2017. 07. 24.

Prága: metró mellé villamosfejlesztések

Egyre inkább érdemes Prágára figyelni: a cseh főváros dinamikusan fejlődő, jól átgondolt közlekedési rendszerrel bír. Ezúttal a villamoshálózat fejlesztéséről érkeztek hírek, mert a csehek szerint ebbe érdemes belevágni, miközben persze a metróvonalak száma is hamarosan gyarapodni fog. Prágai város- és villamosfejlesztési körképünk.


A cseh főváros eddig egyfajta villamosparadicsomként „csak úgy” volt valahol a közlekedésbarátok bakancslistáján, de az utóbbi időben látványosan és főleg átgondoltan fejlesztik a közlekedési rendszerüket. Emiatt nem csak kiváló úticél, hanem jó eséllyel Budapestről nézve egy újabb „bezzegváros” születik. Nézzük a legutóbbi villamosfejlesztési terveket.

A DPP (Dopravní podnik hlavního města Prahy) térképe a tervezett hálózati fejlesztésekről – bejelölve a fejlesztéseknek irányt is szabó D metró majdani vonala is

A Prága 5. kerületében (érdekességképpen, Újbuda testvérvárosa) található délnyugat-prágai Slivenec városrész tömegközlekedési ellátottsága jelenleg kertvárosias, az alacsony beépítettségű területekre jellemző. Három fő autóbusz-viszonylat érinti: a 120-as csúcsidőben negyedóránként az kívül 30 percenként közlekedik, és egész napos metrókapcsolatot ad a térségnek, az egyik végállomása, ugyanis Na knížecí-nél található (Anděl metróállomás, B vonal). A környéken ez a legsűrűbb vonal, a 130-as csak csúcsidőben közlekedik, akkor is csak félóránként. Belvárosi irányú kapcsolatot ez a vonal nem ad, ellenben a barrandovi lakótelepre és Stodůlky és Zličín felé el lehet vele jutni. A harmadik vonal, szám szerint a 230-as pedig a barrandovi filmstúdiót köti össze a szomszédos Holyně városrésszel.
Ennek tükrében meglepő lehet a prágai közlekedésszervező (PID, Pražská integrovaná doprava, Prágai Közlekedési Szövetség) azon ötlete mely szerint a villamoshálózat barrandovi ágát a 2003-as bővítés után ismét meghosszabbítanák Slivenecig. Az elhatározás annyira komoly, hogy a tervek már készen is vannak, így várhatóan még az évtized vége előtt megkezdődik az építkezés.

Két 81-71M típusú metrószerelvény a 2015 áprilisában átadott Nemocnice Motol végállomáson. Az A vonal további bővítése errefelé nem valószínű, a tér a villamosoké lehet

Maradva nyugaton: jóval érthetőbb fejlesztés az évi 930.000 beteg ellátását 5000 dolgozóval ellátó motoli kórház bekapcsolása villamoshálózatba, annak ellenére, hogy 2015 áprilisa óta az A metró nyugati végállomása a kórház közvetlen közelében van. Ez azonban csak a belváros északi részével, a Petřín lakóteleppel valamint a Veleslavínban található vasútállomással ad közvetlen kötöttpályás kapcsolatot. Az új pályával viszont a város jelentős része kaphat közvetlen kapcsolatot és ismerve a PID korábbi közlekedésszervezési elveit, ezt ki is fogják használni. Az A metró végállomása motoli kórháznál található végállomása egyelőre véglegesnek tűnik, a hosszabbítás ugyanis egyelőre lekerült a napirendről.
Azonban a metró hiányában, a repülőtér kötöttpályás megközelítéséért aggódóknak is van egy jó hírünk: bár a jelenlegi Divoka Šárka végállomástól csak a dědninei lakótelepig vannak készen a tervek, 2030-ra már a repülőtér hármas termináljáig szeretnék hosszabbítani a villamosvonalat. Ez utalhat arra is, hogy számolnak a reptéri forgalom bővülésével, jelenleg ugyanis az 1-es terminál az interkontinentális valamint az Egyesült Királyságba tartó gépeket, a 2-es pedig elsősorban az schengeni övezeten belüli járatok kiszolgálásában vesz részt. Ez 2030-ig változhat, addigra elképzelhető hogy az utasforgalom eléri azt a számot, ahol már a hármas terminál közforgalom előtti megnyitása indokolt lehet. Ehhez pedig praktikusan (és legolcsóbban) a villamosvonal meghosszabbítása passzol kötöttpályás kapcsolatként.
Apropó költséghatékony kötöttpályás közlekedés és repülőtér: a budapesti 50-es villamoshoz igazán nem sok hiányzik, hogy elérje a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret. Visszatérve Prágára, a jelenleg hétköznap 5 percenként közlekedő 119-es viszonylat szerepe jelentősen lecsökkenne, „csak” a repülőtér 1-es és 2-es termináljának kapcsolatáért felelne, illetve egy kis átszervezéssel megszüntetésre is kerülhetne.

A 17-es vonalán közlekedő Škoda 15T érkezik a kobylisy kocsiszínhez – a lejtő alján pedig már éppen nem látszik a városrész metróállomása, ahonnan a jövőben újabb villamosvonal ágazna ki a meglévő vonalból

Északra haladva a fejlesztéseket ábrázoló térképen újabb piros vonalat találhatunk: az 1922-ig önálló Suchdol város(rész) kapna villamost, a jelenleg még nyári menetrendben is 7-8 percenként közlekedő 107-es és betétjárata a 147-es kiváltására. Az utasforgalom nagy részét jelenleg is a városrészben található mezőgazdasági egyetem (Česká zemědělská univerzita v Praze) diákjai és a tanárai jelentik.
A Moldva két partját északon egy új híddal kívánják összekötni, nagyjából a prágai állatkert magasságában, ahol jelenleg P2 jelzéssel átkelőhajó közlekedik. A pálya azonban nem kifejezetten az állatkert kiszolgálására épülne, hanem a bohnicei lakótelep és a podbabai vonal kapcsolata miatt, ami akár egy forgalmi zavar esetén terelt útvonalként használható a jövőben. Nem tévedés, bár jelenleg semmilyen kötöttpályás közlekedés Bohnice felé, holott ez teljesen indokolt lenne. A 200-as viszonylat csúcsidőben óránként 15-20, ezen felül a 144-es 8-10 indulással szolgálja ki a Kobylisy metróállomás és a 16.000 lakossal rendelkező lakótelep közötti utazási igényt. A tervek két útvonalat tartalmaznak, mindkettőt egyenlő prioritással. Az egyik Bohnice keleti és északi részét tárná fel és utána érkezne a végállomásra, mely a lakótelep északnyugati végében kerülne kialakításra. A másik a mai 144-es vonalán először a déli szélén, majd a lakótelep közepén haladna, majd feltehetően a közös végállomásról indulna ismét a belváros irányába. Bár a bohnicei lakótelep önmagában népesebb, mint Nové Ďáblice, Prosek és Střížkov külön-külön, az utóbbi három egymáshoz képest való elhelyezkedése miatt több lakost tudtak a C metró jelenlegi vonalvezetésével kiszolgálni, mintha az előbbi felé hosszabbítottak volna.

A város déli részén többek között az „interkontinentális”, várost átszelő 136-os busz könnyítésére is építenének újabb villamosvonalakat. Itt éppen Háje metróállomás mellett suhan a vonal egyik betétjárati részén közlekedő Karosa-csuklós

Tizedik kerület a belvárostól 15 percre, temető a kerület határában, 909-es éjszakai busz, lakótelep távol a kötöttpályás közlekedéstől: akár Kőbányán is járhatnánk, de most Nové Malešicéről van szó. Az előrelátó várostervezőknek köszönhetően nem kell sokat gondolkodni azon, hogy hova építsék a vágányokat. A térség fő utcájának számító Počernická ugyanis úgy épült ki, hogy van hely a villamosnak, így különösebb átépítés (és favágás: lásd Etele út) nélkül végrehajtató a bővítés.
A hálózat spořilovi ága is bővítésre kerülne a tervek szerint.  Jelenleg csak a lakótelep széléig merészkedik a villamos, azonban a hosszabbítás egészen Jížni Město-ig tartana. Ezzel Spořilov, Chodovec, Chodov, Opatov, Litochleby városrészek jutnának villamoshoz. A metróközlekedés kiegészítéseként tehermentesítene olyan hosszú vonalakat, mint a 136-os vagy a 177-es, valamint feltárná a metrótól messze eső lakóövezeteket.

Bár eddig főként sugárirányú vonalak fejlesztéséről esett szó, harántirányban is épül pálya villamosok részére. A Moldva partjától, a Vyšehradtól délre induló új vonal Budějovickán és Kačerovon át egészen a spořilovi vonalig tartana, egy rövid leágazással a pankráci kocsiszín felé. Ennek a vonalnak mintegy folytatásaként ismét egy „hajópótló híd” következik Lihovar és Dvorce között. Ezzel a két dél-prágai „gyorsvillamos”-vonal kap a belvároson kívül összekötést.

T3-as páros a modřányi gyorsvillamos-pályán – a jövőben összeköthetik a Moldva túl partján kiépített vonalakkal
(fotók: Halász Péter)

A Modřany felé tartó villamosvonal egy teljesen ésszerű hosszabbítást kap: a várhatóan 2018-ban építésnek induló D metróvonal Libuš városrészben található megállójáig bővítenének. Természetesen bontásra itt sincs szükség, a villamosvágányok helye jelenleg szinte teljesen üres, néhány vadon nőtt bokor esne áldozatul az új pályának.

Még egy kisebb, de időszakosan nagy forgalmat bonyolító vonal van tervben. A strahovi stadion buszokkal most jól ellátott intézménynek számít, de a prágaiak ezt fokozni szeretnék: a sportolókat, szurkolókat ezentúl villamossal szállítanák egészen a stadionig, ellentétben a korábbi helyzettel ahol a dlabačovi hurokból sétáltak fel a stadionig.

Mellár Marcell

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.