2019. 11. 16.

IC miatt késik a menetrend

A vasúti menetrend következő változata 2019. december 15-én, vasárnap lép életbe. Azaz a törvényi előírásoknak megfelelően legkésőbb 2019. november 16-áig, azaz e sorok megjelenéséig meg kellett hirdetni azt, de nem találtuk meg az új évad közlekedési rendjét. A hiba viszont nem náluk, hanem a megrendelőként fellépő Innovációs és Technológiai Minisztériumban keresendő.


Mondhatnánk, hogy évről évre szinte ugyanazt játssza el a MÁV-csoport a menetrendváltás kapcsán, aminek idén is a szemtanúi lehetünk, pedig tavaly még ráfoghattuk a cégvezetés őszi váltására a hiányokat, ám most ez már nincs így, hiszen egy teljes menetrendi évad állt a vasúttársaság rendelkezésére. Most viszont nem a MÁV a hibás: ők elkészítették a beérkezett megrendelések szerint a tervezetet, ám ezt sikerült időben nem jóváhagynia a megrendelőnek, az ITM-nek, így e szervezetnek köszönhető, hogy nem megfelelő tempóban haladnak a folyamatok, pedig a 271/2009. (XII. 1.) Kormányrendelet is rögzíti a határidőket.
A menetrend meghirdetésének hiánya egyszerű okra vezethető vissza: a jóváhagyott, de egyelőre nem publikált kiadásból ugyanis egyszerűen hiányzik a szegedi vonal „kottája”. Ez nem slendriánság és nem is a MÁV-csoport hibája: a Napfény városából érkezett információink személyesen a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár úr ragaszkodott ugyanis a témát jól ismerő forrásaink szerint ahhoz, hogy a 140-es vonalon napi két „nonstop” InterCity-vonat közlekedjen. Helyi forrásaink is megerősítették, hogy az elképzelések sorában ez azt jelenti, hogy Szeged és a Nyugati pályaudvar között sehol, de maximum csak Kecskeméten állhat meg a vonat és mindezt persze nem ütemen felül, hanem a mostani órás ütem terhére kellett megrajzolni. Az így is két óra feletti, 125-130 perc körüli eljutási idővel számoló menetrendben még Kőbánya-Kispest vagy Zugló sem szerepel Budapesten, csak a Nyugati. Ferihegy és a repülőtér meg aztán pláne – eközben a többi IC 150-160 perces menetidővel közlekedik a két város között, több megállással.

A bal oldali TRAXX egy normál IC-vel érkezett Szegedre – 13 év sikeres üzem után ezeket gyomlálná ki az ITM a nonstop IC-kért cserében

Az ötlet egyértelműen az államtitkáré, bár szegedi forrásaink úgy fogalmaztak, hogy nyíltan nem kaptak erre vonatkozó jelzést az ITM felől, az államtitkár inkább a háttérből próbálja levezényleni az igényelt vonatok bevezetését, ami azonban jó eséllyel nem az utazóközönség igényeinek kielégítését célozná. Érdemes persze megnézni az államtitkár pályafutását: Mosóczi hivatalos életrajza szerint több szálon kötődik a MÁV Pályavasúthoz: 2007-2008 közöt a MÁV-START Vasúti Személyszállítási Zrt. elnök-vezérigazgatója; 2006-2007 között MÁV Zrt. Üzletági általános vezérigazgató-helyettese; 2004-2006 között MÁV Zrt. Pályavasúti Üzletág főigazgatója és 2003-2004 között a MÁV Rt. Pályavasúti Üzletág osztályvezetője. A kérdés csak az, hogy kinek kedvezne az ITM által annyira vágyott, megállás nélküli IC-járat Budapest és Szeged között?

A 2019/2020-as évadra érvényes menetrendi adatokat még egyelőre hiányosan a GYSEV oldalán érhetik el olvasóink.
A menetjegyváltással ne is próbálkozzanak, pláne a vonathoz kötődő bármilyen ajánlatokkal, pót- és helyjegyek elővételével: ezeket legfeljebb az adventi hajtás közepén, egy héttel a menetrendváltás előtt vehetik majd meg talán – legalábbis az eddigi tapasztalataink alapján. Mindazonáltal nagyon, de nagyon szeretnénk idén kellemesen csalódni a MÁV-csoportban és a menetrendváltáson túli jegyelővétel kérdésében.

A MÁV-csoport kommunikációs kapcsolatokért felelős szervezete írásunk megjelenése után arról tájékoztatott, hogy a vasúttársaság a következő hét végén tervezi meghirdetni a 2019/2020-as vasúti menetrendet. Rákérdeztünk arra is, hogy a menetrendi keresőbe – hivatalosnak esetünkben a külföldi oldalak helyett a MÁV-csoport ELVIRA-ja tekinthető – ez után folyamatosan kerülnek fel az adatok, így keresni, böngészni az utazástervezővel és az annak adatcsomagjain alapuló többi külső szolgáltatással, így mondjuk a Google Transittal szintén a jövő hét vége után lesz lehetőség.

A témával kapcsolatban keressük a az ITM sajtókapcsolatokért felelős munkatársait is.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.