2019. 09. 22.

A rendszeres utasok kevésbé fontosak?

1998 óta minden évben szeptember 22-én tartják a nemzetközi autómentes napot, amiben idén is részt vesz a MÁV: a forgalmi engedélyt felmutató utasoknak elengedik a vasúti jegyek árát. De vajon jó döntés ez és nem helyezi hátrányba az autóval nem rendelkező utasokat?



Nem az első év ez, amikor a nemzetközi autómentes napon a MÁV egy akciót hirdet, amelynek keretében azoknak az autósoknak, akik ezen a napon a vasutat választják, elengedik a jegyárat, azaz díjmentesen utazhatnak. Ehhez egy autó forgalmi engedélyére van szükség, amivel az azon szereplő autós utazhat az ország bármely vonatán korlátlanul, mindössze az IC vagy gyorsvonati felárat kell megfizetni. Ez alapvetően egy jó módja az autósok vasút felé csábításának, habár vannak kétségeink afelől hogy épp egy vasárnapon mennyien élnek ezzel és nem ülnek ugyanúgy autóba, mint bármelyik másik nap. De ha már csak egy embert sikerül meggyőzni és a jövőben többen fognak vonatozni, akkor akár meg is érheti, PR-szempontból meg alapvetően jó húzás, csak egy gond van vele. Ezzel az akcióval azokat helyezik előnybe egy napra, akik amúgy valószínűsíthetően nagyrészt autóval közlekednek, akinek pedig nincs autója vagy vasúti bérlettel rendelkezik, fizethet ugyanúgy mint bármelyik másik napon.

A magyar mellékvonalak legperspektivikusabb járműve a csehszlovák eredetű motorkocsi. A mellékvonali flotta önmagában biztosan nem vonzó, tarifális szempontból sem árt valahogy az utasokkal megismertetni és megszerettetni a vasúti szolgáltatást

A rendszeres utazó persze joggal érezheti úgy, mint sok más szolgáltatónál: ő már meglévő ügyfél, már fizetett, nem keresik a kegyeit. Pedig ez is sokat számít: a meglévő utasok, ügyfelek premizálása, hiszen akármelyik végéről is nézzük, a stabil bevételek az ilyen forrásokból származnak, nem az alkalmi utasoktól. A forgalmival való utazás önmagában egy jó dolog (más kérdés, hogy a kedvezményből a céges autóval rendelkezők nagy csoportját formálisan ki is zártuk, de azon családokat is, ahol az egy autót többen használnak, vagy ahol valamely rokon nevén van az autó), viszont a meglévő utasok ettől még nem lesznek elégedettebbek. Nem csokiosztás kell nekik, ez nyilvánvaló, hanem akár az egy napnyival olcsóbb vagy a tervezhetően hosszabb ideig érvényes szeptemberi bérlet mindenképpen vonzóbb lehet; de akár az is jó megoldás lehet, ha a bérletes utas mondjuk egy jelentősebb kedvezményt kaphat egy hosszabb távú (menettérti) útra. De a lehetőségek tárháza szinte végtelen, csak a marketingosztályok trendi ötletgyárosainak kellene megmozgatni az agytekervényeiket. Egy biztos: jó lenne valahogyan a rendszeres, vagy autóval nem rendelkező utasokat is megjutalmazni ezen a napon, hiszen valójában ők sokkal többet tesznek a környezetvédelemért, amiről pedig az egész autómentes nap szól.

Sokan választják a tömegközlekedés és magát a vasúti közlekedést is, ám a meglévő ügyfelek megbecsülése sajnos hiányzik a rendszerből

Persze valahol érthető a szolgáltatók hozzáállása is: az ilyen egy-egy napos akciók egyfajta „kapudrognak” is jók, hiszen megmutatják az amúgy a közösségi közlekedésre váltani nem akaró közlekedőknek azt, hogy amúgy van élet az autón kívül is. Ezen túl persze jól jön a MÁV-nak minden alkalom, amikor nem a sorozatos betlik miatt szerepel a híroldalakon. Ám pont jó alkalom lenne az Európai Mobilitási Hét arra is, hogy a meglévő ügyfeleket is előnyben részesítsük.

Tizenhat éve, 2002 óta már szervezett programsorozatként működik az Európai Mobilitási Hét, melynek időtartama alatt nem csak az autósok részesülnek előnyökben, de a kerékpárszállítás díjmentes kerékpárjegy (egyes vonatokon ezen felül még kerékpár helyjegy) megváltásával lehetséges. Ezt viszont papírmentesen nem lehet megtenni az online rendszerek sajátosságai miatt, papíralapú jegyhez az egyre többször nem működő automatáknál és a folyamatosan megszűnő személyes pénztárban lehetne hozzájutni, de a legtöbb jegyvizsgáló is gondolkodás és pótdíj nélkül kiadja. Ez is egy jó szándékú, de gyakorlatban nehézkesen használható kedvezmény így, pedig mi sem lehetne zöldebb a kerékpáros közlekedés támogatásánál.

Az infrastruktúrába szinte számolatlanul öntjük a (főleg az az EU-tól támogatásként kapott) pénzt – a díjszabás, a kedvezményrendszer viszont nem éppen vonzó és nem ösztönöz arra, hogy önszántunkból, minden kényszerűség nélkül váltsunk a tömegközlekedésre

Így vagy úgy persze a Mobilitási Hét a megrendelőszervezet, esetünkben az ITM és az alá tartozó KTI szempontjából nézve nyilvánvalóan csak egy reprezentációs lehetőség nem nagyon veszik komolyan, azt pedig pláne nem keresik, hogy a szolgáltatókra nyomást gyakoroljanak: igenis helyezzék előnybe azokat az utasokat, akik hosszú távon is használói a tömegközlekedésnek. Sajnos erről szó sincs, de valahol beleillik a mostani kormányzat retorikájába, ahol épp aktuálisan a klímaváltozást sem tekintik valós és egyre fenyegetőbb veszélynek. Ezzel szemben az utóbbi időben pont az ellenzéki pártok által sokszor elővezetett zöldpártias gondolatok köthetők a közösségi közlekedés használatához, a károsanyag-kibocsátás minimalizálása felé vezető úthoz. Jó lenne végre látni, hogy a mindenkori kormány komolyan veszi a klímaváltozás problémakörét és aktívan tesz azért, hogy minél többen használják a lényegesen környezetbarátabb közösségi közlekedést. Ehhez pedig sajnos kevés lesz egy-egy ingyen nap, hiszen ha a szolgáltatás minősége nem megfelelő, akkor akárhogy kapálózunk, a közúti közlekedés sokkal jobb és kényelmesebb alternatíva marad. Hogyan is várhatjuk el például azon falu lakosaitól, hogy ne autóval menjenek munkába, ahonnan a napi két vonat vagy busz a város felé délelőtt 10-kor és este 7-kor indul?

Az EU-s támogatásokon kívüli világ még mindig a V43-asok húzta-vonta vonatokat jelenti, rosszabb esetben Bhv-kból, jobb esetben valami gyorsvonati kocsiból összelegózva

Természetesen más európai városokban is vannak erre a napra kitalált akciók, amivel a közösségi közlekedés használatát propagálják. Rostockban a hivatalos telefonos applikáción keresztül vásárolhatnak az utasok díjmentes jegyet, mert ez a legkörnyezetbarátabb jegyárusítás. Berlinben a normál 2,80 €-ba kerülő egyúti jegy az A és B tarifazónában napijegyként funkcionál, avagy 4,20 €-val olcsóbban lehet hozzájutni. Brüsszelben idén 19. alkalommal tiltották meg 9:30 és 19:00 között a gépjárműhasználatot a város teljes területén, a STIB/MIVB járatai viszont szombati menetrend szerint közlekednek és díjmentesen használhatóak. De nem kell ennyire messzire menni, Miskolcon forgalmi engedéllyel 2 felnőtt és 3 saját gyermek utazhat díjmentesen a saját tulajdonú autó forgalmi engedélyével.

RegionalBahn szerkesztőség

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.