2016. 11. 08.

Új menetrend az ÖBB-nél

Az osztrák szövetségi vasút november 7-én mutatta be a sajtó képviselőinek a 2016/2017-es vasúti menetrendet: pontosság és még magasabb színvonalú szolgáltatás, sűrűbb vonatközlekedés jellemzi a vasúttársaság szerint az új menetrendi évad közlekedési rendjét. Kisebb árkorrekció, hit az éjszakai piacon, emelkedő vonatkilométer-teljesítmény, SparSchiene-jegy akár indulás előtt egy perccel, még több digitalizáció a 2017-es menüben.



Az új menetrendet és az új évhez kapcsolódó terveket bemutató sajtóesemény előadója Andreas Matthä, az ÖBB Holding AG felügyelőbizottságának elnöke volt. A helyszínválasztás Matthä szerint beszédes: az új bécsi főpályaudvaron ma már 90 másodpercenként érkezik vagy indul egy vonat és naponta 100 ezer utas fordul itt meg – az ÖBB hálózatának szíve, a közép-európai távolsági forgalom fordítókorongja lett. Matthä azzal kezdte, hogy az InterCity-hálózaton is szeretnének a Railjet-flotta szolgáltatási színvonalát nyújtani; ezzel valószínűleg sokan vitatkozni fognak, de az ÖBB szerint az utaskomfort összességében jobb ezeken a szerelvényeken, mint a jelenlegi vonatokon. Szóba került a Hellö márkanevű távolsági buszos szolgáltatás is, melynek kapcsán elhangzott: a liberalizált piacon az ÖBB a buszos tenderek 80% feletti részében nyertes volt eddig, mutatva a cég közúti szegmensének kompetenciáját.
A december 11-én életbe lépő menetrendről összességében elmondható, hogy 2,2 millió vonatkilométerrel nő az ÖBB személyszállítási teljesítménye; ez az elővárosi forgalomban +2,2%-os, a távolságiban +2,3%-os változást jelent. Az ÖBB szeretne több utazási lehetőséget és magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtani az utasoknak. Erre elsősorban az eddig leszállított 24 CityJet-motorvonat biztosít lehetőséget, de a távolsági forgalomban is változások jönnek: a Westbahn, azaz újabban „politikailag korrekt” módon Weststrecke néven emlegetett Bécs–Salzburg vonalon az eddiginél több Railjet-vonat közlekedik majd, kiváltva a hosszú távú, még megmaradt InterCity-vonatokat az átmenet első fázisában. Ezzel egyidőben Klagenfurt és Salzburg között a Tauern-vonalon is napi négy pár vonatot állítanak ki Railjet-szerelvényekből. A távolsági forgalom további újdonsága, hogy Bécs és Villach között újabb két pár pénteki/vasárnapi mentesítővonat áll forgalomban decembertől, valamint a hétvégi kirándulóforgalom kiszolgálására Bécsből szombatonként új Railjet-járat közlekedik Zell am See állomásra, 11:30-as bécsi indulással. A nyári kirándulóforgalom újdonsága, hogy a nyári szünidei hétvégékenv két pár Salzburg–Bécs távolsági vonat – ezek a „kirohanós” IC-k elvileg mozdonyos szerelvények – a Fertő-tó mellett Neusiedl am See (Nezsider) állomásig közlekedik, így a Fertő-tó környéke is bekapcsolódik a távolsági forgalomba.

A Westbahnon, illetve a Weststreckén, ahogy az ÖBB nevezi a vonalat a hasonló nevű magáncég színrelépése óta, egyre kevesebb lesz az IC és egyre több lesz majd a Railjet

A Railjetek fedélzeti szolgáltatása kapcsán Matthä elmondta: a wifin egy fedélzeti szórakoztató portált is élesítenek, amelyen keresztül filmek és tévéfilmek is elérhetők. Matthä kiemelte azt is, hogy komoly energiákat kell fordítani a vasúti utazás digitalizációjára: az elektronikus, webes jegyértékesítés, a különféle elektronikus csatornákon való értékesítés és tájékoztatás, az utasokkal való párbeszéd létfontosságú szerinte. Ennek érdekében nem csak az értékesítési csatornákat fejlesztik, hanem az állomási wifi-szolgáltatást is bővítik az utasok kényelme érdekében, 33 állomáson telepítenek majd ilyen rendszert az év végére, a távlati cél pedig a 200 legforgalmasabb állomás lefedése. A következő évben a távolsági vonatok mellett a regionális vonatokon is bevezetik a fedélzeti wifi-szolgáltatást. Emellett pedig az osztrák T-Mobile-al együttműködve fejlesztik a vasútvonalak mentén a mobiltelefon-szolgáltatást, a lefedettséget bővítik és a vonatok fedélzetén is jobb minőségű erősítőket telepítenek – 2017-ben a Westbahn mentén már érezhető lesz a minőségi javulás.
Ami a jegyértékesítés digitalizációját illeti, Matthä elmondta: jelenleg a menetjegy-bevételek 23%-a érkezik az elektronikus csatornákról. Ezt segíti az ÖBB jegyértékesítő felületének egységes megjelenése is: most a mobilos és a webes alkalmazás biztosítja ezt az egységet, de a jövő évben már a jegykiadó automatákon is megújult felületen kínálják a vasúti jegyeket. Az okostelefonos alkalmazás és a webes felület fejlesztésére 50 milliót szánnak - ebből megoldják majd azt is, hogy a tartományi közlekedési szövetségek jegytípusait is meg tudja vásárolni az utas, így lényegében az egész országot lefedő jegyértékesítési rendszer jön létre.

Áremelés is lesz

Az ÖBB nem mellesleg a menetrendváltással emeli a vasúti utazások árát is. Átlagosan 1,6%-os emelkedésről lesz szó, de az országos éves bérletnek megfelelő ÖSTERREICHCard árát 2. osztály esetében 4; 1. osztály esetében pedig 8%-kal emelik meg. Fontos tudni, hogy a menetrendváltás előtt megváltott, akár elővételi jegyek a régi áron vásárolhatók meg, az új árakat csak a december 11-i változás után alkalmazzák csak és elsősorban a hosszabb távra szóló, nem kedvezményes jegyeknél lesz érezhető a változás.
Szinte a vonatra fellépve is megvehetjük az olcsó, cserében kontingentált Spar-jegyeket – feltéve, ha van még belőle, bár az ÖBB megemeli az olcsó jegyek részarányát

Az ÖBB utasainak elégedettsége a VCÖ-teszt szerint nőtt az elmúlt évben is - a felmérés során a vonatok pontosságát, kényelmét, az információszolgáltatást mérik. Bár a példaképnek tartott svájci vasutat nem érték el a menetrendszerűség szerint, az ÖBB még mindig az EU legpontosabb vasútjának számít. Matthä szerint ezzel együtt sem lehetnek elégedettek, mert nem érték el kitűzött céljukat az elmúlt menetrendi idényben, 2016 nyarán három hónapon át 85% alá esett a távolsági szegmens pontossága – a cél így jövőre is azonos, egész évre 87% feletti menetrendszerűség a távolsági szegmensben. Összehasonlításul: a MÁV-START feláras országos járatszegmensében 2015 és 2016 között komoly javulást láthattunk, így mostanra sikerült elérni azt, hogy az ÖBB három legrosszabb hónapjának megfelelő szintet hozott a START négy legjobb hónapja.
A digitális szolgáltatások után szó esett az intermodális szolgáltatásokról is. Jelenleg 60500 P+R parkolóhely és 40 ezer feletti kerékpártároló áll rendelkezésre, 2017-ben pedig 30 millió euros beruházással további 2000 parkolóhelyet és 1200 kerékpártárolót építenek ki.
A bécsi főpályaudvar mellett a teherforgalomban is komoly fejlesztések érnek be: 2017 végére elkészül a St. Pölten körüli tehervasúti elkerülő, mely növeli a menetrendszerűséget a sűrű forgalmú csomópontban a menetvonal-konfliktusok számának csökkentésével. Üzembe helyezik a Bécstől délre fekvő új intermodális terminált Inzersdorfban, mely koncentrálja az intermodális szegmens forgalmát a főváros környékén.
Az új menetrendről elmondta az ÖBB képviselője: december közepétől valamennyi tartományban elérhető lesz a helyi Schnellbahn, azaz gyorsvasúti rendszer. Ez lényegében a személyvonati szolgáltatás átalakítását jelenti, azaz ütemes menetrend, kiszámítható közlekedés és modern motorvonatok üzembe állítása húzódik meg a márkanév mögött. A 2017-es menetrendben összesen 33 új Schnellbahn vonatot állítanak be; ebből főleg a keleti régió (10 vonat) és Salzburg tartomány (6 vonat) profitál. Tirolban és Vorarlberg között óránkénti összeköttetés lesz egész nap, míg Felső-Ausztriában öt Schnellbahn viszonylaton lesz legalább órás ütem. Vorarlbergben újdonság lesz az egész nap órás ütemű REX-viszonylat Bludenz és Lindau között, míg Tirolban új REX-vonatokat állítanak be a csúcsidei ingázók kiszolgálására Kufstein és Innsbruck között.

A CityJet-ek szolgálatba állításával egyre több 4020-ast mellőzhetnek, amelyek fenntartása költséges és nem időszerű már

A CityJet-vonatok kapcsán Matthä újságírói kérdésre megerősítette: az új vonatok a meglévő, régi motorvonatokat váltják majd ki. Az igencsak koros 4020-asok üzemeltetése az ÖBB-nek egyre bonyolultabb és egyre költségesebb lesz, az új motorvonatok pedig fejlődést jelentenek az utazóközönség és az üzemeltetés számára is. A már meglévő 34 CityJet mellé jövőre havonta öt új szerelvény érkezik majd.
Az éjszakai közlekedés kapcsán elmondta: a Nightjet márkanév beindításától sokat várnak. Elsősorban Németország és Olaszország felé terjeszkednek a DB AG által létrehozott nyilvánvaló piaci résbe betéve a lábukat. Matthä kiemelte: elsősorban a vonatok kényelmével szeretnének versenyezni és azzal, hogy az utas az utazás közben kipihenheti magát. Ugyancsak kiemelte az autószállítás jelentőségét, hiszen így a családok könnyebben és biztonságosan utazhatnak nyaralni, magukkal vive az autójukat is, amelyet azonban a vasút szállít, így nem kell a távoli célok felé annyit vezetni.
A díjszabási kérdések kapcsán kiemelte: a Spar-jegyek értékesítését eddig a menetrendi indulás előtt 3 nappal lezárták – most már az elektronikus csatornáknak köszönhetően akár az indulás előtt álló vonat mellől is megvehetik az utasok az olcsó, kontingentált jegyet – amennyiben van még ilyen. Az ÖBB a kontingens mértékét jelentős mértékben, a vonat összes férőhelyének 20%-ra emeli e jegyek esetében. Fontos tudni, hogy a hírek szerint az indulásig történő értékesítés a nemzetközi vonatok egy részén is elérhető lesz – kíváncsian várjuk, hogy a Magyarország felé közlekedő vonatok ebbe a körbe tartoznak-e majd.

A Railjetek egyelőre nem mennek Olaszországba, hiába felel meg elvben a talján előírásoknak a beszerzendő új szerelvények mindegyike

Érdemes szemezgetni az újságíró kollégák további kérdéseiből és az azokra adott válaszokból is. Az egyik érdekes felvetés a Südstrecke távolsági forgalmának torzóját villantották fel: miért nem közlkedhetnek a grazi Railjetek tovább Szlovénia felé, vagy éppen a klagenfurtiak Olaszország felé? A válasz meglehetősen mellébeszélősre sikeredett, és a szlovén irányt továbbra is a kommunikációs köd jótékony homálya fedi. Az olasz relációról annyi derült ki, hogy a Südbahnon közlekedő járatok meghosszabbítása Olaszország felé fontos törekvése az ÖBB-nek, de az olaszok tűzvédelmi előírásainak teljesítése számos kérdést vet fel, amelyek tisztázásra várnak még; konkrétumokról tehát nem tudott a cégvezető beszámolni.
Egy másik kérdés azt firtatta, hogy mikor valósulhat meg az egy jeggyel történő busz-vonat átszállásos utazás. Az ÖBB képviselője szerint ezen dolgoznak már és hamarosan meg is fog valósulni, de konkrétum dátumot nem tippelt Matthä - pedig a projekt a most éppen szövetségi kancellárként dolgozó Christan Kern vezérigazgatói tevékenysége idején is napirenden volt már.
Ugyancsak kérdésként merült fel: miért nincs minden elővárosi vonaton jegyvizsgáló? Korán reggel és késő este biztonsági szempontból is hasznos lenne – fejtegették az újságírók. Matthä válaszában elmondta, hogy vizsgálják a vonatokon ügyfélkapcsolati munkatársak bevetését az egyes tartományi megrendelőszervezetekkel közösen. A sorok között olvasva itt arról van szó, hogy a szakszervezetileg erősebb pozíciójú és forgalmi vizsgával rendelkező (ergo kiképezendő és nagyobb értékű/fizetésű) munkatársak helyett olcsó, alacsonyabb képzettségű munkaerővel oldják meg a kérdést.
Az ÖBB 2016/2017-es menetrendje az online keresőben már most elérhető és a menetjegyek értékesítése is folyamatosan zajlik.

Halász Péter, Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.