2017. 09. 25.

START Klub kártya: az átalakítással az utas nem járhat jól

A Csépke András vezetése alatt álló MÁV-START újabb lépéssel próbálja meg eltávolítani az utasokat a vasúti közlekedéstől - ezúttal ráadásul a kedvezményekért nagyon is sokat fizető törzsutasokat. Ha már a prágai EC-ket nem sikerült zónázó vonattá tenni, akkor a jelek szerint a már bejáratott törzsutaskártya nyirbálásán keresztül az utasok számának csökkentésében látja a jövőt a nemzeti vasúttársaság.



A MÁV-START honlapján viszonylag jól eldugva az alábbi tájékoztatás jelent meg a minap ott, ahol az utasok a START Klub kártyáról informálódhattak, illetve eleddig online intézhették a lejáró kedvezménykártya hosszabbítását. Szó szerint idézzük ezt a tájékoztatást:
„Az 50%-os kedvezményt biztosító START KLUB kártya megújítása érdekében  szükséges technikai változtatások miatt a START Klub 50% kártya  meghosszabbítása a továbbiakban nem lehetséges. A kártyát legkésőbb 2017. szeptember 30-ig lehet a személypénztárakban megvásárolni. A kellemetlenségért elnézésüket kérjük.”
Látszólag teljesen ártalmatlan lépésről lehet szó elvileg, hiszen időről időre szükség van a kártya technikai megvalósításának módosítására, biztonsági elemek cseréjére és így tovább. Ezzel nem is lenne baj, de mivel egyre nagyobb divatja van az ilyen filléres kommunikációs patronok mögé bújva sumákolásnak, megkerestük a MÁV-START Ügyfélszolgálatát, hiszen szerzőnk maga is kártyabirtokos és joggal tart igényt arra, hogy tájékoztassák arról, mi is változik? Természetesen megtudtuk azt, ami ránk tartozik - azaz a klasszikus Hofi-poénnal élve: semmit. Majd szíveskedjünk mi tájékozódni és amúgy is... Arról már nem is szólunk, hogy ilyenkor talán illő lenne az ügyfélszolgálati szervezetnek automatikusan felajánlani a tájékoztatást, de erre nem is számítunk, hiszen már az első lépcsőnél megpróbál eltántorítani az utazástól az utast a MÁV-START.
Nyilvánvaló, hogy megjelent írásunk hatására érkezett a szerzőhöz a MÁV-START Zrt. Ügyfélszolgálatának az a válasza, amellyel pontosították a korábbiakat, miszerint várhatóan szeptember 27-28. körül tudnak majd bővebb tájékoztatást adni a várható változásokról. Ez azonban így és már édeskevés és felveti az ügyfélszolgálat vezetőinek és az értékesítésért felelős vezetőknek, valamint a vezérigazgatónak a személyes felelősségét is.
Később, szeptember 29-én este a honlapon szereplő szöveg már módosult és 2017. december 9-éig lehet új START Klub Kártyát igényelni. Nyilvánvaló, hogy írásunk és a nyilvánosság hatására visszakozott a MÁV-START Zrt. vezetősége káros tervének végrehajtásától.
Az ügyfélszolgálati szervezettől sem személyesen, sem telefonon, sem e-mailban nem kaphatunk érdemi információkat, sőt, még csak azt sem ajánlják fel, hogy majd ők szólnak, ha változik valami. A meglévő START Klub Kártya-birtokos ügyfeleket ennyire (nem) kell megbecsülni?

Visszatérve a technikai részletekre való hivatkozáshoz: a dolog rendben is lenne így – ám a témát jól ismerő forrásunk korábban már arról beszélt, hogy komoly tervek vannak az új kártya igényléstől vagy (online leadott) hosszabbítástól függően 30-35 ezer forintért elérhető, 50%-os kedvezményt kínáló kártya átalakítására. Tekintettel arra, hogy egy igen sikeres termékről van szó, amit nagyon sok utas használ, szinte természetes lépés, hogy a vasúttársaság az utasok számára kevésbé attraktív irányba próbál majd variálni.
Az elképzelések között a leginkább megvalósításra esélyes az a megoldás az, hogy a mostani kártyatípust kettéválasztják: a jelenlegi árszínvonalnál valamivel, talán egy jelképes 2-5 ezer forinttal olcsóbb árért elérhető kártya csak 100 kilométeres utazás felett kínál kedvezményeket, ráadásul a gyorsvonati pótjegy megváltása alól sem mentesítene és Budapesten belül sem lehetne díjmentesen utazni vele. Ezzel a vasúttársaság elsősorban az ingázókat próbálja meg elüldözni a kedvezménykártyától, hiszen a budapesti elővárosban jobbára 100 kilométernél rövidebb távon utaznak az ingázók és amíg a START Klub Kártyával 50%-os menetjegyet lehet váltani, addig aligha veszi meg az utas a több tízezer forintos bérletet, amelynek ugyan 86%-át fizeti a munkáltató (mert ez kötelessége), de általában egy-két hónapra előre meg kell azt hitelezni a munkavállalónak a munkahelye felé.
A másik ág nagyjából a mostani szolgáltatásokat kínálná, azaz korlátlan távolságra lehetne igénybe venni az 50%-os kedvezményt, talán budapesti díjmentes vonatozás is járna vele, ám összességében sokkal drágábban, majdnem kétszeres áron, 50-60 ezer forint körüli összegért kínálnák a kártyát az utasoknak éves szinten. Valószínűleg ebből fél éves változat sem készülne már.
Ez a lépés egyértelműen rossz megoldás az árérzékeny magyar fogyasztók esetén. Ráadásul nem is burkolt áremelésről van szó a második változat esetében úgy, hogy többletszolgáltatást nem is kínálnak mellé. Csak egy példa: az egyre ritkuló elsőosztályú kocsikba is kínálhatna kedvezményeket az emelt árú kártya, neadjisten ingyenes helyfoglalási lehetőséggel kecsegtetne, akkor talán megfontolható lenne a mögötte rejlő többletszolgáltatásokért a magasabb ár.
Halkan megjegyezzük: az igazából túl sok mindenre nem jó RailPlus kedvezmény a jelenlegi 25-ről 15%-ra csökken majd.

Elővárosi utasok a Keleti pályaudvaron. A MÁV-START vezetésének szájaízéhez képest túl sokan vették igénybe az 50%-os kedvezménykártyát, ezért is kell azt átalakítani úgy, hogy senkinek se érje meg a jövőben kiváltani

Összességében azért is elhibázott lépés a kártyarendszer átalakítása, mert azt képtelen időben kommunikálni a vasúttársaság, ráadásul ha valaki rákérdez, akkor elhajtják a fenébe, mert hát miért is kellene informálni azokat, akik érintettek?
Az biztos, hogy az átalakítás hosszú távú célja az, hogy minél kevesebben vegyék igénybe a kedvezményeket, közvetve pedig minél kevesebben vegyék igénybe a vasúttársaság szolgáltatásait. Ez pedig egybevág Csépke András céljaival, hiszen kevesebb utas esetében kevesebb vonat kell, hosszabb távon – akár állandó állami támogatással számolva – kevesebb vonatért többet fizethet az állam, ebből pedig jó eséllyel többet lehet kézen-közön átalakítani úgy, hogy „elveszítse közpénzjellegét”, nyilván a kisvárdai stadionban egymás mellett szurkoló cégvezetőt és szakminisztert ez baromira nem érdekelné.

A lényegében törzsutas-kedvezménynek is tekinthető rendszer alapjainak átalakításával elvesztheti a MÁV-START árérzékeny törzsutasainak nagy részét. A drágább „alapkártyához” persze nem társulnak majd többletszolgáltatások...
(fotók: Halász Péter)

A START Klub következő „szintje”, a díjfizetés nélküli utazást kínáló START Klub Bónusz nem csekély mértékben van túlárazva: éves szinten 250 ezer forintot kérnek érte és „természetesen” nincs havi részletfizetési lehetőség sem, bár a havi 23 ezer forintos ár sem túl vonzó a mögötte rejlő szolgáltatásokért. De nem csak az alap START Klub termék változik majd, szinte valamennyi START Klub kártyatípus ára emelkedik majd. A nem névre szóló, csak cégek által igényelhető START Klub Prémium kártyát is több felé akarják szedni – a hírek szerint a MÁV-START-nak az fáj, hogy sok magánvasút ezt adja a dolgozóinak az önköltségi utazásokhoz, ők pedig használják az 1. osztályt és az üzleti várót – aminek amúgy a döglött lőtéri kutya se lenne a vendége, már persze az ott fetrengő, sokszor bántóan ápolatlan megjelenésű vasútőrökön kívül.
Érdemes megnézni a külföldi, hasonló jellegű példákat is. Csak összehasonlításként: az osztrák ÖsterreichCard 2. osztályra, egy évre 1784 euró (napi 4,90 euró); a német BahnCard 100 pedig 4190 euró (havi fizetés esetén 388 euró) – a mögötte rejlő szolgáltatások pedig nem egy árnyalatnyival érnek többet, mint amit hasonló áron a MÁV-START kínál. Az is érdekes párhuzam, hogy miközben a START leszoktatni igyekszik mindenkit a saját törzsutasprogramjáról, az ÖBB éppen mostanában futtatja a „Preis steht Kopf" kampányt, melynek keretében a szintén félárú utazásra jogosító VorteilsCard elektronikus változata az eredeti 99 euro helyett 66 euróért kapható.
De nem csak Nyugat-Európa némileg magasabb bér- és életszínvonalát érdemes megnézni. A cseh vasút, a ČD INKarta nevű ajánlata hasonló kedvezményeket kínál, mint az alap START Klub Kártya, ennek ára jelenleg évi 2990 korona, hozzávetőleg 35500 forint. Ráadásul a magyar megoldással szemben a bérletekre is ad kedvezményt, 15%-ot; a diákbérlet árából pedig 25%-ot enged el a kártyabirtokosoknak a ČD. Ráadásul elvileg elég a jegyvizsgálónak egy vonalkódot (QR-kódot) felmutatni a kártya helyett, amit a jegyvizsgáló kéziszámítógépével olvas be és így ellenőrzi az érvényességet. Bónusz: egyszerre 1 vagy 3 évre is megváltható az INKarta. Sőt, amíg Magyarországon a teljesárú kocsiosztály-különbözet fizetendő a START Klub Kártya birtokosainak, addig a ČD ebből is enged 50%-ot és elővételben váltott jegyek esetében még akár további kedvezményeket is kínálnak az utasoknak.
Nagyon fontos kiemelnünk, hogy írásunk több különálló forrás egybevágó értesülései és az általuk ismertetett munkaközi anyagok tartalmán alapul. A végleges döntés, illetve szabályozás tartalma nagyban függ jelenlegi írásunktól és attól, hogy a nyilvánosság ereje mekkora nyomást tud gyakorolni a vasúttársaság vezetőire. Nem kívánjuk olvasóinkat bíztatni semmilyen akcióra, de jelezzük, hogy ha az Ügyfélszolgálat számára elegendő mennyiségű észrevétel érkezik a következő napok során a végleges szabályozás kihirdetése előtt és később annak ismeretében, bízunk abban, hogy a törzsutasok számára kedvező irányban módosulhat a most vázolt tervezet.

Halász Péter, Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.