2017. 11. 21.

Felújít az ÖBB: Cityjetesedik a Talent és a Desiro is

Megújulnak az osztrák vasút regionális motorvonatai. A Talentek és Desirók a Cityjettel bemutatott dizájnt kapják meg kívül-belül. 

Az egységesítési folyamat (Railjetek mindenhol, Nightjet-dizájn) újabb lépéseként az ÖBB ezúttal a regionális vonatokat hozza (majdnem) azonos színvonalra. A Cityjet szerelvényekkel bemutatott dizájn a jövő az osztrák vasútnál. Ez az a megjelenés, amit sorozatosan megkapnak majd a Talent (4023, 4024 és 4124-es sorozat) illetve a Desiro (5022-es sorozat) vonatok. Ezek a motorvonatok 2003-2004-től érkeztek az ÖBB-hez, így az első példányok már 14 évesek és épp ideje az alapos felújításuknak.

November 17-én az ÖBB a Westbahnhofon mutatta be az első két felújított vonatot, a 003-as Desirót és a 4124 003-as Talentet.

 A Cityjet külső dizájnját igen nehéz a korábbi motorvonatok formáihoz igazítani, hagy is maga után némi kivetni valót a Desiro orr-részén alkalmazott minta.

Ugyanez a Talentnél sem volt egyszerű, de talán valamivel jobban sikerült. Ugyanakkor az oldalfalon mindkét típusnak nagyon jól áll a fehér-piros dizájn.

A külső átfestésen felül a belső tér is teljesen megújul. Mindkét típus kap új üléshuzatokat és fejtámaszokat, amelyek illeszkednek a Cityjetből megismertekhez. Egységes infómonitorok is helyet kapnak a szerelvényekben illetve ingyenes WiFit is biztosítanak majd a felújított vonatok, azonban a hálózati csatlakozók sajnos kimaradnak, ez továbbra is csak az új Cityjetekben, azaz a Desiro ML vonatok kiváltsága lesz.

 A Talentek székei maradtak, csak a fejtámaszt és a huzatot cserélték ki. Érdekes apróság még a műbőrrel behúzott fa kartámasz, ami ugyan nagyon egyszerű, de annál hatásosabb ötlet.

Az elmúlt években beépített Komfortzone-nak nevezett székek is maradnak, de ezek is megkapják az új huzatokat. Kifejezetten jól áll ezeknek is az új dizájn.

 A Desirók magas ablakainak felső részére került a külső Cityjet felirat, ami így belülről is jól látható.

A Desirókba is került Komfotzone-szék, amik a Talentekkel azonosan szintén bepirosodnak. A Desirókba már korábban beszerelték a kijelzőket, így az nem újdonság. 

Összesen 187 Talent és 60 Desiro újul meg, amelyek átépítése elég időigényes is, így az ÖBB előrejelzése szerint az utolsóval 2022-re lesznek kész.

Mindent egybevetve határozottan pozitívnak találjuk a felújítást, az egységes, világosabb külső dizájn jól sikerült, még ha a homlokfal mintáján még csiszolhattak volna egy kicsit. A belső térből eltűnik a kék szín, ami eddig sem kifejezetten illett az ÖBB-dizájnba, az új piros-szürke huzatok jobb összképet is adnak. A WiFi telepítésével az ÖBB kicsit le is maradt, így épp az ideje, hogy ez a szolgáltatás is megjelenjen a regionális forgalomban is.

Az első felújított Desirók Wiener Neustadt és Graz környékén jelennek majd meg, így akár Magyarországon is találkozhatunk velük Sopronban vagy Szentgotthárdon is. A már felújított Talent egy Magyarországra is bejárós 4124-es, így ezzel a vonattal könnyen össze lehet futni például Sopronban.

Berky Dénes

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.