2020. 11. 21.

Új menetrend – új ötletek

fotó: Magyarics Zoltán • © www.RegionalBahn.huKevesebb mint egy hónap van hátra és életbe lép 2020. december 13-án a 2020/2021-es vasúti menetrend. A magyarországi változásokat, ahogy minden évben, most is titkok és találgatások övezik a hivatalos felek részéről. Nézzük hát, hogy a győzelmi jelentések és a rózsaszín köd helyett tényszerűen mik a fontosabb változások az új menetrend legutolsó, általunk ismert tervezetében.


A 2020/2021-es év vasúti menetrendje Magyarországon nem lesz a legnagyobb változásokat hozó menetrend, de bizonyos térségekben a lassan másfél évtizede bevezetett ütemes menetrend óta mégis a legkomolyabb változásokat hozzá. Máshol viszont csak éppen toldozzák-foltozzák a közlekedési rendet tartalmazó táblázatokat és megint máshol konzerválják a mostani helyzetet. Nézzük hát, hogy hol lesznek jelentősebb változások!
Itt hívjuk fel olvasóink figyelmét, hogy egy-egy vonatpár ide-oda tologatását vagy éppen egyes közlekedési napok változását nem vesszük figyelembe és azokat a relációkat sem említjük, ahol érdemi változás nem lesz a RegionalBahn szerkesztőségének információi szerint. Mindezek mellett a végleges menetrendi változásokat a hivatalosan kiadott menetrend tartalmazza majd, ezt a MÁV-csoport oldalán kell keresni.

A MÁV-csoport honlapjára írásunk megjelenése után, 2020. november 26-án került fel a 2020/2020-es évadra érvényes menetrend. Az itt leírt változások jelentős része ebben átvezetésre került, de olvasóinkat arra kérjük, hogy utazásuk előtt tájékozódjanak a vasúttársaság honlapján, telefonos ügyfélszolgálatán vagy a vasútállomásokon.

Dunántúl


A Dunántúlon elsősorban a győri vonalon és az ahhoz kapcsolódó viszonylatokban várható változás. Az 1-es vonalon az alapvető menetrendi szerkezet ugyan nem változik meg, de mindegyik szegmensben várható változás, elsősorban kapacitásbővítés.
A nemzetközi forgalomban két új bécsi EuroCity indul majd: Budapestről 10:40-kor és 12:40-kor; Bécs felől pedig Hegyeshalomból 13:28-kor és 21:28-kor indul majd, utóbbi azt jelenti, hogy a jelenlegi Dacia EN után egy órával is lesz budapesti vonat, így Nyugat-Európa felől könnyebben elérhető lesz a magyar főváros. Ezt egészíti ki majd még egy nemzetközi rjx-pár is: Budapestről 19:40-kor indul Bécs felé; a Münchenből 17:30-kor induló járat Hegyeshalomból 22:28-kor indul, Budapest-Keletibe 0:19-kor érkezik majd. Az IC 918 fél órával később, 20:10-kor indul és lesz egy új 9318 számú vonat is 21:40-kor Budapest-Keleti és Győr között.

A nemzetközi menetrend, különösen az Ausztria felé vezető kapcsolatok esetében fontos kiemelni azt, hogy amíg a magyar kormány fenntartja a járványügyi intézkedések keretében elrendelt határzárat és hasonló helyzet lesz Ausztriában is, addig ezek a vonatok feltehetően nem vagy nem így közlekednek majd (pl. belföldi szakaszon lesznek csak pótolva más szerelvénnyel). Olvasóinknak is azt javasoljuk, hogy utazásuk előtt a hivatalos szerveknél és a vasúttársaságoknál tájékozódjanak a nemzetközi utazásokhoz kapcsolódó korlátozásokról.

fotó: Halász Péter • © www.RegionalBahn.hu
Budapest és Bécs között óránként járnak majd az államvasúti vonatok – persze csak akkor, ha a „satu” ki-, az államhatár pedig végre ismét mindenki előtt megnyílik majd

A hajnali 9309 (Hegyeshalom 5:00–7:24 Budapest-Keleti) és 9307 (Hegyeshalom 6:00–8:24 Budapest-Keleti) számú vonatok Tatabányáig személy- onnét gyorsvonatok lesznek, a „belső” szakaszon csak Alsógallán és Kelenföldön megállva. Újdonságként megjelenik három G10-es viszonylatjelű vonat Bicske–Budapest-Kelenföld viszonylatban 4827 (6:20), 4837 (06:50) és 4847 (7:50) vonatszámmal, hogy a Tatabánya–Budapest szakasz utasmennyiségét megosszák. Egyes munkanap reggeli vonatok Tatabányáról indulnak (4417, 4427), míg mások a Győr–Komárom szakaszon segítenek be 4929 és 4917 számmal a reggeli csúcsban a korábbi Komárom–Budapest viszonylatú 4839 és 4817 vonatok meghosszabbításaként. Ellenirányban S12 / 4410 számmal indul új vonat 5:50-kor Budapest-Déliből Oroszlányba, hogy a reggeli műszakváltáskor biztosíthasson átszállásmentes kapcsolatot Tatabánya környékén.
Este is lesznek változások: A 21:20-kor és 22:20-kor Budapest-Déliből induló 4948 és 4838 számú S10-es vonatok végállomása és emiatt száma is megcserélődik, ezáltal egy budapesti színházi előadás után is elérhetjük majd az egyetlen győri éjszakai buszt.
A főleg iskolások és egyetemisták miatt közlekedő 1915 és 1935 számú G10-es vonatokat is a Tálentum és Vaskakas nevű társaik sorsára jutnak: megszűnnek. Ezzel párhuzamosan az S10 / 9365-ös munkanapokon közlekedik majd. Ugyanerre a sorsra jut a G10 / 9302 (Budapest-Keleti 12:53 – 14:31 Győr) és a G10 / 9312 (Budapest-Keleti 13:53 – 15:31 Győr) is, így már csak a műszakváltós G10 / 9304 (Budapest-Keleti 14:53 – 16:31 Győr) marad a kínálatban.

Az 2-es vonalon hétvégente 4:53-kor indul majd egy új vonat Budapestre, így egész nap 30 perces ütemben közlekednek az elővárosi vonatok a nemrégiben felújított és villamosított vasútvonalon.

A 11-es vonal a Bakonyvasút Szövetség áldozatos munkájának köszönhetően mindig is a figyelem középpontjában volt és várhatóan lesz is. Új vonatpár kerül a menetrendbe Győr és Bakonyszentlászló között hétköznapokon: Győrből 6:14-kor, Bakonyszentlászlóról 7:32-kor indul (Győrbe 8:30-kor érkezik). A turisztikai szezon a március 13. és november 1. közötti időszakra bővül majd: ekkor Veszprémig hosszabbodik a 39546-es vonat útvonala Zirctől (Veszprém érkezik: 15:18), az 39513-as pedig hétvégén is közlekedik majd. A 39543-ast ugyan lemondják Zirc és Győr között, a 39553-as viszont a szezonon kívül is jár majd hétvégente.

A 26-os vonalon (és így a teljes Győr–Celldömölk–Tapolca–Keszthely–Fonyód–Kaposvár) viszonylaton is elmondható, hogy hat pár InterRegio-vonat útvonala meghosszabbodik majd Balatonszentgyörgyről Kaposvárra. Emiatt a 36-os vonalon is lesznek apróbb módosítások a keresztek miatt. Viszont jó hír, hogy a vonatpótló buszos cirkuszt befejezik Sümeg és Ukk között, ismét vonatok szolgálják ki Gógánfa és Zalagyömörő megállóhelyeket. A vonatok csatlakoznak majd a Budapest és Zalaegerszeg között közlekedő Göcsej IC-khez. A Győr és Balatonszentgyörgy (Kaposvár) közötti vonatok továbbra is Desiro motorvonatokkal közlekednek majd. Balatonszentgyörgy és Fonyód között a személyvonatokat is pótolják majd ezek az „interkontinentális” vonatok.

A Balaton északi parjtán, a 29-es vonalon folytatódik a vasútvillamosítás. Egyelőre a hivatalos menetrend változatlan formában kerül meghirdetésre, nyilván itt egyelőre a vágányzári közlekedési rend a mérvadó. A villamosvontatású üzem felvétele után a nyári elő- és főszezoni menetrendre kisebb strukturális korrekciókról szólnak a hírek – vajon 2021-ben lesz Szili-Csörgő gépcsere Balatonfüreden?

A székesfehérvári oldalban (30-as vonal) kezdjük az apróbb dolgokkal, hiszen még mindig nem sikerült megtalálni a tökéletes elővárosi menetrendet.
Az iskolai időszakban közlekedő Z30 / 4659 (Martonvásár 06:29 – 06:59 Budapest-Déli) megszűnik, ebből következően a 9059-es veszprémi gyors Gárdonyban, Martonvásárban és Érd alsón kap megállást. Lesz két új reggeli vonat Tárnokról: a Z30 / 4667 csak Budapest-Kelenföldig, a Z30 / 4677 Budapest-Déliig közlekedik. A Székesfehérvárról 20:48-kor induló S30 / 4531 új identitást kap és Z30 / 4531 (Székesfehérvár 20:48 – 21:49 Budapest-Déli) lesz belőle, a budapesti szakasz pótlására nem találtunk utalást. Viszont a Z30-as ütem az esti műszakváltásra is kiterjesztésre kerül, ehhez munkanapokon Martonvásárról 4641 és szintén munkanapokon Tárnokról 4691 számokkal indulnak majd vonatok Budapest-Délibe. A napi utolsó KÖKI-ről induló vonat csak Tárnokig közlekedik majd minden nap, menetrendi fekvése nem változik.

fotó: Halász Péter • © www.RegionalBahn.hu
A balatoni nyári menetrend ismét hoz változásokat, bár a déli parton nem lesz akkora struktúraváltás, mint az előző évek során

Folytassuk a menetrendek kivesézését a minden évben valamilyen érdekességet felvonultató távolsági részét a Balaton déli partján futó vonalnak. A 6:35-kor Budapest-Déliből induló 200-as számú és az ellenirányú 205-ös számú, menetrend szerint 16:24-kor Budapest-Délibe érkező Gradec az ideihez hasonlóan csak a nyári időszakban, június 5. és szeptember 12. között közlekedik majd. A reggeli keszthelyi közvetlen kocsik egész évben 860-as vonatszámmal fut majd, a Gradec üzemidején kívül a 840-es nagykanizsai IC-vel. Délután az IC 855 pótolja majd a 205-öst.
A kihagyott szezon után legalább a tervek szintjén visszatér az előző években kihasznált és bevételt hozó Adria vonatpár is július 2. és augusztus 30. között. Split felé 18:45-kor indul, a Keletibe pedig 9:35-kor érkezik az átutazott éjszaka után. Szerelvényét továbbra is a MÁV-csoport állítja majd ki, remélhetőleg az 59-80-as középszámú bautzeni kocsiknál korszerűbb darabokból.

A kirándulóforgalmat egyértelműen az IC-k felé kívánja terelni a megrendelőszervezet és a vasúttársaság, ezért a nagykanizsai Tópart fedőnevűek egységesen Lepsényben, a keszthelyi Balaton fedőnevűek Balatonberéynben állnak majd meg. Ahogy azt már írtuk egy kicsit fentebb, Balatonszentgyörgy és Fonyód között a győri InterRegio vonatok lesznek a személyvonatok. Fonyód minden menetrendi időszakban határpont lesz, mivel Budapest és Székesfehérvár felől csak idáig juthatunk majd el a Tópart és Balaton nevű IC-k alatti szolgáltatási szegmensbe tartozó vonatokkal.

A „téli” menetrendi időszak május 16-ig tart majd és szeptember 13-án élesedik újra, a „nyári” menetrend június 19. és augusztus 29. között lesz majd érvényben. A két időszak közötti átmeneti időszakokban nem látunk különlegességet. Székesfehérvár és Siófok között minden páros órában indulnak majd személyvonatok Székesfehérvárról 8:52 és 22:52, Siófokról 8:15 és 20:15 között. A parti szakaszon csak délelőtt lesznek személyvonatok, de arról nincs még hír, hogy a Volánbusz tervez-e a Velencei-tónál már beválthoz hasonló területi tarifaközösséget. A 8530-as számú (Siófok 4:31–6:45 Nagykanizsa) vonat csak Balatonszentgyörgytől közlekedik majd a korábbi menetrendi fekvésében. Ellenirányban a 8529-es, Nagykanizsáról 5:58-kor induló személyvonat csak iskolai munkanapokon és csak Balatonszentgyörgyig közlekedik. A Fonyód–Siófok viszonylatú 8747-es személyvonat „ritkított megállási rend szerint” szintén csak iskolai munkanapokon közlekedik majd, időfekvése nem változik. A napok utolsó budapesti vonata a mostani S35 / 8511-es számú személyvonat az utolsó Balaton IC (IC 861) másolata lesz majd 20:48-kor 8501 számú sebesvonatként Keszthelyről indulva és 23:24-re Budapest-Délibe érkezve. Összességében nézve a Balaton déli partjának belső hivatásforgalmát rábízzák a Volánbusz járataira, a kiránduló és távolsági forgalom pedig a MÁV-START ellátási feladatai közé kerül – nem feltétlenül baj ez, csak legyen átjárhatóság a szolgáltatók között.

A nyári időszak bevezetésére június 2-től hétvégenként 18502 és 18503 számmal indul Budapest-Déli és Fonyód egy sebesvonatpár, 8:05-ös budapesti indulással és 19:54-es visszaérkezéssel. A szerelvény 11 és 17 óra között Fonyódon fogja csökkentetni az állomási kapacitást. Az Aranyhíd expressz és Jégmadár sebesvonatok is csak Fonyódig/Fonyódtól közlekednek. A Pécs–Fonyód–Siófok vonatpár (18745/18746), a reggeli munkába menős 18747 (Fonyód 6:30–7:20 Siófok) és a munkanap délutáni 18716 (Székesfehérvár 15:38–16:30 Siófok) is pótlás nélkül megszűnik. Egyebekben változásról nem tudunk, tehát a Déli</>Parti fedőnevű sebesvonatok is megmaradnak.

Jó hír a kisvasút iránt elkötelezetteknek, hogy várhatóan 2021 első felében elkészül az Imremajor–Csisztagyógyfürdő szakasz felújítása, így a Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút vonalán a nyári menetrendben már erre is járhatnak a vonatok, ezt az 1-es pótlékkal, április 5-étől hirdetik majd meg.

Dunán innen, Tiszán túl


A 80-as vonal és térségének jelentős átalakítására kerül sor, már ami a menetrendet illeti. Nézzük ezeket sorban!

A Budapest és Hatvan közötti szakaszon az elővárosban jelentős változás lesz, hogy az elővárosi vonatok nagy része csak Budapest-Keleti és Gödöllő között jár majd, nagyjából a mostani menetrendi adatokkal. A járatok közül az egykori hatvani vonatok (a Keletiből óra 35 perckor indulók) legtöbbször megállnak Gödöllő-Állami telepek megállóhelyen, míg a régi gödöllőiek (Keletiből óra 5 perckor indulók) nem. A vonatok egységesen a 3100-as vonatszámcsoportba kerülnek majd Budapest és Gödöllő között.
A Gödöllő és Hatvan közötti szakasz kiszolgálása az óránként induló egri InterRegio-vonatokra jut majd, ezek Gödöllő, Máriabesnyő, Bag, Aszód, Tura, Hatvan megállási renddel közlekednek, a Keletiből minden óra egészkor indulva. Ezeket kiegészíti majd a 13-18 óra közötti időszakban minden óra 25-kor induló hatvani zónázó vonat, ami szintén az IR-ekkel megegyező megállási renddel közlekedik. Galgahévíz és Hévízgyörk megállóhelyeket a 78-as vonal Aszódtól Hatvanig hosszabbított egyes vonatai szolgálják ki napközben, este pedig a hatvani, füzesabonyi személyvonatok.

fotó: Halász Péter • © www.RegionalBahn.hu
Gödöllő állomása 2017 óta alaposan megváltozott (ez a kép akkor készült), de most a menetrend is cserélődik a vasútvonal infrastruktúrája után és az eddigekhez képest markáns változások lesznek a 80-as és a 80a menetrendi mezőkben

A Budapest–Miskolc viszonylaton jelentős változásokat hoz majd, hogy az eddigi miskolci IC-k tovább közlekednek majd Hidasnémetin át Kassára, a 90-es vonalon Szikszó-Vásártér, Halmaj, Ináncs, Encs, Novajidrány állomásokon is megállnak és Hidasnémetiben várhatóan gépcseréznek. Ezek a vonatok Miskolcig a sátrolaljaújhelyi IC-ket is viszik majd, így a Bodrogköz és a Zemplén térsége kétóránként IC-vel lesz elérhető. Egy további IC-pár csak belföldi résszel közlekedik majd.
A regionális közlekedést Füzesabonyban a Budapest–Eger közötti IR-ekhez csatlakozó személyvonatok biztosítják majd, több vonat összevontan, közvetlen vonatként közlekedik majd Füzesabony és Nyíregyháza között; személyvonatok esetén Miskolcon vagy Szerencsen kell átszállni Sátoraljaújhely felé, illetve felől. A Tokaj IC-t kiváltó 519-es gyorsvonat közlekedik majd Nyíregyháza és Szerencs között.

A 80-as vonalhoz kapcsolódóan változik a 81-es vonal menetrendje is: itt az Usgyik helyett (amelyek Debrecen térségébe kerülnek) Csörgők és hagyományos szerelvények járnak majd. Emellett Somoskőújfaluból 5 perccel korábban indulnak majd Hatvan felé a vonatok, így biztosítva az üzembiztosabb menetrendet. A 80-as vonalhoz igazítják a miskolci térség vonalainak menetrendjét is, kisebb időpontváltozásokra kell számítani szinte mindenütt.

A 100-as vonalon alapvetően minden marad a megszokott rendben, csak némi finomhangolást eszközölnek. Az első S51 / 6240 helyett S50 / 2640 számmal közlekedik vonat, Szolnokon túlra a 6140-es személyvonattal lehet majd átszállás után eljutni. Az egyetlen S20-as viszonylatjelet viselő vonat, a hibrid-IC stokkjával közlekedő 7020-as, Ceglédig 10 perccel korábban közlekedik, ezzel kicsit simít a hajnali ütemen.

Debrecen térségében a 105-ös vonalon az esti belépő nagyváradi személyvonat két órával korábban, 18:09-kor indul Nyírábrányból Debrecenbe, 20:09-kor pedig belföldi vonat közlekedik majd a vonalon.

A 108-as (füzesabonyi) októberig, a 109-es (tiszalöki) vonalon februárig vágányzár lesz továbbra is a BMW-gyár építéséhez kapcsolódóan. A mátészalkai vonalon felhagyják Tisztavíz megállóhelyet Hajdúsámson és Nyíradony között.

A 120-as vonalon a Szolnok és Mezőtúr közötti személyvonatok jelentős részét megszüntetik azok kihasználatlansága miatt. Nagylapos, Csárdaszállás és Kétpó kiszolgálását a távolsági vonatok veszik át. Módosulnak a nemzetközi vonatok, menetvonalat cserél a jelenlegi IC 72 és az IC 753; az IC 75 és a 7404; valamint az IC 78 és a 7407 számú vonat.

A 142-es vonal déli szakaszán jelentős fejlesztés lesz: Kecskemét és Hetényegyháza között 9 pár új vonat segíti majd a megyeszékhely elővárosi közlekedését a meglévő vonatokon felül. Az új vonatok csak munkanapokon közlekednek.

A 150-es vonal esetén új nemzetközi kapcsolat jön létre: a jelenleg 7912 (Budapest-Keleti indul: 5:57) és 7937 (Kelebia indul: 8:46) helyett a 348-as és 349-es számokon nemzetközi gyorsvonatpár indul majd Budapest és Szabadka között, igaz, Kelebián továbbra is másik vonatba kell átszállni majd mindkét irányban.

Minden évben ugyanaz

Már-már rezignáltan lapozgatja az ember a menetrendtervezeteket, amit a virtuális szerkesztőségünk ablakán befúj a szél – és mindig felmerül az emberben: vajon idén sikerül végre időben meghirdetni? Vajon a menetrendváltás környékére a jegyváltás megint súlyos kálvária lesz, komoly szóváltások, levelezések járnak majd vele? A magyar vasutak esetén ez biztosan borítékolható minden évben, hiába ígéri meg a MÁV-csoport, hogy most aztán istenuccse, nem úgy lesz! Dehogynem. Minden évben ugyanaz. Minden évben ugyanaz: nincs érdemi társadalmi egyeztetés. Hétpecsétes titok a menetrendtervez, nehogy véleményt mondjon róla az utas, a polgár, fontosabb a kedvelt vagy kevésbé kedvelt településeket jutalmazni vagy büntetni egy-egy távolsági vonattal, annak megállításával vagy éppen a megállás elhagyásával, kinek-kinek érdemei szerint. Ebben sajnos nem hozott változást az sem, hogy van olyan közlekedési szakember, aki más szemléletet hoz (hozna) az utastájékoztatás tekintetében, a különféle fejlesztések tekintetében – csak ez a nyomorult menetrendváltás, ez az, amit nem sikerül sehogy sem megugrani. Sem a tervezést, sem a változás levezénylését az utasok szempontjai szerint. Kár. Mindenesetre a kérdés: vajon ezt a kérdést fel kell tenni 2021 őszén is: minden évben ugyanúgy?

Adorján Péter, Halász Péter