2019. 09. 18.

Újdonságok a cseh menetrendben

Még csak tervezet, de már most publikus a cseh vasúti menetrend a 2019/2020-as szezonra. Ráadásul szándékosan nem a ČD menetrendjéről beszélünk, hiszen a jövő évad komoly mérföldkő lesz az ország vasúttörténetében: távolsági forgalomban is magánszolgáltató váltja az állami céget – közszolgáltatás keretében. Nézzük, mit tartalmaz a Správa železniční dopravní cesty (SŽDC) új menetrendje.


Bár még csak a tervezet jelent meg, sok érdekesség került a pályavasúti szolgáltató, az SŽDC által publikált dokumentumokba. Az első szembetűnő különbség az újrarajzolt térkép amely a korábbi szögletes dizájnt váltotta.
A térképen belül is feltűnő változás, hogy jövő évtől még látványosabban szétválik a vasútvonal számozása a menetrendi mező számától, így például a Prága és Pardubice között közlekedő vonatok a 001-es a 002-es és a 010-es menetrendi mezőben találhatóak meg, attól függően, hogy mi a vonat célállomássa. Például, a cseh főváros és Budapest között közlekedő Metropolitan EC-k a 001-es menetrendi mezőben szerepelnek, a Bécs felé tartó railjet és RegioJet vonatokkal együtt.

A vonatok főleg a nagyforgalmú viszonylatokon külön menetrendi mezőbe kerülnek majd, Ilyen a Párga és Pardubice közötti rész, ahol célállomástól függően külön menetrendi mezőben keresendők

Több vonalon is másik vasúttársaság fogja szállítani az utasokat


A 2019/2020-as menetrendi évad komoly mérföldkő lesz Csehországban: megjelennek a távolsági forgalomban a magánszolgáltatók, akik közszolgáltatási szerződés keretében látják el a feladatukat – immáron az államvasúti szolgáltató helyett. Ezzel komoly lépéseket tesznek a csehek a piacnyitás felé, illetve ezeket a lépéseket már korábban megtették és most beérik ennek a gyümölcse. Itt és most csak annyit ígérhetünk, hogy árgus szemekkel figyeljük majd a rendszer működését, hiszen Magyarország esetében 2023-ban elvileg megszűnik, megszűnhet az állami szolgáltató közszolgáltatási szerződésben garantált monopóliuma.

A České Dráhy monopolhelyzete a távolsági, közszolgáltatás szerinti közlekedésben is megtörik, jönnek az új piaci szereplők. A képen 2017 nyarán érkezik České Budějovice felől Tábor állomására a Prágába tartó gyorsvonat. Itt is megjelennek a piaci szereplők.

Nézzük hát ezeket a változásokat! Szolgáltatóváltásra kerül sor a Liberec és Stará Paka, a Staré Město u Uherského Hradiště és Bylnice, Újezdec u Luhačovic és Luhačovice között közlekedő személyvonatok esetében, ahol a České Dráhy-t a jelenleg a Deutsche Bahn AG-hoz tartozó ARRIVA Vlaky s.r.o váltja. Az elsősorban hétvégén közlekedő Chemnitz és Cranzahl közötti vonatokat a német (amúgy az olasz államvasút érdekeltségébe és így a Netinera-csoportba tartozó) Die Länderbahn GmbH üzemelteti majd, igaz hogy csak a határ cseh oldaláig járnak majd a vonatok, viszont napi két pár helyett három.

Bylnice állomáson a ČD pihenő motorvonatai helyett sokkal többet láthatjuk majd az Arriva német eredetű járműveit. Felvételünk 2019 nyarán készült

A Leo Express vonatai szállítják az utazóközönséget Ústí nad Orlicí és Mlýnický Dvůr között, a Dolní Lipka–Hanušovice vasútvonalon, valamint ha az ARRIVA Vlaky megszorulna akár járművel, akár személyzettel, akkor bárhol feltűnhetnek a DB leányvállalatának szolgáltatási területén.
A RegioJet a személyvonatok terén elsősorban Észak-Csehországban fog szolgáltatni, így övék az összes Ústí nad Labem–Úpořiny–Most viszonylatú vonat, de néhány járatuk eljut Bílinába, Litvínovba és Kadaň-ba is.

Nagyot szakít a RegioJet: a decemberi menetrendváltástól fogva közszolgáltatás keretében üzemeltetik a Brno–Ostrava–Bohumín gyorsvonatokat

Ami pedig a távolsági vonatokat illeti: az R8-as viszonylatjelzésű (Brno–Nezamyslice–Přerov–Ostrava–Bohumín) vonatokat a RegioJet fogja üzemeltetni. Ez a lépés más hatásokkal is jár majd a piacnyitás tényén túl: a Prága és Brno között, Havličkův Brod felé közlekedő gyorsvonatok szerelvényei eddig ezzel a viszonylattal forogtak össze Brnoban, így biztosan jónéhány felújított személykocsi felszabadulhat a ČD-nél.
Prágától északkeletre pedig a néhány gyorsvonati viszonylaton (R21: Prága–Mladá Boleslav–Turnov–Tanvald; R22: Kolín–Nymburk–Mladá Boleslav–Česká Lipa–Šluknov), valamint a Prágát Rakovníkkal összekötő R24-esen és a Beroun, Příbram, Protivín útirányon át Česká Budějovicébe közlekedő R26-oson az ARRIVA vonatai járnak december 15-étől.

Villamosítás a menetrendváltásra


A pályavasúti szolgáltató a decemberi menetrendváltástól több viszonylaton is lehetővé teszi a villamos vontatást. Az egyik vonal, ahol ismét, ráadásul hosszú évtizedek után személyszállító vonat közlekedhet, az a Hrušovany u Brna–Židlochovice viszonylat, ahol a pályafelújítás mellett villamos felsővezeték is épült. A 2,97 kilométeres vasúti pálya ugyan lerövidült 2,7 kilométerre, de teljes felújítást kapott a villamosítás mellett, ez a projekt 689 millió koronába került. Itt 25 kV 50 Hz-es váltóáramon üzemelnek majd a vonatok. A biztosítóberendezések cseréjével megvalósítható a Brno városába közlekedő közvetlen vonatok közlekedése ezen a vonalon is, ami nyilvánvalóan attraktívabbá teheti a vonalat, ahol 1979 nyara óta szünetel a személyforgalom.
Ugyancsak villamos üzemet vesznek fel a menetrendváltástól a Prunéřov–Kadaň vonalon, itt is 25 kV 50 Hz-es váltóárammal.
Vannak olyan olvasóink, akik szerint az egyedüli üdvözítő a fenti, 25 kV 50 Hz-es vasútvillamosítás, de a 3 kV-os egyenáramú hálózathoz kapcsolódva a csehek e rendszerrel villamosították a Louka u Litvínova–Litvínov vonalat és az Olomouc–Uničov viszonylatot is.
A jövő évben is dolgoznak majd a szakemberek: az EŽ Praha és az AŽD Praha munkatársai 2,1 milliárd koronáért húzzák ki az új „tyúkbelet” a 43 kilométer hosszú Nedakonice–Řikovice vasútvonal fölé, ahol most 3 kV-os egyenáramú üzem van, ezt állítják át 25 kV 50 Hz-es váltóáramra. A munkákat 2020 áprilisában kezdik és 2022 augusztusára kell végezni.
Egy másik, de korábban beérő projekt az OHL ŽS, a Firesta-Fišer és az EŽ Praha közös vállalkozásában valósul meg: itt is 25 kV 50 Hz-es felsővezetéket építenek a 6,8 kilométer hosszú Šakvice–Hustopeče vonal fölé. A felsővezeték-építés mellett pályafelújítás is zajlik majd a vonalon, a pályasebességet 85 km/h-ra emelik és új peronokat építenek 2020 decemberéig. A projektért a pályavasút 1,399 milliárd koronát fizet a vállalkozóknak.

Halász Péter, Mellár Marcell

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.