2018. 06. 04.

Pozsony közelebb kerül, mint gondolnánk

Még itt sincs igazán a nyári menetrend szezonja, jobb helyekről már csordogálnak az információk a decemberi menetrendváltás kapcsán. Egy komolyat ezúttal a szlovákok gurítanak – egymás után második alkalommal jönnek komoly fejlesztések a pozsonyi vasúti közlekedésben.




A 2018/2019-es menetrendi évad komoly változásokat és jelentős javulást hozhat a pozsonyi vasúti közlekedésben. Elsősorban a városon belüli közlekedés fejlődik, de ez egyben a nemzetközi kapcsolatok javulását is magával hozza majd. Ha úgy tetszik, lassan évtizedes Csipkerózsika-álmából ébred majd fel a pozsonyligetfalui állomás, ahová 2017 decemberében tértek vissza a rajkai vonatok, most decemberben pedig a város felől is visszatérhetnek az ablakos vonatok.
A szlovák közlekedési tárca régi adósságát törleszti az új menetrendben: mintegy évtizednyi szünet után térnek vissza a személyszállító vonatok a város és a szlovák hálózat felől Bratislava-Petržalka állomásra: az új menetrend most napvilágot látott tervezete szerint elsősorban helyi vonatok, Pozsony és Szenc között közlekedő vonatok látják majd el a vasúti kapcsolat szerepét. Ezek a vonatok hétköznaponként reggel hat és este hét között óránként járnak majd, ezt a kínálatot egészíti majd ki egy pár InterCity Bécs és Kassa között, valamint egy pár Railjet is: a Zürichből érkező RJ 167-es egyik fele, a jelenleg csak Bécsig közlekedő egység kaphat új útvonalat és érheti el a szlovák fővárost. Szlovákiában a járat „rjx” jelzéssel jár majd, tekintve, hogy az RJ jelzést már a RegioJet-járatok birtokolják. A vonat Bécsből 21 óra körül indul és Pozsonyba 21:51-kor érkezik (már a főpályaudvarra), ellenkező irányban pedig 6:10-kor indul majd.

A város felől Pozsonyligetfalura csak teher- és különvonatok járnak át – a decemberi menetrendváltástól azonban bő évtized után újra járnak ablakos járatok a Dunán át
(fotók: Halász Péter)

A helyi vonatok és a Railjet megáll majd Bratislava-Nové Mesto állomáson is, ezen kívül pedig szerepel egy új vasúti megálló, Bratislava ÚNS néven is, ahol azonban jelenleg egyetlen vonat sem áll meg. Az Ústredná Nákladná Stanica nevű, jelenleg csak teherforgalmi célokat szolgáló állomás utasforgalom előtti megnyitásáról egyelőre nincs információnk.
Relatíve jó hír a magyarországi utasoknak még az is, hogy a Rajka és Pozsonyligetfalu közötti kishatárforgalomban nem csökken a vonatok száma, azaz meglehetősen jól muzsikál a GYSEV motorkocsija. Igaz, a kínálat nem is bővül a mostani tervezet szerint.
Ha már ott jártunk, megnéztük, mi újság a rajkai mellett a párkányi és a hidasnémeti határmenetben. Itt sem változik semmi a tervezet szerint, a jelenlegi kínálat marad a továbbiakban is.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.