40-kor induló és Tapolcára 13:17-kor érkező 19792-essel megy majd a gép, hogy a 19793-assal (Tapolca indul: 14:42, Budapest-Déli érkezik: 18:19) térjen vissza. A vonat fejrovatából egyelőre hiányzik az eddig megszokott étkezőkocsira utalás. A hírek szerint a

Idén is lesz Nohab az északi parton, de egyelőre az étkezőkocsi a masina mögött közel sem biztos, hogy útra kél, legalábbis a legutolsó menetrendtervezet szerint. Képünkön a 2014 nyári szezonban érkezik a tapolcai gyorssal Balatonfüredre a 17-es Nohab

A Keszthely és Tapolca közötti szakaszon szintén marad a már ismert kínálat: nagyjából kétóránként Keszthely és Ukk közötti személyvonatokkal, ezeket sűrítik a tapolcai betétjáratok, utóbbiak általában a déli parti vonatokhoz csatlakoznak Keszthelyen.

Déli part


A déli parton némi átrendeződésre kell már számítani. Az egyik, a balatoni rendtől független (?) változás, vágányzári munkák miatt június 22. és július 5. között az egyébként Kőbánya-Kispestről induló S36-os és G43-as vonatok (azaz a tárnoki személy és a székesfehérvári gyorsított vonatok) végpontja Kelenföldön lesz. Tegyük hozzá: erre nem lenne szükség, a pályakapacitás rendelkezésre áll, de a menetrendi kínálatot mégis a felére szűkítik a Déli összekötő vasúti hídon. A korlátozás oka, hogy a Nyugati pályaudvart a nyári időszakban hosszabb időre részlegesen, illetve teljes egészében lezárják a vasúti forgalom elől és az oda érkező, onnan induló vonatok számára helyet kell keresni. A Nyugati pályaudvart érintő korlátozásokat részletesen lentebb mutatjuk be.


A Stadler népszerű motorvonatainak idén már dedikált szerep jut, különösen a hétvégi forgalomban

Újdonság a Balaton partján, hogy itt is megjelenik az eddig is ismert ütemes menetrendben az azonos, „márkavédjegyes” szolgáltatásokat nyújtó járatrendszer. Budapest-Déli és Fonyód között sebesvonatként közlekednek majd hétvégente a „Hétvégi FLIRT” fantázianevű vonatok: nevükből adódóan FLIRT-motorvonatokkal – ezen felül a Siófok-expressz is a svájci motorvonatokkal közlekedik majd. Ezek valamennyi útba eső déli parti megállót kiszolgálnak. Párjuk a „Balaton Expressz” lesz, a megszokott hibrid IC-s megoldással. Ezek a vonatok Budapest és Keszthely között a megszokott gyorsvonati megállásokkal közlekednek, de a menetrendben nem vastagon szedve szerepelnek, így gyorspótjegyet nem kell majd venni rájuk, ellentétben a FLIRT-ekkel. Fontos azonban, hogy a kerékpárok számára kötelező lesz a kerékpár-helyjegy vásárlása. A vonatokon a tervek szerint három kocsiban is lesz kerékpárszállító szakasz; a nagy kapacitású poggyászkocsik pedig a sebesvonatokban járnak majd. Persze, ez a tarifális előírás még változhat.

A balatonszentgyörgyi stokkozás megszűnik: a keszthelyi vonatokhoz Nagykanizsára; a kanizsai vonatokhoz Keszthely felé lesz átszállásos csatlakozás. Előbbi mozdonyos személyvonat, utóbbi pedig Bézé lesz

Ugyancsak érdekes lépés, hogy szakítanak a hagyományokkal: Nagykanizsa jobbára csak átszállással lesz elérhető: a Balaton Expresszhez csatlakozó személyvonatok Balatonszentgyörgyről indulnak majd. Hogy milyen szerelvénnyel, azt nem tudjuk még, de ide igazán ideálisak lennének a villamos motorvonatok, így a járattervezők a logikus megoldások tekintetében biztosan vagy Bézét vagy néhány kocsis mozdonyos személyvonatot terveztek be. Információink szerint ez jellemzően egy Szili és két Halberstädter kocsi lesz, de mivel az expresszvonatok kocsijai és szerelvényei is beforognak a járatba, a 15-20 utast szállító vonatok többször akár hét kocsis szerelvények is lehetnek.
A Balaton Expresszek párja egyébként a személyvonati szerepet felvállaló rendkívül frappáns nevű „Déli → Parti” vonatok lesznek majd. Ezek Budapest és Nagykanizsa között járnak majd, Székesfehérvártól minden állomást és megállóhelyet kiszolgálva. Balatonszentgyörgyön átszállásos kapcsolat lesz Keszthely és tovább Tapolca felé.
Mindezek tekintetében üdvözlendő lépés az időrabló stokkozás megszűnése Balatonszentgyörgyön és reméljük, hogy a későbbiekben is hasznát veszik a jól működőnek tűnő lehetőségnek a vasútnál.
Érdemes szólni egy meglehetősen megalapozottnak tűnő „folyosói pletykáról” is. Előrebocsátjuk: a valószínűsége a menetrend szervezése során nagyjából 0 és 100 százalék között szóródott. De nézzük, miről is van szó: alighanem a MÁV-START-os „nincs kocsi” mondókát jól előadó „szakemberek” okán merült fel, hogy a MÁV Nosztalgia Kft. tulajdonában lévő ex-osztrák Schlierenwagenekből – nem összekeverendő a MÁV-START átlal csatasorba állított, szintén osztrák eredetű Inlandswagenekkel – álló szerelvény közlekedik majd a déli parton a péntekenként közlekedő 18706-os számú „Napfürdő” nevű vonatban Budapest-Déli és Fonyód között; ellenkező irányban pedig a vasárnap este Tapolcáról Budapestre tartó 19791-es számú „Naplemente”, mint „páratlan” vonatok esélyesek a különleges kocsik fellelési helyeként.
Hogy a járművek használatának milyen financiális és egyéb háttere van, azt talán inkább fedje a jótékony homály, hiszen elgondolkodtató, hogy a MÁV-START a részben azonos cégcsoporthoz tartozó, de lényegében versenytárs vasútvállalattól, az önálló MÁV Nosztalgia Kft-től bérel járművet. Az már csak hab a tortán, hogy a MÁV Nosztalgia Kft. olyan menetvonalat szeretett volna, amivel körbejárható a tó – hogy végülis ez közszolgáltatásként közlekedő vonat lett volna vagy – ahogy ők mondják – „élményvonat”, azt nem tudni. Most viszont azért közvetetten közszolgáltatási szerződés nélkül is végezhet a – sokak által csak találóan „Aranybánya Kft.”-ként emlegetett – MÁV Nosztalgia Kft. közszolgáltatást. erre mondják azt, hogy „ügyes”.

Fürdős vonatok


Az ütemen felüli fürdősvonatok Miskolcról (Ezüstpart), Szolnokról, Záhonyból és Szegedről (Aranyhíd) idén is megmaradnak. A záhonyi fürdős – amelynek pontosságát évek óta elemezzük, ám sajnos a MÁV-csoport annyira nem foglalkozik a témával, hogy láthatóan változna is a járat eme jellemzője – az északi parton idén is a Tekergők menetvonalában közlekedik. Fájón hiányzik a menetrendből viszont a győri fürdős, amely a rajongók nagy örömére Győr és Székesfehérvár között Púpossal közlekedett. A vonat most a fehérvári állomás átépítése miatt került ki a kínálatból, a helye meglenne az 5-ös vonalon, olyannyira, hogy nagyjából a helyén jár majd egy plusz személyvonat – várhatóan Bézével – a nyári időszakban. A járat helyét Székesfehérvár és Siófok között a Szolnokról érkező fürdősvonat veszi át.
A 30-as vonal átépítése egyelőre szünetel a nyári időszakban. Igaz, két vágány nem áll rendelkezésre a vonatok számára, de Lepsénytől Szántódig 100 km/h-val roboghatnak a vonatok, ami jelentősen megnöveli a vasúti pálya áteresztőképességét és jótékony hatással lehet a menetrendszerűségre. A kivétel egyedül Siófok belterülete, ahol az eddigi kilenc hónap alatt semmi sem változott a síneken.
A székesfehérvári állomás átépítése miatt a 45-ös vonal utasai pótlóbuszokra kényszerülnek – meglehetősen értelmetlen lépés ez, hiszen a vonatok helye megvan a menetrendben és az állomás kapacitása is adott –, így a Dél-Dunántúl felől a Balatonra igen kalandosan lehet eljutni. Ugyanis a másik útvonalon, a Dombóvár–Kaposvár–Gyékényes vonalon két állomás, Csoma-Szabadi és Baté kizárása miatt is vágányzári menetrendre és buszozásra kell számítani már június 15-étől.

Budapesti nyár


A MÁV-csoport a vasúti pálya működtetésére vonatkozó Hálózati Üzletszabályzatban rögzített lehetőségével élve évközi vágányzárat kért és kapott Budapest-Nyugati pályaudvarra. A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. június 22-én 0 órától július 6-án 0 óráig tart majd a vágányzár. A hivatalos információk elég szűkszavúak: „karbantartási és felújítási munkák (pályás, felsővezetékes és bizt.beres)” áll a vágányzári információban. De nézzük mit is takarhat a munka?

A Nyugati pályaudvaron két hétig szünetel majd a vasúti forgalom. Vajon miért kell teljes vágányzár a tervezett munkákhoz?

Az eddigi megbeszéléseken elhangzott többek között a vonóvezeték karbantartás (a váltók java részét mechanikusan, vonóvezetékkel állítják a Nyugatiban), felsővezetéki porcelánszigetelő-csere, de különféle kitérők alkatrészeinek cseréje is felmerült. A RegionalBahn szakértői szerint Európa fejlettebb felén ilyesmiért biztosan nem kérnek kéthetes kizárást a pályás szakemberek és ezt mi magunk is megerősítjük, hiszen München főpályaudvarán ilyesmi több hétvége alatt, ütemezetten is megoldható volt, hogy csak egyetlen példát említsünk. Fontos megjegyezni: a MÁV-START-ot már korábban megkerestük a menetrendi változások kapcsán, ám a pályaudvar lezárásának tényén kívül mást nem kívántak elárulni. Ám most nézzük milyen menetrendi változásokra készülhetnek az utasok.

A 70-es vonalon nem idegenek a szolnoki vonatok, de most össze is fűzik a fordulókat a Nyugati pályaudvar lezárása miatt

A szobi és a ceglédi vonal vonatait összevonják: Vác–Monor személyvonatok és Szob–Cegléd zónázó vonatok közlekednek majd. A személyvonatok megállnak majd Rákosrendezőn és mindegy húsz percet tartózkodnak majd a két vonal menetrendi szerkezete miatt a második és a harmadik vágányokon. A zónázó vonatok viszont áthaladnak és elkerülik ezeket a várakozó vonatokat, bár ez erős túlzás, mert a tervek szerint a 18-24. vágányokon haladnak majd a vonatok, itt viszont jó esetben is csak 20 km/h-val tudnak „száguldani.”

A 100-as vonal IC-i Zuglóból, a 140-es vonalé pedig Kelenföldről indulnak majd

A debreceni IC-ket elvágják Zugló megállónál, a szerelvényeket Rákosrendezőn tárolják majd. A szegedi InterCity-vonatok viszont Zugló helyett Kőbánya-Kispesttől Ferencvároson át Kelenföldre járnak majd. Ez bizonyára megfelel majd az utasok igényeinek… A debreceni gyorsvonatok Kőbánya-Kispesten fordulnak a vágányzár idején. A Lajosmizse felől érkező vonatok utasait Kőbánya-Kispest és Ócsa között pótlóbusz viszi majd a 142-es vonal belső szakaszának szintén hasonló gyorsaságú felújítása miatt, Kőbánya-Kispesttől a belváros felé legfeljebb a  BKK járataival lehet majd utazni.

A lajosmizsei vonatok utasainak hosszú buszozásra kényszerülnek majd és akkor még csak Kőbánya-Kispestig jutottak be a MÁV-STRART segítségével
(fotók:Halász Péter)

A váci oldal felől a 71-es vonal vonatai csak Rákospalota-Újpestig járnak majd és innen indulnak a 70-es vonal sűrítő zónázói is, legalábbis az utasok számára. A ceglédi vonal sűrítő zónázó vonatai Zuglóból indulnak és mindkét esetben a szerelvények forgalmi szempontból Rákosrendezőn fordulnak majd.
A pontos vágányzári menetrendet a törvényes határidők figyelembevételével hirdeti majd meg a MÁV-START Zrt.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.