2019. 08. 10.

Régies balatoni nyár

A MÁV-START, úgy tűnik, látványosan szeretne megújulni és újabb utasok felé nyitni. E folyamat része a Balaton északi partján vezető vasútvonalra szervezett idei két retro-hétvége is, ahol ritkán látott mozdonyok húzták némelyik gyors- vagy személyvonatot. Az augusztusi retro-hétvégén mi is útnak indultunk. Képes beszámolónk most következik.



Tagadhatatlan, hogy a MÁV-csoport élén történt tavalyi vezetőváltás és annak hozadéka képpen többek között Csépke András elmozdítása a MÁV-START éléről pozitív változásokat hozott, miközben az új kommunikációs csapat felmérte és láthatóan használni is tudja a vasútbarátokat is könnyedén elérő felületeket, a közösségi oldalakat. Ennek a nyitásnak lehet a része többek között a korábbi években egy-egy Nohab-vontatta gyorsra korlátozódó, majd némileg bővebbé váló retro-vonatozás „hagyománya”.
2019-ben mindjárt két hétvégére, egy júliusi és egy augusztusi szombat-vasárnapra is beköltöztek a régi (festésű) mozdonyok a Balaton északi partjára. Három típus képviseltette magát: a Nohab(ok) mellett M40-esek, azaz a Púposok képviselője és több Szergej is tiszteletét tette a vasútbarátok nagy örömére. Ráadásul az elmúlt időszakban a MÁV-START látványosan készült a retro-vonatokra, hiszen immáron értelmet nyert a szegedi honosítású 20-37 300-as Bd sorozatú kocsik némelyikét érintő vékony csíkos fényezés is, amely az 1970-es évek gyorsvonati, elsősorban nemzetközi forgalmú kocsijait jellemezte. Az ülőhelyes járművek mellett az egyik Dd sorozatú poggyászkocsi is ilyen fényezést kapott, így egységes megjelenést mutató szerelvényként debütáltak az idei nyári menetrendben a 19607-1973-1972-19606 számú vonatokat tartalmazó két napos fordában, ahol az „ellenvonat” egy mostani fényezésű hasonló szerelvény volt.

A déli parton az ütemes menetrendben közlekedő vonatok között is akad azért „nem hivatalos” retró-járat: a 431 285-ös nem mai példány, 1977-ben hagyta el a Ganz-MÁVAG telephelyét, azóta szolgálja a magyar vasutat. Itt éppen az Ex 1844-es számú „Tópart” vonattal indul Székesfehérvárról. A „Tópart” járatok azok a vonatok, amelyekben nincs étkezőkocsi és a Balaton Expresszekkel lényegében azonos megállási renddel bírnak, de Keszthely helyett Nagykanizsa a célállomásuk

Néhány éve kísérletezett azzal a MÁV, hogy az északi parti vonatokat végig dízelmozdonyok továbbították. Az elmaradt gépcsere akár 10-12 perccel is rövidíthette a menetidőt, igaz, a jelenleg rendelkezésre álló dízelmozdonyok csak 100 km/h-s menetvonalat kaphatnak. Így talán mégis jobb választás a villamosmozdonyok használata Budapest és Székesfehérvár között. A képen a Záhonyból érkezett 16907-2 számú „Tekergő” gyorsvonatról jár le a reklámmozdonyként funkciónáló – országismereti kiadványnak hírverést csináló – 480 009-es TRAXX. Írásunk valamennyi felvétele ezen a napon, azaz 2019. augusztus 4-én délben

Az idei második, augusztus 3-4-i retro-hétvégére mi magunk is ellátogattunk. Öröm volt látni a sok vasútbarátot, akik magáért a vonatozás élményéért jöttek el, de sokan akik amúgy is ott jártak a Balatonnál, maguk is örömmel fogadták a színes járműveket. A változatosságot hozó vonatokhoz színes mozdonyok is dukáltak. Nézzük mivel jeleskedett ezúttal a MÁV-START.

A vékony csíkos gyorsvonati szerelvény az egyik ékessége az északi parti nyárnak. Alapesetben remotorizált, ritkábban eredeti kivitelű Csörgő jut az élére Székesfehérvár és Tapolca között, de van amikor Nohab vagy éppen Szergej húzza – legalábbis a retro-hétvégén biztosan így volt és van

M62 194


A csíkos festésű eredeti Szergej a 16907-1973 fordulót járta mindkét napon. Szombaton a szovjet cirmos mögé jutottak a vékony csíkos kocsik, vasárnap pedig a mai gyorsvonati stokk került a fordába, de a zöld helyett kék-szürke csíkos poggyászkocsival.

Háttérben a Kajla-Traxx, a 480 009-es, ami eddig hozta a záhonyi „fürdőst”. Az M62 194-es pedig már jár is a vonatra, amelyet Székesfehérvár és Tapolca között továbbít majd

A jelenkori festésű gyorsvonati szerelvény is jól áll a cirmos Szergejnek

Balatonfűzfő állomáson várja a menesztést a 19607-2-es számú „Tekergő” élén az M62 194-es

Megfordult és már a 1973-assal érkezik Révfülöpre az M62 194-es Szergej. Vasárnap lévén a főváros felé tartó vonatok a terheltebbek

M62 089


Volt még egy Szergej is a forudulóban: ez a jármű a mai állapotok szerint üzemben tartott classic gép volt. Ez a jármű a 9710-19707-19794-19703 fordulót teljesítette – érdekesség volt, hogy a vonatban a MÁV hálózatán fellelhető egyetlen, üzemelő Villamos Fűtőkocsi is helyet kapott, mert a szerelvény IC-kocsijának mindenképpen szüksége volt az energiaellátásra.

Manapság már ritka látvány a dízelmozdony mögött kocogó Villamos Fűtőkocsi. A „Rezsók” ideje ma már lejárt, de azért elő-elő kell venni őket, például egy-egy retró-hétvége miatt, amikor a „Kék hullám” szerelevényét kell villamosenergiával ellátni. Itt éppen Révfülöpre érkezik az M62 089-es a 19703-as számú sebesvonattal. Megjegyezzünk: Révfülöp állomáson működik az északi part egyik utolsó állomási kocsmája, ahol kiváló kávét mérnek többek között

M61 019


A naracsszínű, az úgynevezett átmeneti színterv szerint fényezett Nohab a 1972-es számú gyorsvonatot vette át Székesfehérvár és Tapolca között, majd a 16906-ossal tért vissza. Szombaton a vonat a zöld Dd sorozatú poggyászkocsival kiegészített vastag csíkos gyorsvonati szerelvényt továbbította, vasárnap pedig a már említett vékony csíkos szerelvény jutott a svéd nagydízel vonóhorgára.

A 16906-1-es számú „Tekergő” élén érkezik a hétvége talán legtöbbet fotózott mozdonya, a narancsszínű M61 019-es Balatonfűzfőre

Akár valamikor az 1980-as évek legelején is járhatnánk: a Nohab már az átmeneti, narancsszínű festésben csillog, mögötte a gyorsvonat kocsijai még a „régi”, vékony csíkos festést viselik. Ám a dátum nem 1980 nyara, hanem majd negyven évvel későbbi. A helyszín: Balatonfűzfő

Mondja bárki, hogy nem állnak jól egymásnak a kocsik és a mozdonyok. A dízeles fővonal hangulata azonban hamarosan elveszhet az ebben a formában, miután Balatonfüredig szeretnék mielőbb felsővezetékkel ellátni a vasútvonalat – érdemi pályafelújítás nélkül

M40 114 és M40 209


E sorok szerzője számár a legnagyobb örömet azonban nem a Nohab vagy a Szergej okozta, hanem a régen látott Púpos vendégszereplése. Ráadásul ezúttal mindjárt két mozdony is jelentkezett szolgálattételre: a narancsszínű M40 209-es (csak vasárnap) és a zöld M40 114-es – mindkettejük a MÁV Nosztalgia Kft. flottájából származnak. A gépek közül a 114-es már pénteken megkezdte a szolgálatot: a 19796-ossal érkeztek Tapolcára, majd mindkét nap a 19747-19748 fordulót teljesítette – vasárnapra a 209-essel kiegészülve. Vasárnap este az utolsó esti Tekergővel, a 19791-es számú vonattal tértek vissza a gépek Székesfehérvárra. A három Halbiból és egy BDh-ból álló szerelvény egyetlen szépséghibája volt, hogy a vasárnap estére elfogyott a töltés a poggyászteres kocsi akkumulátoraiból, így az utasok elől lezárva közlekedett a BDh, ezzel sajnos megfosztva a vasárnap esti kósza vasútbarátokat a klasszikus BDh-ban utazás élményétől.

A MÁV Nosztalgia mindjárt két Púpost is delegált: Balatonfüreden elől a 114-es, mögötte a 209-es M40-es töltötte a napközbeni pihenőjét a 19747-19748-as számú vonatok között

Balatonakali-Dörgicse állomásra érkezik a 19748-as számú személyvonattal az M40 114-es és az M40 209-es

A tapolcai alkonyban körbejárnak a Púposok

Tapolca a környék vasúti csomópontja. A fűtőház egykor látott szebb napokat is, de ma már nem végeznek itt karbantartást, mindösszesen csak az üzemanyagtöltő kút miatt van szerepe még az egykori telephelynek. A képen pedig a Púpos-páros járja körbe négy kocsis szerelvényét

Indulásra kész a Budapestre tartó vasárnapi utolsó, 19791-es számú „Tekergő” gyorsvonat. A púposozás élményéből némileg levont, hogy a vonat végén közlekedő BDh sorozatú kocsiban nem lehetett utazni, mert napközben nem biztosították az akkutöltést a jármű számára, márpedig az utastéri világítás erről megy. Így hát csoda, hogy csak akkor jött meg a fény, amikor Székesfehérvártól már egy Szili vitte tovább a vonatot? Az mindenesetre biztos, hogy a 209-es Púposnak rendkívül jól áll a 019-es Nohabéval harmonizáló, „átmeneti” festés a régi(es) MÁV-logóval

Összességében elmondhatjuk: kiválóan szervezett, ötletes programmal állt elő a MÁV-START. Nem csak azért, mert számtalan, a vasút iránt érdeklődő utas kerekedett fel pluszban a Balatonhoz, hanem azért is, mert talán néhány új utast is magáénak tudhat a vasúttársaság. Azt már csak halkan jegyezzük meg, hogy még jobbá csak úgy tehetnék a programot, hogy ha a déli partra is kiterjedne a retro hétvége: villanymozdony (a V43 1001-es, egy szép Gigant és akár a MÁV Nosztalgia flottájából a Leó is) rendlkezésre áll, de itt is beleférne egy-egy ütemen felüli „retro-járat”. Az mindenesetre biztos, hogy az északi parti múltidézésnek nemsokára végleg befellegzik, az ebben a formában értelmetlen és pénzpazarló, öncélú villamosítási projektnek köszönhetően elveszik a hangulata a balatoni vonatozásnak.
A program sikerét mi sem jelentheti jobban, mint az az elkapott beszélgetés, amelyet néhány angol vasútbarát folytatott a 19748-as fedélzetén: csak a Púpos miatt jöttek el Nagy-Britanniából az északi Balaton-partra vonatozni. Mi ez, ha nem nemzetközi siker?

Azért ezt-azt nézzünk meg a mostani balatoni menetrend mindennapjaiból is: a Katica sebesvonatokon ezúttal is a Desiro-motorvonatok teljesítenek szolgálatot Budapest és Balatonfüred között

A 19704-es számú „Kék hullám” sebesvonattal érkezik Balatonfüredre a 418 332-es remot-Csörgő. A háttérben a régi felvételi épület látszik

„Fürdős” vonat másképp: a Keszthelyről Győrbe közlekedő Ex 19808-as számú „Tanúhegy” expressz élére a 318-as Hörgő jutott, a vonat pedig – vasárnap ide vagy oda – Tapolcára érkeztében is mindösszesen csak két 29-05-ös Bp sorozatú kocsiból állt

Irgyeljük az aszófői szolgálattevőt: valahonnan az iroda ajtajából ugyanis ilyesmi látvány tárulhat elé, bár ez a kép éppen vonatablakból készült

Balatonszepezden a megálló „Kék hullám” sebesvonattól nem kell sokat sétálni a strand bejáratig

Ahol éppen nincs strand, ott jó eséllyel a parton vezető sínpárról a nádason át a Balaton tükrében is gyönyörködhetünk. Itt éppen Szepezdfürdő és Révfülöp között járunk

Badacsony környékén már sűrűbb a nádas a 71-es út és a vasút mentén. A vonatablakból még mindig látszik azonban a Balaton
(a szerző felvételei)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.