2016. 12. 31.

Tiszta Chicago – 1. rész: Súlyos tonnák

Az Amerikai Egyesült Államok vasúti fővárosának is tartott Chicago szó szerint „minden szinten szinte mindent” ad a városba látogató, és a kötött pálya iránt érdeklődő látogatónak. Most következő sorozatunkban szubjektív válogatást szeretnénk olvasóink elé tárni. Nyitásként lássunk súlyos tonnákat és hosszú tehervonatokat, mint a Chicago városát fontos kereskedelmi központtá tevő közlekedési ág képviselőit.

2016. 12. 30.

Csak egy kép – Előfűtés élére vasalva

Nyolc évvel ezelőtt is már kiveszőben lévő „állatfaj” volt a DB Regionál végnapjait élő 110-es sorozat. Azóta a regionális forgalomból eltűnt az 1950-es és az 1960-as évek meghatározó mozdonytípusa, de az éjszakai vonatok megszűntével általában kiszorult az utasszállító vonatok éléről – sokak örömére, de a nosztalgiázni vágyó vasútbarátok szomorúságára. Szerencsére azért akad a magánvasutaknál még pár példány, amelyik időről időre ablakos vonatok élére kerülhet. Közel nyolc éves képet hoztunk a bajor fővárosból.

2016. 12. 29.

Csak egy kép – Volt egyszer egy igazi Dacia

Volt idő, amikor még „igazi” vonatokból bőségesen akadt Bécs és Budapest között. Ezek egyike volt a híres-hírhedt Dacia nemzetközi gyorsvonat, amely volt idő, hogy este nyolc után indult el Bécsből Budapest felé és tovább, Bukarestbe. Ezeket a nem is olyan régi időket idézzük meg most egyetlen, ám évtizedes múltra visszatekintő kép segítségével.

2016. 12. 28.

Budapesti képeslapok 2016-ból

Budapest tömegközlekedése mindig is komoly érdeklődésre tartott számot: Nyugat-Európa felől szívesen jönnek a közlekedésbarátok „szafarizni” az Ikarusok és a régi villamosok miatt; a helyiek pedig a változó flotta és hálózat miatt tarthatják érdekesnek a magyar főváros közösségi közlekedését. Azt, amire sokszor szeretünk panaszkodni is, hiszen Budapest a kétmillió forgalomirányító városa, hogy némi túlzással éljünk. Az elmúlóban lévő év néhány pillanatát megörökítő képes évértékelőnk következik.

2016. 12. 27.

Csak egy kép – Ikarus UFO-val

Budapesten még a mindennapok részesei, ha egyre csökkenő mértékben is az Ikarus gyártotta csuklós autóbuszok. A 280-asok megannyi vázcserés felújítás után még bírják egy darabig – legtöbbjüknek csak a rendszáma az eredeti már –, a 400-as széria pedig erősen kiveszőben van. De vannak városok, nem is olyan távol Budapesttől, ahol már most történelemnek számítanak. Csak egy képet hoztunk a Duna partjáról a kattintás után!

2016. 12. 26.

Szakmai modellvasút: az SBB oktatóközpontjában jártunk

Az SBB fő képzési központja Löwenbergben található. Itt lelhető fel egy oktatási célokra épült modellvasúti terepasztal, mely inkább funkcióival, mint külcsínjével kápráztatja el az ide látogatókat. 





2016. 12. 23.

Téli menetrend

Ezúton jelezzük olvasóink számára, hogy a RegionalBahn szerkesztősége rövid téli pihenőt tart. 2016. december 23-ától 2017. január 3-áig a megszokottnál ritkábban frissül oldalunk és kevesebb aktualitással találkozhatnak látogatóink, inkább a hosszabb, tartalmas írások kerülnek előtérbe.
A napi aktualitásokra a jövő év elején térünk vissza.
Minden kedves olvasónknak, látogatónknak békés, boldog karácsonyt és sikeres új esztendőt kíván
a RegionalBahn csapata

2016. 12. 22.

MetroBus, MetroTram: száműzik a piktogramokat

Tizenöt év után eltűnik Berlinben a Metro-viszonylatok külön jelzése az utastájékoztatási rendszerekből. A viszonylatszámokban marad ugyan az M-betű, de a külön piktogramot kivezeti a BVG az utastájékoztatásból.

2016. 12. 21.

Mellékvonali villamosítás

Érdekes hír érkezett Németországból: Baden-Württemberg tartomány az utóbbi időben élen jár a környezetkímélő megoldások bedobásában, ami aligha véletlen, hiszen a tartományi kormányzat első emberét is a zöldpárt delegálja. Most éppen egy mellékvonal villamosítása került napirendre és ez meg is valósulhat 2020-ig – igaz, a tartomány támogatása nélkül.

2016. 12. 20.

Biztonságosabb vasúti utazás a DB-nél

Testkamerák és korszerű megfigyelőrendszerek vigyázzák a DB utasainak és területeinek épségét. Az eddigi tesztek eredményei bizakodásra adnak okot.

2016. 12. 19.

Csak egy kép – Fecske, kicsit másképp

Fecske márpedig nem csak a szolnoki zónázón van! Mai képünk elsőre csak egy rövidke metrónak tűnik, ám a háttérben ott bújik az Amerikai Egyesül Államok városi közösségi közlekedésének elmúlt évtizedekben folytonos útkeresése. Arról nem is beszélve, hogy a hazai közlekedésben eddig elképzelhetetlen megoldást is felfedezhetünk a kép tüzetesebb szemügyre vételével. Irány Chicago!

2016. 12. 17.

Csak egy kép – Forradalmi Teknő

Magyarországon belül lassan hiába keressük a MÁV-START 470-es sorozatú mozdonyait, hiszen a különböző elszámolásbeli kintlévőségek miatt többet vendégeskednek Ausztriában, mint amennyit itthon vannak a gépek. Ennek ellenére a vasúttársaság komoly lendülettel látott neki a tíz darabos flotta „színesítésének”, a legújabb ezek közül a 470 001-es, amely az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából kapott új gúnyát. Csak egy képet mutatunk, mindjárt a hajtás után.

2016. 12. 16.

ÖBB: további 64 CityJet érkezik

Néhány héttel azután, hogy az ÖBB keretszerződést kötött háromszáz Talent 3-as motorvonatra, újabb járműbeszerzésről adtak hírt: 64 Siemens Desiro MainLine motorvonatra vonatkozó megállapodást írtak alá a Siemensszel. Azaz a CityJet flotta 2020-ig 165 darabosra bővülhet majd.

2016. 12. 15.

Vectron DE: az InfraLeuna rendelt

Eleddig nem nagyon akart fogyni a Siemens új mozdonycsaládjába tartozó dízel változat. A Vectron DE-t az EuroRunnerek utódjának szánta a német gyártó, de eddig a gyári példányokon kívül nem kellettek senkinek sem. Eddig, ugyanis évekkel a bemutató után végre megérkezett az első rendelés a típusra.

2016. 12. 14.

Metrófelújítás még éveken át

A következő évek során folytatja a Wiener Linien a bécsi U4-es metró felújítását. A város egyik legrégebbi forgalomban lévő vonalszakaszára ráfér a ráncfelvarrás, hiszen a nehézmetrók előtt már a XX. század eleje óta jártak itt nagyvasúti, később pedig Stadtbahn-szerelvények.

2016. 12. 13.

Lugano: megújult állomást hozott a menetrendváltás

Felavatták a svájci Luganoban a felúíjtott, kibővített vasútállomást, amely nem csak az SBB fontos létesítménye, hanem a helyi közlekedés csomópontja is. Az állomás és a városközpont között siklóvasút szállítja az utasokat.

2016. 12. 12.

Irány Steinhausen!

Újabb szakasszal bővült a müncheni villamoshálózat: a 25-ös vonal kocsijai immáron Berg am Laim S-Bahn-megállóig közlekednek. A steinhauseni bővítés nem hosszú, ám nagyon fontos a környék közlekedése szempontjából és jelzi: a városvezetés eltökélt szándéka a villamoshálózat fejlesztése.

2016. 12. 11.

Képes búcsú az ÖBB InterCity-jeitől

December 10-én, az idei menetrendváltással eltűntek a menetrendből a Bécs és Salzburg között húzódó Westbahn vasútvonalról a hagyományos Intercity vonatok, helyüket újabb Railjetek vették át. Ezen vonatokról készült képeinkből szemezgetünk ez alkalommal.



Érvényben az új vasúti menetrend

2016. december 11-étől lépett életbe az új vasúti menetrend szerte Európában, nem csak Magyarországon. A magyar menetrend legalább jó hónapja ismert, az európai vasutak pedig három hónapja közzétették az új menetrendet. Nézzük meg, mi a legfontosabb változás a RegionalBahn „lefedettségi területén!”

2016. 12. 10.

Élőben búcsúzunk a Westbahn ÖBB Intercity-ktől (21:12)

A mai napon egy kis újdonsággal jelentkezünk!
Élőben fogok közvetíteni az utolsó hagyományos, Bécs és Bregenz között közlekedő Intercity-ből, a 662-es számú országjáró távolsági vonatból. Visszaemlékezések és sok kép vár ma azokra, akik velem tartanak!




Tíz éves az ütemes menetrend

Tíz évvel ezelőtt ezen a napon, 2006. december 10-én lépett életbe a 2006/2007-es menetrend, amely az addigi legnagyobb változásokat hozta a vasúton utazók számára. Az ország keleti felén szinte minden vonalon ütemes menetrendet vezettek be – ez pedig hatással volt az ország többi részén közlekedő vonatok közlekedési rendjére.

2016. 12. 09.

Teljes a Railjet-flotta

Igazából máris pontosíthatjuk írásunk címét, hiszen azt kellene mondani inkább, hogy ismét teljes a Railjet-flotta az ÖBB-nél: a hatvanadik szerelvény ama kilenc opció része, amelyet később hívott le az osztrák vasút – eredetileg az 51-es szerelvény volt az utolsó a sorban. Viszont a kilenc új vonat forgalomba állítása ismét korszakváltást jelent az ÖBB-nél: Bécs és Salzburg között búcsúznak a menetrendváltással az IC-k.

Közösségi gyorsvonat – Indul a Locomore!

Új magánvasúti gyorsvonatot indul a menetrendváltással Németországban. A távolsági közlekedés szegmensében egyeduralkodó DB Fernverkehrt szeretné megszorongatni a Locomore, amely úgy tűnik, hogy a korábbi próbálkozókkal ellentétben valóban elindítja vonatát – mégpedig a menetrendváltással.

Emeletes tender a MÁV-START-nál

Megjelent az Európai Unió hivatalos értesítőjében is a MÁV-START tenderkiírása, amelynek keretében új villamos motorvonatokat vásárolnának. Jöhetnek a Stadler KISS-ek?

2016. 12. 08.

Új teher-főpályaudvar Bécsben

Az elmúlt években fokozatosan üzembe helyezett új bécsi főpályaudvarhoz hasonlítják, és ebben van is valami: hétfőn adták át Bécs déli határában az új kombinált fuvarozási terminált, mely a személypályaudvarhoz hasonlóan komoly lökést adhat a hatékonyabb, vasutat is érintő nemzetközi árufuvarozási útvonalak kialakításához a régióban. 55 hektáron 246 milliós beruházás és nagyra törő jövőkép - részletek a hajtás után!


2016. 12. 07.

Kínaiak vihetik a Škodát

A China Railway Rolling Stock Coproration, azaz a CRRC lehet a Škoda Transportation új tulajdonosa. Az ázsiai cég megerősítette: a csehek járműgyártójára fáj a foguk.

2016. 12. 06.

Új motorvonatot rendel az ÖBB – a Bombardier a befutó

Meglepő döntést közölt december 5-én este az ÖBB: új motorvonatokat rendelnek, de a szállító nem az eddigi, évtizedes partner, a Siemens, hanem a Bombardier szállíthatja majd a Talent 3-as motorvonatokat.

2016. 12. 05.

Növekvő támogatások, szabadon felhasználható adatok

Mondhatnánk, hogy Svájcban kolbászból van a kerítés, de ez azért nem igaz. Viszont a tömegközlekedés szerepének fontos mivoltát a helvétek is felismerték: évi 4-5 %-kal növekvő utasszámok, bővülő hálózatok és szabadon hozzáférhető adatok jellemzik a svájci közlekedési hivatalok mindennapjait.

2016. 12. 02.

Wolfsburg már megint kimaradt

Nem ez az első eset, de ki tudja lesz-e még? Mindenesetre Wolfsburgban megint elfelejtett megállni egy ICE-szerelvény, holott meghirdetett megállása lett volna a városban.

A Talgo nyert Spanyolországban

Nem igazán meglepő, bár nem is teljesen papírforma: a házi beszállítónak számító Talgo nyerte el a spanyol államvasút, a Renfe 15 nagysebességű vonatra kiírt tenderét. A modern idők jegyében a szerződés 30 éves éves üzemeltetést is tartalmaz, illetve opciókat további 15 szerelvényre és 10 évvel hosszabb karbantartási periódusra. A megállapodás tartogat még néhány érdekességet is - kattintsanak a részletekért!


2016. 12. 01.

Viszlát, Karlsruher Kopf!

Elsősorban a nyugat-német vasút jellegzetes járművei az 1950-es évektől többezres darabszámban épített n-Wagenek. A fémtiszta megjelenésük miatt csak „Silberling” néven emlegetett járművek felett azonban a felújításaik dacára eljárt az idő és szép lassan kikopnak a napi forgalomból. Baden-Württemberg tartományban a DB Regio december 1-jén búcsúztatja az ingavonatok arculatát évtizedeken át meghatározó, kerek fejű vezérlőkocsikat.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.