2018. 09. 25.

Macedónia nemzetközi vonat nélkül maradt

A Belgrádból Szkopjén át Thesszalonikibe közlekedő Hellas éjszakai vonat szeptember 30-án közlekedik utoljára. Ezzel egy egész ország, Macedónia marad október elsejétől nemzetközi személyvonat nélkül. Legalábbis néhány nyári hónaptól eltekintve biztosan.




Egy ideje már lehetett hallani pletykákat és teljesen hivatalosan még most sem erősítette meg egyik vasúttársaság sem, de a macedón hírek most már egyértelműen arról szólnak, hogy a patinás nevű Hellas éjszakai vonat október elsejétől nem közlekedik tovább. A jelenlegi hírek szerint ugyan csak arról van szó, hogy ezentúl szezonálisan, csak a jól menő nyári hónapokban fog járni a vonat, ám ezzel azért várjuk meg a jövő nyarat, biztos csak akkor lesz, ha már az első vonat leközlekedett júniusban.

A Hellas vonattal megérkezni Belgrád régi főpályaudvarára. Ugyan ez csak egy éve volt, de máris többszörösen archív.
(fotó: Berky Dénes)

A vonat már eddig is elég rapszodikus volt, évek óta kiszámíthatatlan, hogy épp eljut-e Thesszalonikiig vagy csak a macedón-görög határig és onnan buszozni kell-e. Ezzel együtt a vonat sosem volt kifejezetten attraktív, hiszen még a fekvőhelyes kocsi is hagyott maga után kívánni valót, az ülőhelyes éjszakai utazás pedig, gyakran fűtés nélkül, igencsak embert próbáló dolog.

A mostani hírek nyár közepén kezdtek el szivárogni, miszerint a Hellas ezentúl csak szezonálisan, valószínűleg júniustól szeptemberig fog járni, ám már ekkor lehetett sejteni, hogy ez nem csak a menetrendváltástól lép életbe, hanem már most szeptember végén elmegy az utolsó vonat. Ez most beigazolódni is látszik, amivel Macedónia lesz a következő balkáni ország, amely legalábbis néhány nyári hónaptól eltekintve nemzetközi vasúti kapcsolat nélkül marad.
Tavaly még nem sejtettük
Mint azt itt a Regionalbahn oldalain is megírtuk, nem véletlenül indultunk el tavaly épp Macedónia felé vonatozni, hiszen ezen a környéken sosem lehet tudni, meddig közlekednek még egyáltalán személyvonatok. Hát nem is kellett sokat várni, mire a tavalyi túránk már archívnak számít, akkor még tudtunk október közepén a Hellas-szal utazni Belgrád és Szkopje között.

Idén, néhány nap múlva Bosznia és Hercegovina felé indulunk hasonló szándékkal vonatozni. Itt ugyan már az ország vasútját csak busszal lehet megközelíteni, azért nincs kétségünk afelől, hogy a belföldi vonatok sincsenek a legnagyobb biztonságban. Erről az utazásról is be fogunk itt számolni a megszokott sokképes formátumban.


Berky Dénes

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.