2017. 09. 08.

Hétvégi gyors – 2017.szeptember 2-8.

Helypénzt kérne a FlixBus az utasoktól. Baleset érte Hamburg leghosszabb ideig szolgált autóbuszát. Ellenőröket támadtak meg Berlinben. Elkészült az első hosszabbított potsdami Combino. Villamosbaleset Chemnitzben. Híreink hétvége előtt.


Jön a helypénz a FlixBusnál


München | Németország – A FlixBus-alapító André Schwämmlein a Welt am Sonntagnak adott nyilatkozatában megemlítette, hogy dolgoznak a helyfoglalási rendszerükön. Példának említette az emeletes buszok felső szintjének első sorait vagy az asztallal rendelkező helyeket, amik hamarosan felárért lesznek foglalhatóak. Ezzel gyakorlatilag a diszkont légitársaságok által bejárt útra tértek, ugyanis azok is általában akkor vezették be a kötelező helybiztosítást, amikor általánosságban zsúfoltak lettek a járatok és rendszeres problémák forrása volt a szabad helyválasztás. Megemlítette még, hogy a terveknek megfelelően sikerül majd az évi 40 millió utas és a csoport szintű nyereségesség elérése is, tavasszal pedig a 100 millomodik utast köszönthetik majd valamelyik járatukon. Az Air Berlin küszöbön álló csődje ugyan nem érinti majd őket, de jövőre még tovább terjeszkedik majd a hálózat. A dízelbotránytól sem félnek, mert a haszonjárműveket ez nem érintette és saját bevallásuk szerint még a vasútnál is környezetbarátabbak.


Megsérült Hamburg leghosszabb ideig szolgált busza


Geesthacht | Németország – Hétfőn megsérült a Hamburger Omnibus Verein e.V. (HOV) által kezelt Mercedes-Benz O 405-ös, amely eleve egy korai példány, ráadásul a Hamburger Hochbahn AG (HHA) történetében a legtovább használt jármű. A valamikori 2575 azonosítójú buszt 1986. január 22-én vették állományba és közel 17 év szolgálat és 1 millió kilométer után 2002. december 1-jével került a HOV állományába. A balesetet egy szemből érkező jármű vezetője okozta, mert az autóban talált póktól megijedve félrerántotta a kormányt. A járművekben tartózkodók csak könnyebben sérültek meg, viszont a rendőrség becslése szerint 40.000 € kár keletkezett.

A balesetről megosztott kép, mely alatt hasonló profilú egyesületek képviselői is felajánlották a segítségüket.


Az autóbusz-állomással együtt nőnek a költségek


Berlin | Németország – A két éve előrejelzett 12 milliós összeg a tavaly nyári első kapavágásra már 14,3 millióra emelkedett, de a Szenátus közlekedési osztályának hétfői közlése szerint a tervezett végösszeg jelenleg 29,9 millió euró. A költségek emelkedését az egyszerű felújítás helyetti részleges újjáépítéssel indokolták, ami nem sokkal korábban még 36 milliós összeghez képest megtakarításként hathat. A lassan 12 évet késő BER árnyékában egyik politikus sem szeretne egy újabb, eurómilliókat felemésztő megaprojekt miatt magyarázkodni.


Ellenőröket vertek Berlinben


Berlin | Németország – Berlinben, egészen pontosan a neuköllni Hermannplatz állomáson vertek meg két BVG-s ellenőrt keddről szerdára virradó éjjel. A 20 és 22 éves közlekedési alkalmazott egy potyautast akart visszatartani és átadni a rendőrségnek további intézkedés okán, mivel az nem volt együttműködő. Mielőtt a rendőrök a helyszínre értek volna, négy helyi férfi támadta meg a BVG-seket – a helyzetet fokozta, hogy az időközben összegyűlt 20-25 ember nem sietett a közlekedési alkalmazottak segítségére, hanem még tovább tüzelte a támadókat. A segítségül érkező többi dolgozót is megpróbálták megtámadni, de ez végül sikertelen volt. A BVG-sek könnyű sérüléseket szenvedtek.
A problémás városrészekkel is bíró Neukölln kerület polgármestere, Fraziska Giffey a Radio Berlin 88,8 műsorában elítélte az eseményeket és hangsúlyozta, hogy mindent megpróbálnak megtenni azért, hogy visszaszorítsák az erőszakot, ám számos problémás területen, főleg ott ahol második-harmadik generációs bevándorlók élnek, nemritkán csak a hathatós hatósági fellépés segít a rendteremtésben.


Meghosszabbodott Amsterdam


Potsdam | Németország – A Verkehrsbetriebe Posdam (ViP) visszakapta az első meghosszabbított Combino villamosát, amit még áprilisban adtak át a Siemensnek. Az immáron 7 modulos jármű a továbbiakban is a 410-es pályaszámon és Amsterdam néven dolgozik majd.



Késik a Swiss Express


Bern | Svájc – Svájci lapok arról cikkeznek, hogy a Bombardier által már így is négy év késésben levő TWINDEXX Swiss Express nevű motorvonatok ismét nem tudták határidőre megszerezni az utasszállításhoz szükséges engedélyeket. Az 59 emeletes távolsági motorvonatot még 2010-ben rendelte meg az SBB, de a gyártó 2012-ben két éves csúszást vizionált. 2014-ben a felek megegyeztek a kötbér miatt immáron 62 szerelvény szállításának ütemezéséről és a 2017 decemberi szolgálatba állításról. Viszont az engedélyhez vezető út papírhegyekkel van kikövezve és a Bombardier szerint ők a sikeres tesztekről szóló, 1000 oldalt meghaladó 31 aktát augusztus 25-ig benyújtották a közlekedési hivatal (BAV) felé és szeptember végére várják a végső engedélyt. Ezután terv szerint tudnak szállítani a megrendelőnek, aki inkább a régebbi szerelvények kényszerű életben tartásával számol 2018 decemberéig.

A teszteket végző motorvonatról még májusban adott közre képeket az SBB, a képen a Sankt Gallen tartományi Flawil mellett halad el egy próbamenet. (fotó: Dario Häusermann © SBB-CFF-FFS)


Villamostalálkozó Chemnitzben


Chemnitz | Németország – Összeütközött két villamos Chemnitzben pénteken reggel. A balesetben egy T3M és egy régi Variobahn (nem összetévesztendő a Stadler Variobahnjaival) ütközött össze. A rendőrség dél előtt nem sokkal kiadott közleménye szerint hibás váltóállítás a baleset oka: az 5-ös vonal közlekedő Tátrának elvileg jobbra kellett volna fordulnia, ám a váltó egyenesben maradt, a villamosvezető viszont megszokásból haladt tovább: ha befordul, nem lett volna baj, de így viszont összeütközött a másik irányból érkező alacsonypadlós villamossal. Szemtanúk szerint komoly baleset történt, a villamosok leléptek a sínről. Egyelőre két embert, egy anyát és gyermekét szállítottak kórházban megfigyelésre, ők könnyebben megsérültek. A baleset okán többmillió eurós kár keletkezett.

(fotó: Harry Härtel / Haertelpress, via tag24.de)

Összeállította: Adorján Péter, Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.