2015. 08. 03.

A legöregebb kocsik a legújabb vonalra kerülnek

Különös megoldást választott a BVG a kínzó járműhiány enyhítésére. A legrövidebb és jelenleg legújabb metróvonalon, az U55-ösön ugyanis a jövőben lecserélik a szerelvényeket és a legöregebb, még forgalomban lévő kocsik járnak majd a csonka vonalon.




Mindösszesen három megálló, három perc a menetidő és 1,8 kilométer hosszú a berlini U55-ös metróvonal. A majdan elkészülő köztes szakasszal ugyan összeköttetésbe kerül a hálózat többi részével, de addig is – immáron 2009 óta – szigetüzemként működik a vonal. A járműigényeket három, kétkocsis egység fedezi, amelyeket e célra újítottak fel. Ám e járművek időszakos javítása is időszerű, így a BVG-nek nem csak a forgalomból, hanem szó szerint az alagútból is ki kell vennie ezeket a kocsikat.

Az U55-ösön most szolgáló, 2009-ben felújított F79.2-es sorozatú vonatokat máshova helyezi át a BVG a közeljövőben

A helyükre a tervek szerint a legöregebb, még forgalomban lévő vonatok érkeznek majd, amelyeket természetesen felújítanak a szigetüzemre való áthelyezésük előtt. A kocsik az első, 1974-1975 során forgalomba állított F74-es sorozat tagjai lesznek. A kocsik az U55-ös szigetüzemének megszűntéig maradhatnak a vonalon. A felújítás során a járművek biztonsági rendszereit a jelenleg hatályos előírásokhoz igazítják, de a belső terük marad a régi. A fényezésüket felújítják és így állhatnak forgalomba az egyébként forgalmas mini metróvonalon. Az F74-esek jelenleg főleg az U5-ös vonalon közlekednek.

Az F79.2-esek helyét az F74-es sorozatú kocsik veszik át. Szemre nem sok különbség van köztük, de a figyelmes olvasó észreveheti, hogy a képen látható F74-es homlokán az ablakok kicsit máshogyan helyezkednek el és a célfilmen sem jelzik a viszonylatszámot
(fotók: Halász Péter)

Eközben a BVG jelezte: a járműparkjának fejlesztésére, a színvonal fenntartásához 2033-ig mintegy hárommilliárd euró szükséges. Ebbe belefér a régi vonatok cseréje és a járműpark bővítése is a növekvő utazási igényekhez igazodva. Egyelőre azonban a város csak 58 millió euróval segítette ki a közlekedési céget, ebből 11 IK sorozatú vonatot rendelhetnek a Stadler Railtől. Érdemes megjegyezni azt is, hogy a metróbeszerzést támogatja a város, viszont a villamosok és autóbuszok vásárlását a BVG-nek magának kell kigazdálkodnia, mégpedig a közszolgáltatásként befolyó menetdíjbevételekből, áll a jelenleg hatályos közszolgáltatási szerződésben, amely 2020-ig érvényes. A BVG szeretné elérni, hogy a jövőben más módon lehessen megoldani a buszok és villamosok beszerzését, ezért egyeztetést kezdeményeztek a városvezetéssel, hogy milyen támogatási források szerepeljenek az új közszolgáltatási szerződésben majd.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.