2018. 07. 03.

Cseh „Railjet” Budapestre

Félszáz új személykocsit, egészen pontosan Railjet-járművet rendel a České Dráhy a Siemenstől. A cseh vasúttársaság tervei szerint az új kocsik a Prága és Budapest közötti Metropolitan EC-kben jelenhetnek majd meg.


Egyelőre sok részletet még nem árult el a cseh vasút, mindenesetre a közösségi médiában már megjelent a posztjuk, miszerint mintegy ötven új járművet rendelnek a Siemens-Škoda konzorciumtól. Az új kocsik – tíz darab öt kocsis egységről van szó – Budapest és Prága közötti forgalomban közlekednek majd a cseh vasúttársaság szerint.

(forrás: České Dráhy)

A Škoda közleménye alapján úgy tűnik, hogy nem egészen a megszokott Railjet-ekről lesz szó: a ČD tíz darab, ötrészes szerelvényt állítana össze a kocsikból – a járműszerelvény külső végein szabványos, UIC előírásoknak megfelelő vonókészülékkel, míg a szerelvényen belül a Railjeteknél is megszokott félállandó jellegű kapcsolóberendezéssel látják el a vonatokat.
A szerelvényekben étkezőkocsi nem lesz, cserében lesz viszont tágas többcélú tér és akadálymentes utazási lehetőséget biztosító terület is. Az UIC szabványok szerinti kapcsoló és átjáró a szerelvény végén lehetőséget nyújt arra, hogy igény szerint bővítsék a vonatokat, többlet kocsik besorozásával, illetve étkezőkocsik beállításával növelve az utazás komfortját.
A ČD nemzetközi tender keretében kereste a vállalkozókat az új járművek szállítására, amelyet végül a Siemens nyert el, együttműködésben a pilzeni Škodával, így valószínűsíthető, hogy a járművek végszerelése Csehországban zajlik majd. A ČD 3 milliárd koronát fizet a járművekért, az első kocsiknak pedig a szerződés aláírását követően 32 hónap múlva kell a vasúttársasághoz megérkezniük.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.