2017. 10. 16.

Összeomlás felé halad a MÁV-START – hat szervezet közös közleménye

Az elmúlt hónapokban egymást érték a magyar vasúti személyszállítással kapcsolatos aggasztó hírek. Szinte nem múlt el hét anélkül, hogy valamilyen szolgáltatás megszüntetésével, leépítésével kapcsolatos fejlemény ne derült volna ki, és nem látszik, hogy a folyamatnak vége lenne. Mindezek érthetetlen ellentmondásban állnak azzal, hogy a kormány a most futó fejlesztésekkel együtt a következő években 1500 milliárd forintnyi forrást kíván a vasúti közlekedésre fordítani.


Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül felsorolunk pár közelmúltbeli mérföldkövet a MÁV-START leépüléséből:

A folyamatokért egyértelműen a MÁV-START jelenlegi vezetése tehető felelőssé. Miközben a szolgáltatást folyamatosan leépíti, a saját presztízsprojektjeit teljes erővel tolja előre. Gondolunk itt a már kitalálásakor elavult IC+ kocsik légvárára, vagy egyes prominens vezetők szülővárosában lévő vasútállomások irreális összegekért történő felújítására.
A Kormánynak tisztáznia kellene, hogy mit is akar valójában. Felmerül a kérdés, hogy mi indokolja a vasúti infrastruktúrára, új járművekre elköltött százmilliárdokat, ha közben magát a személyszállítási szolgáltatást folyamatosan visszafejlesztik. Kérjük tehát a Miniszterelnököt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket, és állítsa ismét helyes mederbe a magyar vasút fejlődését!

Magyar Közlekedési Klub
Közlekedő Tömeg Egyesület
Levegő Munkacsoport
Bakonyvasút Szövetség
itf.hu
RegionalBahn.hu

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.