2018. 08. 29.

Színesedik az ÖBB

Meglepő és a vasúti hagyományokkal szakító lépésre szánta el magát az utastájékoztatás területén az ÖBB: a jövőben a megszokott kék helyett a digitális táblákon zöld lesz az érkező vonatokat jelző kijelző háttérszíne. Pedig az érkező és induló vonatok jelzésének már régen megállapodott színezése van...



Az ÖBB az utóbbi időben a meglehetősen korszakalkotó megoldásairól vált ismertté. Ők vettek először Taurusokat, majd külön utakon járva a Railjet-vonatok is az osztrák vasút nevéhez kötődnek. Sőt, amikor szinte mindenki kiszállni tervezett az éjszakai vonatok bizniszéből, pont akkor szállt be az osztrák vasút a buliba és relatíve jól is megy az üzlet nekik.
Most az utastájékoztatásban villantanak valami újat. Eleddig ugyanis egységesen kék volt a digitális (és korábban a lapozós) kijelzők háttere, legyen szó akár az érkező, akár az induló vonatok táblájáról. Emiatt döntöttek úgy, hogy változtatnak ezen a gyakorlaton: az induló vonatok háttere marad kék, de az érkező járatok háttérszíne zöld lett. A dolog előnye, hogy valóban könnyebben megkülönböztethető egymástól a két táblázat, ám ezzel nagyjából az összes pozitív dolgot elmondtuk a változtatásról.

(fotó: ÖBB)

A dolog azért is érdekes, mert évtizedek óta egyezményes jelzésrendszer van érvényben a vasúttársaságok között az érkező és az induló vonatok táblázatának jelzésére. Az olvasóink számára sem ismeretlen a sárga és a fehér hátterű menetrendjegyzék, kisebb állomásokon ez ráadásul egy lapon szerepel. Az induló vonatok sárga, az érkező vonatok fehér alapon szerepelnek. Ezt a digitális kijelzőkön is sokszor megjelenítik: általában a fejléc az, ami az adott színt viseli. Igaz, a modern LED-és egyéb kijelzők korában már ez a színezés is sokszor eltűnik, marad a különböző, sokszor egészen meglepő dizájnú megjelenés.
Ehelyütt megjegyzendő, hogy a francia SNCF hálózatán már régen használatos ez a nem szabványos kék-zöld kombináció az induló és érkező vonatok kijelzőjének megkülönböztetésére.
A legsürgetőbb probléma viszont nem ez a bécsi főpályaudvar óriási kijelzőjén, hiszen az egyszerűen egy felnagyított kis kijelző. Nem fér rá sok vonat, mindössze 16 induló és 8 érkező, ami egy ekkora forgalmú pályaudvarnál édeskevés. Az elsődleges probléma az, hogy a Stammstreckén 4-5 percenként közlekedő S-Bahnokat is felrakják ide, amivel hamar megtelik a kijelző és nem marad hely a távolsági vonatoknak, vagy egyszerűen csak időben nem férnek fel rá. Rosszabb esetben ezzel szinte egy távolsági vonat sem látszik, hiszen ezek 00 és 30 körül ütemeződnek, közte a regionális vonatok kitöltik az időt és teret. Első körben az érkező vonatok ekkora felületen való megjelenítése is felvet kérdéseket, de egy egyszerűbb és jóval hasznosabb megoldás is létezik, ha kicsit körbenézünk például Svájcban. Itt a nagyobb állomásokon régóta elkülönítve kerül megjelenítésre a távolsági és regionális forgalom, ami Wien Hauptbahnhofon is nagyban megkönnyítené a vonatunk megtalálását a kijelzőn.
Berky Dénes

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.