2017. 03. 24.

Hétvégi gyors – 2017. március 18-24.

Újraírják az állomási technológiát Frankfurt am Mainban, Németország egyik legforgalmasabb pályaudvarán. Jól teljesített a DB tavaly és új cégvezetőt is kapott a társaság. A Gotthard-bázisalagútban a bicikliknek is kell már helyjegyet váltani. Az elmúlt hét összefoglalója.


Átalakuló forgalmi rend Frankfurtban


Frankfurt am Main | Németország — Európa egyik legnagyobb és legforgalmasabb vasútállomásán elérkezettnek látják az időt, hogy felülvizsgálják a vágányhasználati rendet. A 25 peronos vágánnyal és szinte megszámlálhatatlan másikkal rendelkező fejállomásra 8 vasútvonalról érkeznek a vonatok, amik a jelenlegi rendben rendszeresen egymást tartják föl, általában növelve a már meglévő késést. Érkező vonatoknál ez még nem akkora probléma, de az ICE-k nagy része menetrend szerint 5-10 perc alatt fordul és cserél személyzetet. A jelenlegi irányonkénti rendben a járatok a kijáratukhoz legközelebbi peronokat használják, de a Deutsche Bahn elképzelése szerint hatékonyabb lenne az alacsony számú vágányokat a távolsági, a magasabb számú vágányokat a regionális vonatok részére felhasználni. Az első ehhez kapcsolódó beruházás a Homburger Damm elnevezésű egyvágányú kapcsolat kétvágányúsítása, ezzel a Wiesbaden, Königstein és Limburg felé közlekedő járatok pontosságát kívánják növelni. A 800 méteres összekötővágány és a kapcsolódó átépítések 131 millió eurós árát 4 évnyi munkával kívánják megtölteni.

A gyorsított videón is jól látható, amint egyes vonatok időrabló harapófogóba kerülnek a kölcsönös akadályoztatás miatt


Gotthard-bázisalagút: kerékpárhely foglalása kötelező


Bern | Svájc — A várható jelentős utasforgalomra való tekintettel az SBB közölte: a Gotthard-bázisalagútban közlekedő vonatokon bevezetik a kötelező kerékpárhely-foglalást. A vasúttársaság indoklása szerint komoly érdeklődést mutatnak az utasok a gyorsabb kapcsolat iránt, emiatt március 21-étől október 29-éig valamennyi IC- és ICN-vonaton bevezetik a kötelező kerékpárhely-foglalást. Az öt frankot kóstáló bicikli-helyjegy mellé természetesen kerékpárszállításra jogosító jegy is szükséges.
Az SBB hozzátette: nem csak a bázisalagúton, hanem a régi vonalon, a Gotthard-hágón át közlekedő vonatokat is érdemes igénybe venni. Pont a hétvégi időszakokban Zürich és Bellinzona között indították el a nagykapacitású kerékpárszállító kocsit továbbító „Gotthard-Weekender” nevű InterRegio-járatot, amely a régi hegyi vonalon közlekedik és a térség turisztikai célpontjainak megközelítését segíti.


Grube után Lutz


Berlin | Németország — A Deutsche Bahn AG eddigi pénzügyi vezérhelyettese, Richard Lutz lehet a szövetségi vasúttársaság új vezetője. Emlékezetes, Rüdiger Grube január végén mondott le, miután nem sikerült megállapodni a szerződéshosszabbításáról. Lutz megtartja a mostani posztját is, a felügyelőbizottság pedig döntött a személyszállításért felelős Berthold Huber és az infrastruktúráért is felelős vezérhelyettes, Ronald Pofalla megbízatásának 2022 márciusáig való meghosszabbításáról. Lutz megbízatása szintén 2022 tavaszáig szól.

Richard Lutz, a Deutsche Bahn AG új vezérigazgatója, igazgatósági elnöke
(fotó: Max Lautenschläger / DB AG)

Korábban számos név szóbakerült a poszt körül: a Merkellel jó viszonyt ápoló Pofalla mellett a BVG első embere, Sigrid Evelyn Nikutta neve is felmerült, de szó volt arról, hogy akár az SBB vezérigazgatóját, Andreas Meyert kérik fel a posztra.



Jól ment tavaly a DB-nek


Berlin | Németország — Ha már kinevezték, Richard Lutz gyorsan meg is tartotta első sajtótájékoztatóját a Deutsche Bahn AG első embere. Elmondta: 2016-ban 139 millió utas választotta a távolsági vonatokat, ez az előző évhez képest 7 millióval és 5,1%-kal többet jelent. Ráadásul vonatok pontossága is javult ebben a szegmensben: csak a járatok 4,5%-ka tért el a menetrendtől, azaz késett több mint 5 percet. A cégcsoport éves operatív eredménye 1,9 milliárd euró volt, igaz, a cég hitelállománya is növekedett és most már 17,6 milliárdot mutat. Nemzetközi szinten a DB-csoporthoz tartozó valamilyen buszt vagy vonatot összesen 4,4 milliárd utas választott, ez 81 millióval és 1,9%-kal több, mint a 2015-ös adatok.


GYSEV KÖFE-KÖFI: ünnepélyes átadó


Sopron | Magyarország — Március 21-én, szerdán ünnepélyes keretek között avatták fel a GYSEV üzemirányító központjait Sopronban, melyről korábban a Regionalbahn oldalain is részletesen írtunk. Sajtótájékoztató keretében számoltak be az elmúlt évek egyik legnagyobb vasúti fejlesztésének elkészültéről. Jelen volt Dr. Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára; Sörös Ferenc, a Prolan Zrt. elnöke; Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója; Dr. Fodor Tamás, Sopron város polgármestere és Ungvári Csaba, a GYSEV Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Szalagátvágás a soproni KÖFE nagytáblája előtt
(fotó: Berky Dénes)


Összeállította: Adorján Péter, Berky Dénes, Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.