2016. 01. 04.

Baj van az e-tickettel

Még szinte be sem vezették teljeskörűen, máris baj van a berlini elektronikus jegyekkel. A bérletjellegű jegyeket kártyákon tárolják, ám most kiderült: egy ideig nem lehet a megszokott módon használni őket, mert az ellenőrző berendezéseket lekapcsolták.





Régi vágya a tömegközlekedési cégeknek, így többek között a berlini BVG-nek is, hogy bevezessék az elektronikus jegyrendszert. Sokkal pontosabb statisztika, jobban ellenőrizhető bevételek jelentenek előnyöket a társaságoknak, az utasok pedig a kényelmes használatot kaphatják cserében.
Ám Berlinben ennek egy ideig vége: az elmúlt év utolsó napjaiban látott napvilágot, hogy a BVG járművein az e-ticket-olvasó készülékeket lekapcsolták, mert nem megfelelően működtek. A BVG hivatalos válaszából kiderült: az eszközök rögzítették az utasok személyes adatait is az utazási adatok mellett, amire amúgy nem volt felhatalmazásuk. A BVG felszólította a gyártót, hogy a lehető legrövidebb időn belül javítsa ki a hibát. Hozzátették: az eszközök „csak” leolvasták és tárolták ezeket az adatokat is, továbbításra nem kerültek sehova sem.
Az IGEB, az utasok jogait képviselő civil szervezet már korábban figyelmeztette a jegyeket kibocsátó közlekedési szövetséget, a VBB-t és a közlekedési társaságokat, hogy álláspontjuk szerint meg nem engedhető módon gyűjtenek adatokat az elektronikus jegyek segítségével az utasok utazási szokásairól, pedig ilyen terv és cél nem szerepel a jegyrendszer feladatai között. Az elektronikus bérletek adatait ráadásul a kártyán tárolt adatokat is ki tudják olvasni az erre alkalmas okostelefonos alkalmazásokkal – jelezte korábban az IGEB. Igaz, a „mytraQ” nevű appnak ez a feladata: a közlekedési társaságok és az utasok is ellenőrizhetik így az adott kártyát – nyilván az utasok saját maguk utazási jogosultságát tudják megnézni segítségével.
A VBB jelezte: a kártyák nem csak bérletként működhetnek, hanem a továbbiakban tervezik, hogy a carsharing szolgáltatáshoz is használható legyen a kártya, emiatt számos, eddig még nem aktivált funkcióval is rendelkeznek az eszközök.
Mindenesetre most a BVG-nél az 1300 olvasóból mintegy 900 darabot lekapcsoltak, ezeken a járműveken a buszvezető csak azt tudja ellenőrizni, hogy az utasnak van-e kártyája, a tényleges utazási jogosultságokat azonban nem tudja ellenőrizni. Vagy éppen jöhetnek az ellenőrök, akik mobileszközök segítségével olvassák le a kártyát, ám a BVG közölte: ezek esetében nem bizonyosodott be, hogy nem megfelelően működnének az eszközök.
A VBB fahrCard nevű elektronikus bérletet a Scheidt & Bachmann fejleszti, együttműködésben az eTicket Deutschland nevű ernyőszervezettel, amely számos közlekedési szövetséget és szolgáltatót tömörít.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.