2016. 11. 30.

Decemberi kis menetrendi reszelgetés

Igazán nagy újdonságokat nem hoz a december 11-i menetrendváltás és erről ismét megbizonyosodhattunk a MÁV-START sajtótájékoztatóján. A vasút vezetéséből idén nem tartotta fontosnak Csépke András, hogy jelen legyen, Schwartz Istvánra testálta ezt a feladatot. Kis reszelgetések, apróbb változások jellemzik az új vasúti menetrendet.



Sajtótájékoztatót tartott a MÁV-START Zrt. a december 11-én életbe lépő új vasúti menetrend kapcsán. A sajtótájékoztató meghívójában Csépke András szerepelt, ám helyette Schwartz István, üzemeltetési vezérigazgató-helyettes volt jelen. Rajta kívül Kazai Katalin szolgáltatásértékesítési vezető volt az, aki beszélt és értékelte az elmúlóban lévő menetrendi évadot – főnöke, Feldmann Márton értékesítési vezérigazgató-helyettes szintén nem volt jelen a beszélgetésen. Csépke távolléte alighanem lehangoló volt az újságírók számára, nem is tartott olyan sokáig a sajtóesemény és itt külön kérdések sem hangzottak el, ellentétben a tavalyi eseménnyel.
A „vasúti kremlinológiában” jártas olvasó és újságíró a megjelent és meg nem jelent emberek kapcsán ismét személyzeti változásokra figyelhetünk fel. Feldmann ugyanis a frissen létrehozott BHÉV Zrt. vezérigazgatója is jelenleg, iparági pletykák szerint megszűnik a MÁV-START-os megbízatása – logikusan az év végével kerülhet erre sor. A helyébe Kazai Katalin léphet majd, de a folyosói beszélgetésekből az szűrhető le, hogy nem vezérigazgató-helyettesi, csak annál kisebb szinten kap majd szerepet az értékesítés és a termékfejlesztés. Ennek az előnye nyilván az, hogy nem lesznek szem előtt és jobban lehet kísérletezni, hátránya viszont, hogy nem lesz akkora súlya a területnek.
Kazai Katalin, a MÁV-START szolgáltatásértékesítési vezetője. Szokjuk az arcát, reméljük, hogy új lendületet kap a vasúttársaság értékesítési területe és jobbnál jobb ajánlatokkal halmoznak el bennünket
(fotó: MÁV Zrt.)
A lassan végetérő menetrendi időszakot értékelve Schwartz István úgy fogalmazott: kiemelten kezelik az esztergomi vonalat, itt az átépítés után már most 50%-os utasszám-növekedést mértek. További emelkedést várnak a vonal 2017-es villamosításától, a tervek szerint majd tizenkét FLIRT-motorvonat közlekedik itt 2017 végétől, eddigre fejeződhet be a vasútvonal villamosítása és a még hátralévő átépítések nagy része is.

Csörgős vonat az esztergomi vonalon – 2017-ben lehet ilyen utoljára, az év végére elkészülnek a villamosítással

A járműpark kapcsán elhangzott: folytatódik a CAF-kocsik felújítása: az első példányokat hamarosan 47 kocsi követi majd, ezek elsősorban a Budapest és Hamburg közötti EuroCity-járatokba kerülnek majd be. Itt komoly követelményrendszernek kell megfelelnie a magyar szerelvényeknek is, hiszen a csehországi szakaszon a ČD ezekkel a vonatokkal „versenyez” a magáncégekkel szemben, így a cseh fél (és nem mellesleg a német fél is) komoly elvárásokkal rendelkezik a vonatok fedélzeti szolgáltatásai és annak minősége kapcsán.
Új „nyerőszámokat” is kaptunk: elindul 2017-ben tíz darab többcélú térrel rendelkező és tíz darab tisztán másodosztályú IC+-kocsi építése is, amelyek az elhangzottak szerint a nemzetközi forgalom követelményeinek is megfelelnek. További száz jármű egyelőre opcióként szerepel.

A FLIRT-motorvonatok egyre több helyen idegen területen, távolsági forgalomban közlekednek majd

A napi járműgazdálkodás tekintetében újdonság, hogy megjelennek a FLIRT-motorvonatok Budapest és Eger; illetve Budapest és Veszprém között valamennyi gyorsvonatban közlekednek majd, ugyanez igaz a tatabányai és a győri személyvonatokra is. Budapest és Békéscsaba között munkanapokon egy pár gyorsvonatban jelennek meg a korszerű motorvonat. A miskolci vonalon a sátoraljaújhelyi gyorsvonatokban jelentősen növekedik a használt osztrák személykocsik aránya; a záhonyi vonatokon pedig a „felújított” fülkés gyorsvonati kocsikból lesz több. A szegedi IC-kben a kerékpárszállító kocsikat modernebbre cseréli a vasúttársaság – a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a jelenleg futó BDbh-k helyett fülkés gyorsvonati kocsik lesznek majd a vonatokban, amelyek egyik előterében 8-8 kerékpárt lehet elhelyezni.

A balatoni gyorsvonatokban idén már közlekedtek a kerékpárszállításra is alkalmas fülkés kocsik – ilyenek járnak majd a szegedi IC-kben is

Kazai Katalin szolgáltatásértékesítési vezető úgy fogalmazott: a november 10-étől megváltozott digitális jegyértékesítési rendszer komoly sikereket hozott: közel húsz százalékponttal növekedett az így eladott jegyek száma két hét alatt. Ezeket ugyanis már nem kell kinyomtatni, elég az okoseszköz képernyőjén bemutatni a vonalkódot a jegyvizsgálónak, így roppant kényelmes megoldás a jegyváltásra. Kazai kitért a jegykiadó automatákra is: az ezeken keresztül eladott jegyek száma 4,3%-os részesedésről 2016-ban 7,1%-ra növekedett.
Az új menetrendi évad kapcsán elhangzott: a gyorsvonati pótjegy alóli mentességet több vonatra és szakaszra kiterjesztik: a 80-as vonalon Kál-Kápolna és Eger; illetve Kál-Kápolna és Sátoraljaújhely között nem kell majd felárat fizetni a gyorsvonatokra. E körből kikerültek a veszprémi gyorsok is a Székesfehérvár–Veszprém szakaszon. A nemzetközi forgalom kapcsán kiderült: Ljubjana felé kísérleti jelleggel akár már 9 eurótól lehet jegyet váltani. Csehország felé a 19 eurótól elérhető jegyek kontingensét jelentősen kibővítik, ezzel is több utast csábítva a vonatokra.

A miskolci vonalon egyre több Inlandswagen áll forgalomba majd, a gyorsvonatok pedig felármentesek lesznek – cserében Kál-Kápolna és Sátoraljaújhely között mindenhol megállnak

A menetrend kapcsán fontos változás a december 11-én életbelépő rend tekintetében, hogy a még megmaradt gyorsvonatok Kál-Kápolna és Sátoraljaújhely között minden állomáson és megállóhelyen megállnak majd, a Füzesabony és Miskolc közötti vonatokkal órás ütemet alkotnak majd. Az, hogy ez milyen befolyással lesz a gyorsvonatok népszerűségére, erősen kérdéses.
A budapesti elővárosi forgalomban két fontos változás lesz: az oroszlányi vonatok hétköznap óránként közlekednek majd Budapestre, ezzel Tatabányáig fél órás személyvonati ütemet biztosítanak. Új vonatokkal bővül a Z30-as zónázó vonatok kínálata iskolai előadási napokon Budapest-Déli és Martonvásár között.

A felújított gyorsvonati kocsik egyre több helyen jelennek majd meg – fejlődést nem jelentenek, de a meglévő állapotok konzerválását sajnos igen
(fotók: Halász Péter)

A keleti oldalon a hatvani vonalon a este a megszűnő miskolci gyorsvonatok pótlására 20 és 22 órakor gyorsított személyvonat közlekedik majd Budapest és Hatvan között; a gödöllői betétjáratok üzemidejét pedig két pár vonattal bővítik ki reggel és este. A ceglédi vonalon egy új gyorsított személyvonattal bővül a kínálat és Záhony felé vissza tér egy reggeli/esti sebesvonat.
Aki menetjegyét szeretné elővételben megvenni, elsősorban az adventi időszakra, az csak óvatosan tegye: sok ajánlat még mindig nem érhető el a jegykiadó rendszerekben. Tegyük fel egy bécsi utazáshoz az odaúti olcsó menetjegyet meg lehet váltani – a visszaútit ugyanarra a napra még nem. A rendszerekbe egyelőre egyenként töltik fel a vonatokat és az ajánlatokat, ami lassú munka. Sajnos komoly fejtörést okoz ez az utasoknak és roppant mód kényelmetlen a menetrendváltás utáni időszakra ilyen körülmények között jegyet váltani. A MÁV-START egyelőre nem töri össze magát a kontingensek megnyitása tekintetében. Talán jövőre jobban sikerül ez a rendkívüli akadályt megugrani – amit holmi európai társaságok simán vesznek, legyen szó akár a DB-ről vagy az ÖBB-ről.
Az új vasúti menetrend a MÁV-csoport oldaláról letölthető, az ELVIRA adatbázisában böngészhető. A nyomtatott menetrendkönyv december második hetétől várhatóan elérhető lesz a személyes ügyfélszolgálati pontokon.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.