2015. 12. 21.

Ráncfelvarrott Railjet

A menetrendváltással nem csak az ÖBB távolsági kínálata változott meg, hanem megújultak a Railjet-vonatok kijelző is. Az átállás folyamatos, egy ideig még a régi és az új megjelenés is együtt látható a vonatokon.





Hét év után lecserélte az ÖBB a Railjet-vonatok beltéri utastájékoztató monitorainak képét. A régi, kék-fehér színvilág helyett a sötét alapú, világos betűs tájékoztatás jelent meg a képernyőkön.
Az új kijelzőképen már láthatjuk, hogy a vonatunk melyik országban van: a kocsiszám és a vonatszám mellett ki zászló jelzi a helyünket. Érdekesség, hogy a Salzburg–Freilassing–Kufstein korridoron, bár területileg Németországban van a vonat, ott is az osztrák zászló jelenik meg. Érdekesség, hogy a késésekkel eddig is számolt a rendszer, de a késés behozása kapcsán már sokkal reálisabb becsléseket tud adni a rendszer.

A késések tekintetében kevésbé optimista az új felület – ráadásul a sebességünket csak 130 km/h felett mutatja, de akkor folyamatosan látszik a vonatszám alatt. A kocsiszám mellett pedig az éppen aktuális szakasz nacionáléja látható

A régi felület a késések becslésében optimistább volt, mint az új

A régi felületen időről időre, függetlenül az értéktől megjelent a sebességre vonatkozó információ

Változás, hogy a sebességet csak 130 km/h felett mutatja a rendszer, de efelett mindig írja; a korábbi kijelzőképen időről időre mindig megjelent az aktuális sebesség. A veszteségek közé be kell könyvelnünk egy látványos és főleg sötétben hasznos funkciót is: a térkép kikerült a felületről. Hogy ideiglenesen vagy véglegesen, az még nem világos, nem lennénk meglepve, ha idővel, némileg megváltozott formában visszakerülne majd.

A térképes nézet kikerült a kínálatból. Ez hiányozni fog főleg sötétben, amikor nem látszik, hogy merre jár a vonat, csak ilyen formában tudnak az utasok orientálódni

Ugyancsak változás, hogy a dátum nem jelenik meg a képernyőkön, viszont a pontos idő továbbra is jelen van, ám a régi, digitális kivitel helyett egy analóg órát láthatunk, ami ráadásul nem is mindegyik képernyőn jelenik meg.

Az üdvözlőképernyő és az állomások felsorolása korábban egy monitorképen volt, most két részre bontva láthatjuk ezeket az információkat

Változott az átszállásokat bemutató képernyő is: itt a vágány mellett, ha van rá lehetőség, akkor látjuk, hogy van-e időnk átszállni és ha igen, akkor mennyi szükséges? Ez a funkció egyelőre csak Ausztrián belül él.

Az átszállásokat mutató képernyőn már azt is látjuk, hogy mennyi időnk van átszállni és a késés jelzése is megújult
(fotók: Berky Dénes)
A Railjetek fedélzetén a hangos utastájékoztatás is gépi alapú. A különböző operátorok eldönthetik, hogy a saját szakaszukon milyen szöveg szóljon, így a MÁV-START is. Ezt az ÖBB-nek el kell juttatni és ők töltik fel a rendszerbe. A MÁV-START-nak azonban – legalábbis írásunk megjelenése előtt néhány nappal még ez volt a helyzet – nem sikerült megugrania a RJ 162-es esetében azt, hogy a vonat bizony nem megy be a Westbahnhofra, mert csak a magyar hang (amit a MÁV-START vett fel) bőszen emlegette ezt is. Igaz, a RJ 162-es és az RJ 165-ös esetében körülbelül négy év alatt azt sem sikerült megoldania a MÁV-START-nak, hogy a magyarországi szakaszon Tatabánya ezeknél a vonatoknál kimaradjon a hangosbemondásból. A korrekciót utána a vonatszemélyzet vagy elvégezte élőszóban és kizárólag magyarul vagy nem. Igazán megfelel mindez egy európai vasúttársaság szolgáltatásainak, nem? Mi magunk is többször szóvá tettük az illetékeseknél, de láthatóan nem hatotta meg őket ez az arculati kérdés. De a problémát végül megoldották: ez a két Railjet is megáll Tatabányán. Bravúros, ugye?

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.