2016. 08. 15.

Simplon-személyek: a BLS a nyerő

Az SBB túl alacsonynak találta a költségtérítést és nem is indult a közszolgáltatási tenderen. A BLS viszont úgy látja, hogy jó üzlet az olasz meló és meg is nyerték a tendert: december 11-étől a Lötschbergbahn üzemelteti Iselle és Domodossola között a regionális járatokat.





A BLS kötött szerződés a Piemonti Régióval az Iselle és Domodossola közötti regionális vasúti közlekedés biztosítására. A vonalszakasz Olaszországban és így az Európai Unió területén van és emiatt megfelelő pályázatokat kell kiírni az üzemeltetésre (ez az, ami Magyarországon elmaradt a MÁV-START évtizedre szóló bebetonozásával bebetonozásával), hiába inkább a svájci hálózathoz illeszkedik ez a szakasz. Annál is inkább, mert az üzemváltó állomás a jelenlegi felállás szerint az olasz Domodossola, itt cserélik a tehervonatok gépeit, ha kell és idáig járnak a német, illetve az olasz rendszerű vonatok is. Sőt, itt van a Locarno felől érkező Centovalli-vasút végállomása is, így komoly turisztikai és vasúti csomópont is egyben Domodossola.
A Simplon-hágó déli oldalára a Simplon-alagúton át már jó ideje közlekednek kishatárforgalomban az SBB járatai. Ám a december 11-ével induló új közszolgáltatási ciklusra vonatkozó tenderen nem indult a svájci (szövetségi) államvasút: túl kevésnek tartották a költségtérítés összegét.
A BLS viszont láthatóan nem tartotta kevésnek a térítést, sőt: turisztikai potenciált is látnak a Simplon-hágó vonataiban. A BLS ugyanis meglehetősen eredményesen hirdeti a Lötschberg-hágó látnivalóit és most kiterjeszthetné Olaszország északi részére is egyrészt a megjelenési lehetőségeket, másrészt pedig a piemonti térség célpontjait is kínálhatja majd így joggal a BLS.

A megbízható regionális járatokkal – jobbára a Lötschberger-motorvonatokkal – és a különböző turisztikai ajánlatokkal már bizonyított a népszerűsítés terén a BLS. Most a Lötschberg mellé felsorakozhat a kínálatba a Simplon-hágó térsége is. Berky Dénes felvételén egy hármas csatolt motorvonat kaptat dél felé a Lötschberg-hágó északi oldalán

A BLS szeretné, ha a napi ingázókat és a kirándulókat is jó csatlakozási lehetőségekkel várnák a jövőben és javítani szeretnék a jelenlegi kínálatot is. A tervek szerint a jövőben Brig és Domodossola között az SBB NPZ-i és mozdonyos ingavonatai helyett a Lötschberger motorvonatok közlekednének, amelyeket most is használnak Bern és Brig között a regionális járatokon.
A tervek szerint a svájci szövetségi fővárosból is lenne közvetlen utazási lehetőség a Simplon déli oldalára, de a Brigben kapcsolódó vasúttársaságokkal – a normál nyomtávolságú SBB-vel és a méteres hálózatot üzemeltető MGB-vel – közösen a térség turisztikai vonzerejét tovább növelnék és összekapcsolnák valamilyen mértékben a Berner Oberland régióval, ezzel egy komoly turszitikai együttműködés jöhet létre, amiből a minden fél, így a Berner Oberland térség, Wallis kanton, a Simplon-hágó és a Lago Maggiore térsége is profitálhat.

Brig felé induló motorvonat Bern főpályaudvarán. A svájci szövetségi fővárosból a Simplon-hágó déli oldalára induló alkalmi vonatok eddig is népszerűek voltak – jöhetnek a rendszeres, közszolgáltatás keretében közlekedő vonatok
(fotó: Berky Dénes)

A BLS tehát meglehetősen optimistán tekint a jövőbe: ezt támasztja alá az is, hogy július 23-án és 24-n a BLS saját szakállára meghosszabbította a Bern és Brig között közlekedő RegionalExpress-vonatokat egészen Domodossoláig. Ez az akció nem az első ilyen volt, volt már rá példa 2013-ban és 2015-ben is, az utasok pedig nagyon jól fogadták az utazási lehetőséget és különösen a BLS többletvonatainak köszönhető sűrű vonatközlekedést.
Fontos megjegyezni: a mostani szerződés csak az olasz részre szól. A Brig és Iselle közötti szakaszra a svájci Bundesamt für Verkehr, a BAV a megrendelő – velük a BLS még nem szerződött le és nem tisztázottak még a svájci részről a járatok finanszírozásának kérdései sem. Erre a közeli jövőben sor kerül majd és várhatóan csak formaság lesz a BAV-val kötendő közszolgáltatási szerződés megszületése.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.