2015. 10. 21.

Távkezelt pályaudvar

Komoly változás előtt áll Svájc egyik forgalmas csomópontja, a Simplon- és a Lötschberg-alagutak között fekvő Brig: az október 24-25-i hétvégén üzembe helyezik az állomás új biztosítóberendezését.






Komoly változásokat hoz Brig pályaudvarának életében – már legalábbis ami a normál nyomtávolságú részeket érinti – a következő hétvége: ekkor helyezik üzembe a pályaudvar új biztosítóberendezését, amellyel összesen öt, 1954 és 1996 között üzembe helyezett berendezést váltanak ki.
A napi több mint 400 vonattal dolgozó csomópont kulcsfontosságú nem csak az SBB, hanem a BLS számára is. A két vasúttársaság megállapodásának eredményében a pályaudvar forgalmát az új biztosítóberendezés üzembe helyezésével a BLS fogja irányítani, mégpedig a Lötschberg-hágó északi oldalán fekvő Spiezből távkezelve. Az állomáson az SBB közleménye szerint 180 kitérőt, 130 főjelzőt és 200 tolatásjelzőt kell átkötni, illetve kicserélni az új biztosítóberendezés működéséhez, e munkák vége következik majd ezen a hétvégén. Ezeket csak forgalomkorlátozás mellett lehet elvégezni, közölte az SBB, emiatt az utasok; az éjszakai munkavégzés miatt pedig a helybeliek türelmét kérték.

Az új biztosítóberendezéssel kapcsolatos munkák már 2014 nyarán javában zajlottak: a brigi peron mellé érkező InterCity mellett jól látszanak még védőborítással ellátott új jelzők, amelyek ezen a hétvégén kelnek majd életre
(fotó: Halász Péter)

A beruházás rész annak a programnak, amelynek keretében az SBB 2016-tól a hálózatának forgalomirányítását négy központba igyekszik integrálni: Lausanne, Olten, Zürich Flughafen és Pollegio ad majd otthont ezeknek az irányítóközpontoknak. A várakozások szerint így hatékonyabb és gyorsabb lehet a forgalomszervezés és rugalmasabban tud reagálni az SBB a nem várt helyzetekre is. A BLS hasonló elvet követ, ők 2022-re szeretnék Spiezbe koncentrálni a teljes forgalomirányításukat.
Nem mellesleg amúgy Brig állomása az SBB-hez tartozik, ám a két vasúttársaság megállapodása alapján került a BLS-hez a forgalomirányítási feladat, ami logikusnak tűnik, mert így a teljes Lötschberg-forgalom – a bázisalagút és a hágón átvezető vasúti pálya – irányítása is egy kézben van.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.