2017. 09. 20.

Prágai EC-k: Irány a Nyugati!

Szépen lassan körvonalazódik a 2017/2018-as vasúti menetrend egyik legnagyobb változása: a Budapest és Pozsony, illetve Prága között közlekedő nemzetközi vonatok rendszerében komoly eltérések mutatkoznak – kérdés a változások minősége?





2017. december 10-én, vasárnap lép életbe a 2017/2018-as vasúti menetrend. Ennek egyik komoly változása lesz a RegionalBahn oldalain már több alkalommal is szóba hozott, a prágai vonatokat érintő átalakítás. Szerencsére a nemzetközi ellenállásnak sikerült megfúrnia Csépke András terveinek nagy részét: így elmarad a párkányi gépcsere és nem lesznek zónázó vonatok sem az EC-kből.
Cserében viszont sikerült áttolni a cseh partner egyik régi kívánságát: a vonatok menetidejének rövidítését. Erre azonban a teljes 70-es vonali ütem áttervezése nélkül csak úgy találtak lehetőséget a szakemberek, ha az EC-k a Keleti pályaudvar helyett a Nyugati pályaudvarra érkeznek és onnan is indulnak majd. A vonatok így az eddig megszokott (páratlan) óra 25 perces indulás helyett 41-kor indulnak majd, közel negyedórás nyereség ez az utasoknak. Érkezőben is hasonló nyereséggel számolhatunk, kérdés persze, hogy az átszálló utasok számára mennyi fog ebből elveszni, ha mondjuk a Nyugati és a Keleti pályaudvar között kell majd még tömegközlekedniük? Ugyancsak kérdéses, hogy a meglehetősen cipőkanállal beszorított EC-menetvonalak a gyakorlatban hogyan muzsikálnak majd a közel sem üzembiztos Nyugati pályaudvar térségében?

Eddig csak vágányzári menetrendek okán jártak a ČD 380-asai a Nyugatiban – decembertől naponta itt fordulnak meg a gépek a tervezett menetrend szerint

Ráadásul a cseh fél nyomására új márkanevet is kapnak a vonatok: az még nem tisztázott, hogy a jelenlegi nevek (Hungária, Jeszenszky János, stb.) mellett vagy helyett viselik-e a szerelvények a Metropolitan nevet, mindenesetre a MÁV-START által kiállított szerelvényeket kivéve a márkanév valóban egységes minőségű szolgáltatást kínál majd és ez főleg a cseh belföldi viszonylatban lesz komoly fegyvertény a ČD részéről, hiszen az új menetrendben versenytársként megjelenik majd kétóránként közlekedő vonataival Břeclav és Prága között a RegioJet is, kibővítve az eddigi versenyterületet, ami jobbára a Prága–Olomouc tengelyen volt értelmezhető. Azt csak halkan jegyezzük meg, hogy szerkesztőségünknek a „Metropolitan” vonatokról nem éppen a MÁV-START roncsderbije jut eszébe...
Alakulni látszik a Metropol EuroNight sorsa is: az biztos, hogy a Budapestről és Bécsből Berlinbe tartó kocsicsoport, azaz a vonat alapja megszűnik. A járat azonban megmarad és a hírek szerint a nappali EC-kkel szemben a végállomása is a Keleti pályaudvar marad: megcsonkítva, Budapest és Prága között. A lengyelországi vonatrészeket ugyancsak viszi majd a járat, ami Budapestről várhatóan a mostaninál valamivel később indul, Prágába pedig reggel 8 óra körül érkezik majd. Ez viszont azt eredményezi, hogy Prágában a reggel fél hetes berlini EC-t (ami 10:44-re érkezik Berlinbe) nem lehet majd elérni az éjszakai vonattal, csak a két órával későbbi EC 176-ost (Prága indul: 08:34), ami menetrend szerint 12:44-re van Berlinben. Összességében tehát a kényelmes éjszakai vonatozás több mint két órával hosszabbodik, ha Berlinbe utazunk – alternatívát és valóban jól használható alternatívát kínál majd a nappali és az éjszakai forgalomban is a müncheni átszállással tervezett utazás, hiszen a Berlin–Erfurt–Nürnberg nagysebességű tengely teljes üzembe helyezése megtörténik a menetrendváltásra, az ICE-járatok a bajor és a szövetségi főváros között négy óra körüli menetidővel közlekednek majd.
Megjegyzendő: a Metropol berlini ágáról kikerülő, a MÁV-START által adott kocsik közül a bérelt fekvőhelyes kocsik a lengyelországi részbe kerülnek majd át. A bécsi vonatrész kapcsán úgy tudni, hogy az ÖBB bejelentkezett ugyan, de a 2017/2018-as évadban biztos, hogy nem indítják be a Prágán át közlekedő járatot – kérdés, hogy a következő évadban erre vagy éppen Németország felé érik-e el inkább Berlint?
Egyelőre nincs információ Csépke András másik agymenése, a Railjet-vonatok belföldi forgalomból való kizárása kapcsán. De mivel ez tisztán belföldi kérdés, így még bőven változhat bármi a témában a menetrendváltásig hátralévő időszakban, illetve a menetrend kötelező publikálásáig hátralévő időszakban, hiszen a törvényi előírásoknak megfelelően november 10-éig közzé kell tenni az új menetrendet – a MÁV-START pedig, ismerve az elmúlt évek tendenciáját, véletlenül sem fogja előbb közzétenni a menetrendet, ahogy a társadalmi vitára sem hajlandó a vasúttársaság, szerintük az úgy jó, ahogy ők kitalálják.
Egyelőre a nyugati relációk kapcsán annyit lehet még tudni és több-kevesebb bizonyossággal állítani, hogy a Dacia EN ismét kap Budapest és Bécs között közlekedő stokkot – kérdés, hogy a bukaresti részt mennyi késésig kell majd bevárnia a járatnak? Ezen túlmenően pedig a Hortobágy EC a decemberi menetrendváltás helyett a PKP InterCity által kiállított szerelvény helyett a szlovák ZSSK szerelvényével közlekedik majd – a hírek szerint az étkezőkocsit is ideértve.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.