2017. 08. 21.

Viszlát, Metropol!

A MÁV-csoport jó szokásához híven ismét sunnyogva, a fű alatt jelentette be az egyik legjövedelmezőbb vonatának, a Budapest és Berlin között közlekedő Metropol EuroNightnak a decemberi menetrendváltástól történő megszűnését. De nem ez lesz az egyetlen színvonalcsökkentő lépés, ami beleillik abba a sorba, amely láthatóan a MÁV-START vezetőinek nyíltan utasellenes hozzáállását jelzi.



Az Utasellátó szervezet létszámával kapcsolatos szakszervezeti észrevételekre adott közleménybe elbújtatva, annak végén egy kis táblázatba rendezve közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága, hogy a MÁV-START a menetrendváltástól milyen színvonalcsökkentő lépésekre készül a nemzetközi járatain. Ám ezek nem csak egy-egy vonat színvonalának csökkentését adják hírül, hanem azt is, hogy több vonat vagy közvetlen kocsicsoport biztosan megszűnik a menetrendváltással.
A kommunikáció és a kommunikációs szervezet munkája megint „hibátlan”. Hiába, a sok évtizede a szakmában dolgozó kommunikációs vezetőnek biztos ez tetszik a legjobban, hiszen az 1989 előtti időkben megszokható volt, hogy az igazságért a sorok között kell tudni olvasni. Sokat azóta nem változtak láthatóan az idők, most sem áll ki egyenes gerinccel a MÁV-START vezetése, hogy akkor emberek, ez van, megszűnik egy csomó kényelmi szolgáltatás és persze megszüntetjük a legjobban jövedelmező vonataink egyikét. Tegyük hozzá: a MÁV kommunikációs szervezete korábban is próbált már meg sunnyogni – meg is lett az eredménye: kitették a „teszkógazdaságos” kommunikációs vezetőt.
Nézzük hát, honnan akarja végképp elüldözni a színvonalas utazásra vágyó utasokat a MÁV-START!
Nem közlekedik a jövőben étkezőkocsi majd a Bécs és Belgrád közötti Avala EC-ben és az ennek a szerelvényéből forduló, Bécs és Budapest közötti Lehár EC-ben. Kikerül az étkezőkocsi a Budapest és Ljubljana közötti Citadellából és a Budapest és Kolozsvár közötti Ady Endre nevét viselő járatból is. A Brassóba és Marosvásárhelyre közlekedő Hargita IC-ból pedig az étkezőkocsi mellett a marosvásárhelyi közvetlen kocsicsoportot is törlik.
A hálókocsi-kínálat is drasztikusan csökken majd: a Budapest és Brassó közötti Coronából az étkezőkocsival együtt tűnik el; a nyári időszakban Barba és a Nesebar-Albena gyorsvonatban a bolgár tengerpartra sem közlekedik majd hálókocsi-járat.

A Metropol drezdai gépcseréje 2017. augusztus 15-én este. Sokáig már nem kell bajlódni ezzel sem, köszönhetően a MÁV-START rendkívüli üzleti érzékkel megáldott vezetőinek...

A leginkább fájó és üzleti szempontból sem érhető döntés a Budapest és Berlin között közlekedő Metropol EuroNight kivégzése. Bár a közlemény úgy fogalmaz, hogy a „berlini kocsik nem közlekednek”, ez az alapvonat kivégzését jelenti. Várhatóan valamilyen hasonló, de Csépke András vágyainak megfelelően talán zónázó vonati menetvonalon közlekedik majd a varsói kocsicsoport – a prágai vonatrész sorsa egyelőre ismeretlen. Ugyancsak kérdéses a Bécsből induló, Chopin nevével jelzett vonatrész sorsa, illetve az, hogy ki és milyen járművet állít majd be ebbe a vonatba?
A Metropol EN legújabb kocsi története a 2008/2009-es menetrendben kezdődött, ekkor vezették be újra a járatot Budapest és Berlin között. A vonat a német szakaszon a cseh és a magyar vasút üzleti vonataként közlekedett, azaz kemény pénzeket fizettek a DB-nek a közlekedtetésért. A járat sikeres volt: hónapokkal előre kellett a háló- és fekvőhelyeket lefoglalni, az egy szem ülőhelyes kocsi pedig mindig szinte teljes kihasználtsággal közlekedett. A járatra fűzték fel – mint írtuk – a varsói kocsikat és a régi Pannonia maradékát, a Budapest és Prága közötti hálókocsijáratokat is. Ugyancsak ez a vonat kapta meg a korábban Jena felé közlekedő Bécs–Berlin éjszakai vonat kocsijait, amelyek közül a fekvő- és ülőhelyes kocsikat a MÁV-START, a hálókocsit pedig a ČD állította ki.
A járat hosszú, bár színvonalas éjszakai utazást kínál az utasoknak, legalábbis a decemberi menetrendváltásig. A tavalyi menetrendi évad óta a ČD már tudja garantálni a deluxe hálófülkéket is a vonaton, így ilyet is választhat – jó pénzért – az utas. Ráadásul a vonat a mai napig igen jó házzal közlekedik. Igaz, a MÁV-START vezetőinek felelőtlen gazdálkodása miatti kocsihiány odáig vezetett, hogy pár éve már a szlovák Wagon Service Traveltől bérlik a fekvőhelyes kocsit. Ennek ezek szerint vége lesz december közepén. Ez a lépés amúgy magával rántja majd a Bécs és Berlin közötti éjszakai vonatot is, hiszen ez a járat a budapesti részből forog át, szintén a MÁV-START és a ČD koprodukciójában.
Úgy tudjuk azonban, hogy a mostani kommunikáció láthatóan az érintett értékesítési szervezettel való egyeztetés nélkül történt: forrásaink szerint a MÁV-START értékesítési igazgatója, Kazai Katalin szeptember végéig adott határidőt a költségek fedezetének összegyűjtésére a berlini Metropol esetében, ami tudvalevőleg még nem érkezett el. Igaz, a mostani kommunikáció pont beleillik abba az utasellenes gondolatrendszerbe, amelyet Csépke András vezérigazgató és tanácsadói képviselnek és amelynek mentén korábban már – ezek szerint „eredményesen” – zajlottak menetrendi egyeztetések a különféle nemzetközi forgalombeli korlátozások okán.
Ráadásul a Metropol esetében legfeljebb az egyetlen fekvőhelyes kocsit kísérő magyar vasutas lehet az, akitől meg akarnak szabadulni – miközben alapvetően és konzekvensen az étkezőkocsik személyzetét emlegeti közleményében a MÁV-START. A hálókocsi-járatot ugyanis a ČD megbízásából a JLV és annak cseh személyzete üzemelteti.

2013 nyarán még futotta saját fekvőhelyes kocsira a Metropolba, azóta már csak bérelt járműre telik a rendkívül felelős járműgazdálkodásnak köszönhetően
(fotók: Halász Péter)
Kérdés persze, hogy a Metropol maradéka mikor indul majd Budapestről, hogy legalább Prágába értelmes időpontban, mondjuk reggel 7 körül megérkezzen? Vagy továbbra is marad a két órás kényszerpihenő Pardubicéban, ahol az Ex 528/Rx 898-as gyorsvonatba sorozva jutnak el a kocsik a cseh fővárosban?
A Metropolt érintő döntés a legfájóbb mindenki számára és látható a szándékos rombolás e döntésben. Az utasok szándékos elüldözése, akiknek így nem marad más választása, minthogy vagy nappali vonattal döcögjenek vagy több átszállással, elsősorban az ÖBB-nek és a DB-nek pénzt hajtva utazzanak, ha vonatozni vágynak – vagy egyszerűen repülőre, netán távolsági buszra üljenek. Ráadásul a MÁV-START láthatóan mindent meg is tesz azért, hogy ez így legyen. Ezek a döntések azonban a nemzetközi üzletágat egy olyan negatív spirálba lökhetik, amelyeknek a vége a teljes elszigetelődés lesz – vajon ez a végső cél, hogy ne is nagyon maradjon nemzetközi vonat, mert azzal csak a baj van?
A MÁV-START közleménye szerint 2016-ban jelentős veszteséget termelt az Utasellátó üzletág, emiatt pedig karcsúsításra van szükség. Állításuk szerint ugyan foglalkoztak a jövőbeli piaci lehetőségek elemzésével, de ez nyilvánvalóan nincs így, máskülönben a Metropol megszüntetése lett volna az első, amit levesznek a napirendről. A rendszer karcsúsítása nyomán a hírek szerint mintegy félszáz munkavállalónak szűnik meg a munkája a vasúttársaságnál. Ám a világ szép és jó, mert a közlemény szerint „Mivel az Utasellátónál sokan szakács és felszolgáló végzettséggel rendelkeznek, ezért a MÁV-START együttműködésre kéri fel azokat a vendéglátó-ipari cégeket, ahol szakemberhiánnyal küzdenek.” Bizonyára így is lesz...

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.