2017. 11. 25.

START Klub Kártya: győzött a nyilvánosság

Úgy tűnik, a nyilvánosságnak még mindig van ereje: ezúttal is győzedelmeskedett a teljesen ésszerűtlen döntések felett. Persze azért örömünk nem felhőtlen, a rendszerbe továbbra is bármikor belenyúlhatnak a nagyokosok. Egyelőre azonban úgy néz ki, minden marad a régiben a START Klub Kártyák esetén.



A RegionalBahn által megszellőztetett tervek szerint drasztikus változásokra került volna sor a MÁV-START törzsutaskártyájának rendszerében. Az áremelés mellett a kedvezmények sora is csökkent volna, ám a vasúttársáság vezetőinek utasellenes terveit nyilvánosságra hoztuk – aminek következtében előbb a határidők módosultak, majd a beérkező panaszok és hat civil szervezet, szakmai médium közös közleménye nyomán, amelyeket nyilvánvalóan írásunk generálhatott, visszakozni kényszerült Csépke András csapata. Így tehát minden marad a régiben, mindössze annyi történt, hogy hónapokon át nem lehetett az 50%-os kedvezményre jogosító kártyát meghosszabbítani. Legalábbis a honlapon jelenleg elérhető információk ezt a szcenáriót támasztják alá – a technikai szünetre és annak okára többszöri megkeresésünkre sem adott magyarázatot a vasúttársaság.
Ígérjük: a téma kapcsán van miről beszélnünk, így ezeket a gondolatainkat is hamarosan megosztjuk olvasóinkkal.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.