2015. 12. 17.

RhB: menetrendváltás utáni összegzés és új ingavonat

Bemutatta az RhB az új, csuklós ingavonatát, amelyet a Albulabahnra szánnak. A kocsikról már írtunk a RegionalBahn oldalán, ám most a hivatalos bemutató okán is érdemes jobban megismerkedni a járművekkel. De nem csak erről esett szó a vasúttársaság évösszegző sajtóbeszélgetésén.



Hivatalosan is bemutatta az új járműveit a Rhätische Bahn. Az RhB Landquartban mutatta meg az új csuklós ingavonatát a szakmai közönségnek, igaz, egyelőre még vezérlőkocsi nélkül. A Világörökségek között szerepelő Albulabahnra szánt szerelvények bemutatója azonban csak egy volt a számos téma közül, amelyet az évzáró-évösszegző sajtótájékoztatón felhozott a graubündeni vasúttársaság.
A társaság igazgatáságának elnöke, Stefan Engler expozéjában kiemelte: a 2015-ös évben is komoly szerepet játszott a turizmus, de érezni lehetett a feszült világpolitikai viszonyokat a látogatók számának alakulásában is. Október végéig az RhB ugyanis 3-4%-os visszaeséssel számol a személyforgalom tekintetében, ám az idejekorán meglépett takarékossági intézkedéseknek köszönhetően valószínűleg még így is nyereséges maradhat a rétiai vasúttársaság. A teherszállításban viszont csekély növekedés tapasztalható: a bevételek az előző év hasonló időszakához képest 13,5 millió frankról 14 millió frankra emelkedtek. A Vereina-alagútban működő autószállítás a tavalyi évi számokat hozta eddig, azaz mintegy 14,7 millió frankos bevételt termelt a cégnek ez a lehetőség.

A teherforgalom picit növekedett 2015-ben, a személyszállítás viszont visszaesett az év során. Berky Dénes felvételén egy tehervonat érkezik Preda állomására 2015. július 22-én

A jelenlegi is futó fejlesztésekről elmondták: az Albula-bázisalagút építése menetrend szerint halad előre: eddig Preda felől 210, Spinas felől 80 méternyit építettek meg. A téli időszakban három hónapig szünetel majd a munka, tekintettel az időjárási körülményekre, de ekkor is zajlanak a továbbépítés előkészítéséhez szükséges talajstabilizációs munkálatok. Az is kiderült a projektről, hogy az első négy hónap során 1400 látogatónak mutatták meg az alagútépítést.

Az RhB projektjei időben befejeződnek és a költségvetésen belül maradnak – Berky Dénes felvételén az Albula-bázisalagút építkezése látszik Predában 2015 nyarán

Jól halad a Glatscherastunnel felújítása is: a jövő év végéig az RhB első olyan alagútja lesz, amely új koncepció mentén újulhat meg. Az elmúlt évek hídfelújítási programjához hasonló rendszert dolgozott ki a vasúttársaság az alagutak számára is, aminek köszönhetően hosszabb ideig működhet a felújított alagút, így téve gazdaságosabbá a felújítást. A Glatscherastunnel felújítása próba is egyben: a tervek szerint a nagyjából 17 millió frankba kerülő munka tapasztalatai nyomán finomítják majd a programot.
St. Moritz állomásának átépítése is a tervek szerint halad. A 67 millió frankos projekt jelen állás szerint időben és a tervezett költségvetésen belül maradva készül majd el. Elkészültek a tó felőli peronok, a környező közutak és a buszpályaudvar is. Az új biztosítóberendezést október végén helyezték üzembe. A teljes felújításnak 2017-re, a sí-VB-re kell elkészülnie.

A sajtótájékoztató legnagyobb attrakciója azonban az új Albula-szerelvények bemutatója. A két háromrészes egységből és egy vezérlőkocsiból álló vonatokat a Stadler Railtől rendelte meg az RhB. Az elsőként megérkezett járműveket a következő hetek során üzembe helyezik és elkezdődnek a próbafutások. A tervek szerint 2016 augusztusától járnak majd menetrend szerint ezek a szerelvények, 2017 februárjára pedig már négy vonat; 2017 nyarára pedig mind a hat szerelvény mozdonyos ingavonatként közlekedik majd az Albulabahnon.

Az ingavonatok látványterve és elrendezési rajza. A vezérlőkocsik még nem érkeztek meg
(grafika: RhB)

A betétkocsik leszállítása után érkeznek majd meg a hozzájuk tartozó vezérlőkocsik. A szintén a Stadler Rail által épített járművekből kétféle változat készül: az Ait 578-as sorozatú kocsik a Chur és St. Moritz közötti forgalomban az új betétkocsikkal járnak majd és ezen a vonalon először veszik fel az ingavonati üzemet. A gép a tervek szerint a St. Moritz felőli oldalon lesz majd. Az ingavonati üzemnek köszönhetően megszűnik a körüljárás St. Moritzban, ami hatékonyabbá teszi a viszonylat működését. További tizenhárom hasonló vezérlőkocsit, de másodosztályú kialakításban – Bit 528-as sorozatjelzéssel – később állít majd forgalomba a hálózat többi részén az RhB. A vezérlőkocsik az új motorvonatokhoz hasonló orrkiképzést kapnak majd, ami ütközések esetén a mozdonyvezetőt is sokkal jobban védi.

A másodosztály az utasoknak a már megszokott RhB-s kényelmet biztosítja, igaz, lehúzható ablakok nélkül

Az elsőosztályú utastér kényelmes és tágas, a világítás energiatakarékos LED-es megoldású

Az új járművek megfelelnek a mozgáskorlátozott utasok igényeinek is: széles ajtók és alacsony belépési szint várja az utasokat. Az elsőosztályon az utasok számára komoly komfortot kínálnak majd, de a fotósokról sem feledkeztek meg: az előzetes hírekkel ellentétben a nagy ablakokkal ellátott fotóssszakaszban lesznek lehúzható ablakok, így az RhB nem követi el azt a hibát, amit sok más svájci vasúttársaság már meglépett: nyithatatlan ablakokból közel sem lehet jó fotókat készíteni a páratlan tájról.

A fotósszakasz ablakai lehúzhatók lesznek és szinte a padlóig érnek. Az átjáróforgalom elvben kizárt a gép mögé eső területen

A kisgyermekeket játszótér is várja a vonaton
(fotók: RhB)

Újdonság, hogy a vonatokon majd' minden ülőhelyhez jut majd konnektor is, ezen kívül pedig az akadálymentes WC mellett a kisgyermekesek számára megfelelő játszószakaszt is kialakítottak a vonatokon. A kerékpároknak és a csomagoknak is jut majd bőségesen hely, a világítást pedig energiatakarékos LED-es lámpák biztosítják. A vezérlőkocsival együtt hétrészes szerelvényen 90 elsőosztályú, 217 másodosztályú és 4 kerekesszékes hely lesz. A hat WC mellett 14 kerékpáros helyet biztosít az új vonatokon az RhB.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.