2017. 11. 16.

Brünni metró

Csehországban egyedül a főváros büszkélkedhetett metróüzemmel – a volt Csehszlovákia területén a pozsonyi metróterveket legendák övezik és néhány betonból előre megépített létesítmény. Most viszont a morva város, Brünn is csatlakozhat a metróval rendelkező városok sorához, ha megvalósulnak a tervek.





Hosszú évek álmodozása és ötletelgetései után tervezőiroda jött létre a brnoi „metró” építésével kapcsolatos feladatok ellátására. A metró elnevezés azonban itt nem az általunk ismert „klasszikus” metró, hanem a prágai Metro S projekthez hasonló, azaz nagyvasúti alagút épülne a helyi és regionális forgalom igényeire szabva.
A koncepció röviden a következő: egy észak-déli tengely kialakítása, amely a nagyvasúti hálózat része, így nem kell speciális járművekre költeni. Igazból a hagyományos metró kapacitása túlzó is lenne egy városban amelynek lakosságszáma nem éri el a négyszázezret, de az agglomerációval együtt is éppen 800 ezer polgár. Sokkal fontosabb azonban a közvetlen, gyors, Brno belvárosát és az elővárosokat is érintő kötött pályás kapcsolat.

A tervezett metróvonal útvonala
(grafika: novinky.cz)

A városon belüli vonalvezetés sem véletlen: a belvárosi szakaszon kívül is a város legsűrűbben lakott vagy a legtöbb munkahellyel rendelkező területeit köti össze. Utóbbira jó példa a város Královo Pole városrészben található ipari park, ahol többek között olyan nagy cégek irodái találhatóak meg mint az IBM, a Velux vagy a Linuxos körökben közismert Red Hat.
Ami a déli irányt illeti, az áthelyezésre kerülő főpályaudvar után először délkelet felé először Brněnské Ivanovce, majd Chrlice felé venné az irányt, azonban nem a meglévő vasútvonalban folytatódna, hanem feltehetőleg a 250-es vonalba csatlakozna, Vranovice és Břeclav felé.
Az új vonal már csak azért sem a hagyományos értelemben vett metró, mert a megépítendő 15 állomása közül csak 7 lenne a föld alatt. A bár a novinky.cz cikke nem tér ki, hogy a felszínen milyen változások lépnének életbe, a sűrű megállókiosztás és a vonalvezetés sejtetni engedi hogy a Brno egyik legforgalmasabb villamosvonala, a 12-es ha megszüntetésre nem is, de mindenféleképpen átalakításra kerülne.
Az „metróban” közlekedő viszonylatok esetében a jelenlegiekből tudunk kiindulni, tehát valószínűleg az S2 és S3 jelzésű vonatoké lesz a főszerep. Ez időszaktól és iránytól függően akár 7-8 perces közös követést is jelenthet, ami a városon belül közlekedésre is alkalmassá és kívánatossá teszi.

A prágai metrót idéző belsővel egyelőre csak a METRO-BAR-ban találkozhatunk Brünnben
(forrás: METRO-BAR)

A költségek persze nem alacsonyak. A becslések szerint több milliárd koronában is kerülhet, amit a város önmagában nem feltétlenül tud kitermelni. Roman Hanak, a ČSSD dél-morvaországi képviselője szerint a projekt állami támogatás nélkül aligha valósulhat meg. Felvetette egy olcsóbb, de kevésbé nyitott hálózat ötletés is, mely szerint a jelenlegi villamosvonalak futnának a felszín alatt.
Akik egy metróállomás hangulatára vágynak Brno-n belül, addig is felkerehetik METRO-BAR nevű vendéglátóegységet.

Mellár Marcell

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.