2017. 02. 27.

Szedett-vedett Nightjet

A decemberi menetrendváltás óta Európa nagy részén az ÖBB éjszakai vonatai, a Nightjet-járatok vették át az éjszakai forgalom korábban a DB által dominált viszonylatokat. Az első hónapok értékelésekor az ÖBB pozitív képet festett az üzemről – ezenközben a vonatok maguk meglehetősen színes képet mutatnak, nem egyszer igazi személykocsi-csemegéket is felvonultatva.


Az ÖBB Nightjet-vonatai számos esetben nem titkoltan a DB éjszakai vonatainak jogutódai. Olyannyira, hogy az ÖBB még 2016 során több háló- és fekvőhelyes kocsit vett át a német féltől. November 16-án például tizenhat fekvőhelyes és hálókocsi került az ÖBB-hez, többek között négy Bvcmbz249.1 sorozatú kerékpárszállító részes fekvőhelyet kocsi és tizenkét WLABmz173.1 sorozatú „Comfort Line” hálókocsi érkezett az osztrákokhoz. Ezen túlmenően az éjszakai vonatok utolsó menetrendi évadában már nem szereplő emeletes hálókocsik közül is vett át párat az ÖBB.
A viszonylag jó állapotú járművek egyelőre – a legtöbb esetben – a régi, DB-s fényezést viselik még, csak az üzemeltető emblémáját cserélik le. A kocsik olyannyira németek maradtak, hogy a besorolási országuk is maradt Németország, csak az üzembentartót cserélték le a pályaszám mellett DB-ről ÖBB-re.

A Comfort Line hálókocsik nem ismeretlenek a magyar utasok előtt sem: mivel a DB-vel együtt a ČD is szerzett be 2006-2007 során összesen tizenkét hálókocsit, így a járművel felbukkannak a Budapest és Berlin között közlekedő Metropol EN szerelvényében is. Ez a kocsi viszont már ÖBB-sként várta az utasokat 2017. január 18-án este a bécsi főpályaudvaron

A kocsik forgalomba állítása előtt sokat nem foglalkoztak a dolgokkal: látszik, hogy hol volt a DB-logó, ott kicsit eltakarították a jármű oldalát, ahogy az ÖBB-logó környékén is. És ennyi volt...

A DB-től átvett kocsik mellett persze ott vannak az eredendően ÖBB-s jráművek: a képen két Bcmz sorozatú kocsi látszik: egyik megkapja a Nightjet-fóliákat már, a másik viszont maradt az ÖBB fényezésében

Berky Dénes kollégánk február 22-én egy igazi csemegével találkozott St. Pöltenben: az EN 466-os bécsi stokkjában ugyanis egy kerékpárszállításra is alkalmas Bvcmbz249.1 sorozatú járműnek is jutott feladat

A külső itt is csak másodlagos, még a DB-logó helye is jól kivehető. Érdekesség, hogy az EN 466-os számú vonat amúgy nem visz lehúzható ablakos kocsit és általában a Westbahnon még mutatóban sincs ilyen, így a kocsitípus megjelenése különlegességnek számít
(fotók: Berky Dénes)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.