2018. 09. 22.

Európai buszvezető-bajnokság – először

A villamosvezetők közötti európai bajnokság mára már megszokottá vált, de a buszvezetők esetében most rendeztek először ilyet Berlinben. Az eseményen duplán is érdekeltek voltak a magyarok, hiszen Miskolcról és Budapestről is érkezett csapat. Helyszíni beszámolónk.





A napi dátum, 2018. szeptember 22. be fog íródni a közlekedéstörténetbe, legalábbis Stuttgart esetében biztosan: az ő csapatuk nyerte meg az első európai buszvezető Európa-bajnokságot. A Berliner Verkehrsbetriebe (BVG) Indira-Gandhi-Straße garázsában (a közlekedésben csak „Hof I” néven emlegetik) rendezett eseményen összesen 21 kétfős – egy női és egy férfi taggal bíró – csapat  indult el.

A buszvezetők számára kijelölt pálya egy része a versenyzők járműveivel: balra a szóló Mercik. jobbra az egyik villany-Solaris látszik. A zöld bóják érintése 25, feldöntése 50 pontot ért – a sárgák még több pont levonásával kecsegtettek

A megmérettetések során két csapat párhuzamosan haladt végig az egyforma akadálypályán: először előremenetben kellett átküzdeniük magukat egy útszűkületen egy 13 méteres emeletes busszal (a kocsik háromtengelyesek és fordul a C tengely is), majd szlalomozás és sebességmérés következett egy elektromos Solaris Urbino 12-es busszal, amelyet először egy 15×15 méteres területen kellett megfordítani a versenyzőknek. Ez után pedig a már ismert akadálypályát kellett leküzdeni az útszűkülettel – ám tolatva,  egy szóló, 12 méteres Merdeces-Benz Citaro busszal. A verseny kapcsán érdemes megjegyezni, hogy Berlin plusz egy csapattal indult, ám a második csapat nem vett érdemben részt a versenyben, mert ők csak egy „dummy” csapat voltak, akik a páros feladatok teljesítése érdekében indultak a délutáni körben. Alapesetben ugyanis sorsolás alapján a csapat egyik tagja délelőtt, a másik délután indult el, az egyéni és a közös pontszámok alapján pedig eredményt hirdettek egyéniben és csapatban is.

A versenyt a házigazdák, a berliniek kezdték

A délelőtt folyamán Flámis Gabriella, a BKV óbudai telephelyének járművezetője teljesítette a feladatokat. A már látott emeletes mellett elektromos Solaris Urbinoval és egy (az óbudai garázsban ismert) Mercedessel kellett teljesíteni a feladatokat

A délutáni etapra kapott helyet a cinkotai Haibach János – egyéniben a harmadik helyen végzett a BKV-s buszvezető

Az egyéni versenyt a łódzi Sebastian Mlonka nyerte, második a német Günther Hortig lett, a harmadik a budapesti, Cinkota telephelyen dolgozó Haibach János lett. A többi magyar egyéniben szépen teljesített: Orliczki Nikoletta Miskolcról a 14., a szintén miskolci Borsos István a 21., a budapesti (óbudai) Flámis Gabriella pedig a 30. helyet érte el a pontszámok alapján. A csapatok közül az első első Stuttgart, a második Moszkva, a harmadik Łódz küldöttsége lett. A budapesti csapat a 6., a miskolci a 10. helyen zárt – ezzel beigazolva szerkesztőségünk előzetes becslését, miszerint mindkét magyar csapat az első tíz hely valamelyikén végez. Gratulálunk!

Dobogón Európa harmadik legjobb buszvezetője, a BKV cinkotai telephelyén dolgozó Haibach János

Csapatban a legjobbak: az első helyezett Stuttgart; a második Moszkva; a harmadik pedig Łódz csapata lett

A versenyt a helyszínen követte Dr. Sigrid Evelyn Nikutta, a BVG vezérigazgató asszonya is. Vajon Bolla Tibor egy hasonló eseményen a VIP-sátorból vagy a tömegből követné a programot?

A verseny helyszínének biztosítására a hétvégén a garázsban pihenő buszok egy részét „kilakoltatták” a közeli Sportpalast parkolójába
(fotók: Halász Péter)
A versenyszámok kapcsán megjegyezhetjük talán azt, hogy a 21 (22) csapat versenyzése kissé hosszadalmasra sikerült, ráadásul a felállított tribünön ülő nézők nem láthatták, csak a kivetítőkön a buszvezetőket, mivel a vezetőfülkék pont ellentétes oldalon voltak. Ráadásul hiányzott az olyan látványos műsorelem is, mint amilyen a(z amúgy azonos társaság által szervezett) villamosvezető Eb-k esetén mondjuk a villamos-bowling. Erre érdemes lenne valamit kitalálni és talán a járműtípusok is lehetnének színesebbek, illetve a két útszűkületes feladat egyike helyett valami mást ki lehetett volna találni – akár egy csuklósbusszal tolatós feladat is jobb lehetett volna. Összességében azonban jó és érdekes program volt, a jövőben csak jó felé mehet a fejlődés iránya.

Halász Péter, Mellár Marcell

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.