2015. 12. 30.

Mozdonyok jönnek, mozdonyok mennek

A német vasútnál a menetrendváltás is hozott számos változást vontatójárművek terén. A menetrendváltástól részben független változásokról már írtunk korábban, ám a decemberben életbe lépett 2015/2016-os menetrend mozdonyfordulói további érdekességeket tartogatnak. Nézzük ezeket!



Számos területen búcsúznak a DB AG mozdonyai és ezzel a klasszikus, mozdonyvontatta szerelvények. A legnagyobb érvágás ilyen tekintetben Északrajna-Vesztfáliában érezhető, ahol egyből két vonalat vett át a National Express: az RB48-ast Wuppertal, Köln és Bonn között; illetve az RE7-est Münster, Rheine, Köln és Krefeld között. Előbbin ugyan főleg párba csatolt 425-ösök jártak, de a motorvonatokból nem volt elég, így mindig volt legalább egy szerelvény mozdonyos ingavonat a fordulóban. Az RE7-esen viszont csak mozdonyos ingák jártak: korábban 112.1-esekkel, bő egy éve viszont már 111-es sorozatú gépekkel. A mozdonyos ingákat elvileg a National Express Talent 2-esei váltják, ám ezekből nem áll még rendelkezésre elegendő, így részben a DB-től bérelt kocsikkal és MRCE-s EuroSprinterekkel is találkozhatunk az RB48-as vonalon.

A 111 008-as 2015. augusztus 23-án Krefeld és Köln felől érkezik Solingen Hauptbahnhofra az elvileg Münsterig közlekedő RE 26126-os számú vonattal, ám a Wuppertalban folyó biztosítóberendezés-építési munkák miatt Wuppertal-Vohwinkelből visszafordul majd a szerelvény Krefeld felé – az utasok Wuppertal-Oberbarmenig pedig buszozhatnak. Ma már itt a National Express ötrészes Talent 2-esei járnak

Ugyancsak csökken Braunschweig térségében a 111-esek száma: itt a Metronom üzemeltette ENNO járatokon közlekedő Alstom Coradia Continentalok miatt kell kevesebb mozdony. A felszabaduló gépeket a DB Regio más térségekbe állomásította át: részben Északrajna-Vesztfáliába, részben pedig Ludwigshafenbe kerültek a 111-esek.

A Rajna-Ruhr-vidéki RE7-esről felszabaduló emeletes kocsik jó eséllyel a még a térségben szolgáló n-Wagen-ek végét is jelentik, hiszen a csúcsidei sűrítővonatokban szolgáló kocsikat ki tudják váltani az emeletes és korszerűbb járművek. Az RB48-as vonalon közlekedő egyik Wuppertal–Köln viszonylatú sűrítő szerelvény képünkön Kölnbe érkezett. A felvétel 2015. augusztus 26-án készült

Tegyük hozzá: az RE7-esről felszabaduló emeletes kocsik könnyen jelenthetik a még a Rajna-Ruhr-vidéken szolgáló n-Wagenek végét: a manapság már csak mentesítő vonatokban megforduló kocsitípus – ami pár éve még komoly mennyiségben szolgált a térségben – hamarosan végleg eltűnik a sínekről az utasok nagy örömére és a vasútbarátok nagy bánatára.
Ha már a sort a 111-esekkel kezdtük: ezekről a gépekről eddig úgy gondolkodott a DB AG, hogy hamarosan leállítja őket és 2014-től már nem kaptak a gépek főjavítást. Ez most változott és várhatóan 2015 és 2016 során öt gép kap fővizsgát, amivel további nyolc évig üzemelhetnek: ezek a 073-as, 110-es, 140-es, 189-es és 198-as számú mozdonyok; közülük 2015-ben a 110-es hagyta el már a dessaui főműhelyt.
A sort folytassuk a 112-esekkel. A „Versenytrabantok” lassan búcsúznak a Rajna-Ruhr-vidékről. Az NDK-ban kifejlesztett technikával bíró, de már az újraegyesített országban épített gépek ebben a térségében a dortmundi telephelyen honosak. Ám innen lassan kiszorítják őket a máshonnan felszabaduló 111-esek. Érezhető visszaesés volt a mozdonyfordulók tekintetében 2014 ősze, amikor a 111-esek vették át a 112.1-esektől a már emlegetett RE7-es vonal vonatainak továbbítását. Legutóbb csak az RE6-os vonalon dolgoztak a gépek, ahol a 146.0-ás sorozatú mozdonyokat segítették ki Minden, Essen és Düsseldorf között. A nyár és az ősz folyamán azonban kikoptak a gépek innen is, miután elegendő mennyiségű 146.2-es állt már rendelkezésre a korábban vázolt TRAXX-cserék okán. Így az eddig dortmundi gépek közül a 134-es Cottbusba; a 156-os és a 157-es Drezdába, a 136-os és a 161-es Magdeburgba került. A 112 137-es előbb műhelybe vonult a fokozatkapcsoló hibája miatt, ám végül nem találtak neki új otthont, így a sorozatból a harmadikként leállításra és letétbe került a gép.

Ezen a 2011. augusztus 19-én Neussban készült felvételen még az RE7-es vonalon szolgáltak a dortmundi 112.1-esek és éppen a Krefeld felé tartó RE 20079-es számú vonatot tolja ki a 112 156-os. A gép azóta már átkerült Drezdába

Az Abellio Rail megjelenésével az erfurti 143-asokra vonatkozó igények is csökkentek. Novemberben a telephelyen még 21 üzemképes mozdony volt, ám a decemberi menetrendváltással egyre kevesebb szükségeltetik. A gépeket Halléban tartották karban az ottani 143-asokkal közösen és részben közös fordát is jártak. Ám az Abellio Talent 2-eseinek megjelenésével az emeletes kocsikból álló ingavonatokra már nincs szükség. Egyelőre nincs információnk arról, hogy a felesleges 143-asok hova kerülnek majd, bár a korábban Erfurtban szolgáló gépek egy része Magdeburgba került.

A lipcsei főpályaudvar csarnokában is megfogyatkoznak az egykori NDK-ra emlékeztető járművek. A hallei és erfurti 143-asok által továbbított emeletes ingavonatok helyét átvették az Abellio Talent 2-esei. A képen a Lipcséből Dessauba tartó RB 37528-as élén várja az indulást a kissé viseletes 143 832-es a lipcsei főpályaudvaron 2015. november 9-én

Ha pedig már mozdonycsere, akkor tekintsünk egy kicsit külföldre is: Prága és Drezda között eleddig teljesen hétköznapi és megszokott volt, hogy a ČD 371-es sorozatú „Knödelpresse” becenevű gépei továbbították a nemzetközi vonatokat. A menetrendváltással azonban itt is csere következik: miután a német hatóság, az EBA megadta az engedélyeket a cseh 380-asok számára, így ezek vették át a vonatok továbbítását Prága és Drezda között. A tervek szerint, ha elkészül a Berlin és Drezda közötti vasúti pálya felújítása és az ETCS telepítése, akkor végig, egészen Hamburgig maradnak a vonatok élén a Messerschmittek – addig marad a gépcsere Drezdában és a további szakaszon a DB AG egyik 101-ese vagy 120.1-ese viszi a vonatokat. Egyelőre azonban még a 380-asok a 371-esekkel vegyesen közlekednek a fordában, idővel azonban teljes egészében átveszik a „hatalmat” Prága és Drezda között.

A gépcsere egyelőre még marad Drezdában a Prágából érkező vagy oda tartó vonatok esetében, ám a ČD 371-esei helyett egyre többször a 380-as sorozatú gépek lesznek itt a vendégek. A tervek szerint hamarosan pedig akár Hamburgig is eljuthatnak a cseh mozdonyok. Felvételünk 2012. szeptember 14-én készült, a 371 002-es „Jožin” Prágától Drezdáig hozta az EC 170-es szerelvényét és hamarosan leváltja a gépet a még mellette érkező német 101 007-es, ami Hamburgig marad az ekkor már magyar kocsikból álló szerelvény élén
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.