2018. 09. 11.

Akkumulátoros Cityjetet fejleszt az ÖBB és a Siemens

Az ÖBB egy komoly innovációs projektbe fogott a Siemens-szel karöltve, az egyik már meglévő Cityjet motorvonat tetejére telepítettek több nagy akkupakkot, amivel felsővezeték nélkül is tud közlekedni. Ha ez bejön és a projekt sikeres lesz, az alaposan átformálhatja a villamosítatlan vasútvonalak járművilágát.




Egy-egy rövidebb hír vagy facebook-poszt érkezett már arról a fejlesztésről, amit igazán a jövő heti Innotrans-szon fog bemutatni az ÖBB és a Siemens, most azonban már hivatalosan is bemutatják a Cityjet eco-t, azaz az akkumulátorokkal szerelt Desiro ML motorvonatot.


A projekt során egy Cityjet motorvonat (4746 049) középkocsijának tetejére szerelnek az ÖBB üzemében a Siemens szakembereinek segítségével három akkupakkot, transzformátorokat, hűtőket és egyéb elektronikai berendezéseket. Ezek lehetővé teszik, hogy a motorvonat a villamosított szakaszon a hagyományos áramszedős üzem mellett az akkumulátorokat is töltse, amelyek aztán a villamosítatlan vonalra érve az energiát szolgáltassák a teljes üzemhez. Az ÖBB állítása szerint ezzel elég kapacitást tudnak biztosítani egy ma még dízeles vonal oda-vissza bejárására, ezzel a helyi szén-dioxid kibocsátást megszüntetve és összességében is a felére csökkentve.

A 049-es Cityjet mostantól eco, ezt jelezvén mindenféle zöld növényeket matricáztak az oldalára.

A technológia a villamosüzemek tekintetében már világszerte ismert, egyre több olyan vonalat építenek, ahol egy szakaszon a villamosok felsővezeték nélkül közlekednek. Ehhez azonban jóval kisebb kapacitás is elég, a nagyvasúton egész más dimenziókban kell gondolkozni. Az eddigi nagyvasúti akkumulátoros járművek eddig nagyrészt tolatómozdonyok voltak, ahol vagy a felsővezeték nélküli vagy más áramrendszerrel villamosított szakaszokon használták a technológiát.

Ezt viszi most tovább az akkumulátortechnológia fejlesztésével az ÖBB és a Siemens a vonali, ráadásul személyvonati szolgálatokra. Az ilyen, villamosítatlan vonalak Ausztriában jellemzően elég nagy ellenállással rendelkeznek, szűk ívek és meredek emelkedők tarkítják a sűrű megállások és gyorsítások által amúgy sem könnyű szolgálatot. Hogy hogyan teljesít a prototípus a menetrend szerinti üzemben, azt 2019 második felében tudhatjuk majd meg, valószínűleg valahol Linz és Salzburg környékén.

A különböző, jól csengő, de nem sok valódi jelentéssel bíró angol kifejezések sem hiányozhatnak a prototípus oldaláról.
(fotók és videó: ÖBB)

Addig is azonban a jármű megtekinthető lesz az idei Innotrans-szon is, ahol szerkesztőségünk fel is fogja tenni az érintett társaságok képviselőinek a felmerülő kérdéseket. Erről és az összes többi izgalmas témáról is naponta fogunk jelentkezni a szeptember 18. és 21. között Berlinben rendezett vásárról.

Berky Dénes

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.