2016. 03. 10.

Kocsivásárlás a GYSEV-nél

Huszonhat, osztrák eredetű személykocsit állít forgalomba várhatóan még ebben az évben a GYSEV. A kocsikat az ÖBB-től veszik meg és felújítás után válthatják ki a most közlekedő IC-kocsikat a távolsági vonatokban.





A RegionalBahn még tavaly ősszel írta meg, hogy napirenden van a GYSEV-nél huszonhat darab, használt osztrák személykocsi beszerzése. Az ügylet lassan kézzelfoghatóvá válik, információink szerint e sorok megjelenésével egyidőben az első járművek már meg is érkeztek a GYSEV-hez.
Az ÖBB-től a GYSEV 21-90-es középszámú kocsikat szerzett be, ezeket a járművek a 2000-es évek elején alaposan felújította az ÖBB, ám mára feleslegessé váltak, elsősorban a Railjet-vonatok forgalomba állításának köszönhetően. A korosodó járművek azonban még mindig jó állapotúak és színvonalas utazási körülményeket garantálnak.

Az ÖBB-től érkező kocsik nem rossz állapotúak, csak egyszerűen feleslegesek lettek. A ČD és a Regiojet mellett végre magyar vevő is fiatalítja a kocsiparkját a járművekkel

A belső terek színvonala nem csökken, de a GYSEV arculatát kapják meg a járművek
(fotók: Magyarics Zoltán)

A 200 km/h-s sebességre alkalmas, fülkés, klimatizált és zárt rendszerű WC-vel rendelkező járművek nemzetközi forgalomban is közlekedhetnek, de a GYSEV elsősorban belföldön számol velük. Céljük, hogy az 1990-es évek közepén beszerzett InterCity-kocsikat kiváltsák a távolsági forgalomban. Az újabb főjavításra már érett, 10-33, 20-33 és 10-67, illetve 20-67 sorozatú kocsikat felújítás után a tervek szerint a nem minőségi szegmensben láthatjuk viszont.

Így fest majd a tervek szerint a GYSEV „új” járműve
(grafika: GYSEV)

A használt osztrák kocsik felújításuk és honosításuk keretében a GYSEV színeit kapják meg és a belső terek is a „repcevasút” arculatának felelnek majd meg. Az üléseket újrakárpitozzák. Érdemes megjegyezni, hogy nyolc kocsi kombinált, 1-2. osztályú jármű lesz: a várhatóan ABmz sorozatú járművek esetében a 11 fülkéből 5 lesz 1. osztályú, itt az ÖBB-től már ismert bőrborítású üléseket építenek be, szőnyeg és függöny lesz majd a fülkékben

A GYSEV 1990-es évek közepétől forgalomba állított IC-kocsijai mára már elkoptak, felújításuk esedékes lenne, de így sem felelnek már meg az InterCity-járatokkal szemben támasztott követelményeknek
(fotó: Halász Péter)

A GYSEV a személykocsikat a Budapest és Sopron, illetve Szombathely közötti InterCity-járatokon veti majd be. Ezzel megteremtődik annak lehetősége, hogy az IC-k egységesen, akár 160 km/h-val is közlekedhessenek a hegyeshalmi vonal bizonyos szakaszain – a GYSEV IC-kocsijai jelenleg csak száznegyvennel közlekedhetnek.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.