2017. 08. 18.

Hétvégi gyors – 2017. augusztus 12-18.

Megsüllyedt a vasúti pálya, hosszas vonatpótlásra készülnek a Rajna-völgyi vasúton. Kevés a mozdonyvezető. A kötélpálya nem tömegközlekedési eszköz. Üzemeltetőváltás a West Midlands szolgáltatási területen, japán részvétellel. Új mentőeszközök az RhB-nál. Hírösszefoglalónk.


Megsüllyedt a vasúti pálya


Rastatt | Németország – Egyelőre nem tudni, milyen okok miatt, de megsüllyedt a vasúti pálya Rastatt és Baden-Baden között a Rajna-völgyi vasúton. Az esemény oka az épülő Rastatter Tunnel építkezése, amely többek között a forgalmi vágányok alatt folyt. Egyelőre a Deutsche Bahn nem közölte az okokat sem. Mindenesetre jelenleg is gőzerővel folyik a helyreállítás.

A megsüllyedt vasúti pálya
(fotó: Benedikt Spether / Baden Online)

Egyelőre az biztos, hogy hivatalosan augusztus végéig, a gyakorlati jóslatok szerint azonban jóval tovább tart majd a buszos pótlás Rastatt és Baden-Baden között Németország egyik legfontosabb vasútvonalán. A helyi forgalomban 5:15 és 0:15 között minden nap szinte folyamatos buszos közlekedést kínálnak az utasoknak. Ám a vonalon komoly távolsági forgalom is van: az észak felől érkező vonatok Karlsruhéban fordulnak vissza, dél felől a végállomás Baden-Baden. A Párizs felé/felől közlekedő vonatokat Saarbrücken felé terelik el. A Svájc felé tartó ICE-járatok Karlsruhe vagy Rastatt állomásán fordulnak északi oldalukon, míg délen az SBB pótló szerelvényeket állít be Basel Badischer Bahnhoftól a svájci végállomás felé.
A teherforgalomban is fontos szerepet játszó vasútvonalról a tehervonatokat nagyobb kerülővel közlekedtetik: a Horb–Tübingen–Reutlingen–Plochingen vonal felé járnak – a DB a környéken élők elnézését kéri a nagyobb zajterhelés miatt.


Hiányoznak a mozdonyvezetők


Berlin | Németország – Lassan vége a nyárnak, ami a szabadságolások végét jelenti. Ez viszont nem okoz túl nagy örömet a német vasúttársaságok – különösen a Deutsche Bahn – személyzeti osztályán, ugyanis nagyjából 1200 mozdonyvezető hiányzik a rendszerből. A GDL nevű szakszervezetet vezető híres-hírhedt Claus Weselsky szerint a kiképzéseket fel kéne pörgetni és a munkakörülményeket vonzóbbá tenni. A DB jelenleg iskolákban plakátkampánnyal népszerűsíti a munkakört és mindenkinek határozatlan idejű szerződést ajánlanak bruttó 2600 € kezdő fizetéssel. Ennek ellenére országosan folyamatosak a személyzethiány miatti vonatlemondások, ami a fizető utasokat közép- és hosszútávon elriasztja.


A kötélvasút nem tömegközlekedés


Berlin | Németország – Berlinben tartják idén a nemzetközi kert- és parképítési kiállítást, az IGA-t. A város keleti részében, Kienbergben, a marzahni lakótelep mellett épített hatalmas parkban csodálhatók meg a különféle kertészeti és parképítési megoldások október közepéig. Általában az IGA-területek megmaradnak a későbbiekben is valamilyen nyilvános parkként, esetleg zárt arborétumként, parkként. Így van ez Berlinben is. A kiállítás idejére építettek a területen egy kötélpályát is, aminek segítségével a magasból tekinthetők meg a kertészeti remekművek.

(fotó: Dominik Butzmann / IGA Berlin)

Tervben volt, hogy az IGA végével a kötélvasút része lesz Berlinben a tömegközlekedési hálózatnak, üzemeltetését a város rendelné meg, cserében elfogadnák a közlekedési szövetség, a VBB jegyeit, erre azonban egyelőre nem kerül sor: a város szenátusa ugyanis nem tekint közlekedési eszközként a kötélvasútra, legalábbis ezt válaszolta a közlekedésért felelő szenátor egy baloldali képviselőtársa kérdésére. A mintegy 100 hektáros terület felett üzemelő kötélpályára korlátlan számú utazásra jogosító belépőjegy (napijegy) jelenleg 20 euróba kerül, miközben ez tűnik a legnagyobb attrakciónak a kiállításon. A kötélpálya sorsa a kiállítás után bizonytalan volt, de az üzemeltető Leitner AG és a parkot üzemeltető Grün Berlin GmbH nevű városi cég megállapodott arról, hogy a rendszer további három évig marad üzemben. Eközben viszont a terület nagy része nyilvánossá válik a kiállítás végével, így gondolkodni kell azon, hogy a továbbra is belépődíj ellenében látogató „Gärten der Welt” belépőjegyébe integrálják majd a kötélpálya viteldíját – de szó sincs arról, hogy a tömegközlekedési hálózatba vonnák be a vonalat.


West Midlands Trains: a japánok már a spájzban vannak


London | Egyesült Királyság – 2017 decemberében üzemeltetőt vált a West Midlands szolgáltatási terület, az új üzemeltető pedig 2026-ig a West Midlands Trains Ltd. lesz, melyet a holland NS leányvállalata, a Mitsui & Co., illetve az East Japan Railways (JR East) konzorciuma alkot. A West Midlands franchise 900 kilométeres hálózaton évi 74 millió utast szállít, és összetett, bár leginkább „hosszú elővárosi” és regionális területnek számít. Ide tartoznak a West Coast Main Line London Euston és Birmingham, Crewe, valamint Liverpool közötti járatai; a West Midlands regionális járatai. A szegmens üzemeltetője 2007 óta a Govia (a helyi Go-Ahead és a francia gyökerű Keolis közös vállalata) volt – ők, valamint a Hong Kong-i székhelyű MTR-csoport maradtak alul a mostani üzemeltetési pályázaton.
A franchise elnyeréséért a West Midlands Trains elég komoly ütőkártyákat terített, nagyjából 1 milliárd fontnyi értékben, új járművektől állomásfelújításon és járatsűrítésen át a kapacitásnövelésig. Birmingham „S-Bahn” jellegű városi vonalaira 180 új járműegységet ígérnek 2021-ig, mintegy 20 000 ülőhellyel növelve a csúcsidei kapacitást, míg London környéke 225 új vonatot kap a meglévők felújítása mellett. A brit területen jellemzően nagyon visszafogott vasárnapi kínálatot is növelni kívánják, valamint ingyenes Wi-Fi szolgáltatást kínálnak minden fővonali vonaton 2019-től. A jegyárazást is módosítják majd – az ígéretek szerint a tarifaképzés kedvezőbb lesz a részmunkaidőben dolgozók számára; ez valószínűleg a csúcsideinél olcsóbb bérleteket jelent majd. Az állomáskorszerűsítési programok keretében felújítják az utastájékoztatási berendezéseket, illetve növelik a P+R / B+R parkolóhelyek számát. Ami pedig tényleg ambíciózusnak és a hazai gyakorlattól idegennek tűnik: késés esetén már 15 perces csúszásnál visszafizetik a viteldíj 25%-át, szemben a mostani 30 perces küszöbbel.
A hír hátterében érdekes a japánok indulása a brit üzemeltetési pályázatokon. Eddig inkább járműgyártóként voltak jelen (a Hitachi komoly megrendeléseket kapott az elmúlt években), ám idén márciusban a Mitsui 40%-os részesedést szerzett a regionális jellegű Greater Anglia franchise-ban, jelezve az új terjeszkedési irányt. A JR East ezzel a szerződéssel első alkalommal lép fel üzemeltetőként Japán területén kívül, a nyitás legújabb lépéseként. Az „Ever Onward” (kb. „mindig előre”) stratégia keretében metrószerelvényeket szállítanak Bangkok számára, míg szakértőként vesznek részt az indiai nagysebességű vasúti hálózat tervezésében.


Biztonságba ruházott be az RhB


Thusis | Svájc – Svájc legismertebb vasútvállalata, a Rhätische Bahn (RhB) tegnap vette át Thusisban azt a hat Zweiweginterventionsfahrzeug (ZWF) névre hallgató kétéltű járművet, ami a Gebäudeversicherung Graubünden (GVG) biztosítóval közösen kidolgozott állomásítási- és mentési koncepció megvalósításához szükséges volt. Az MAN TGS alapú járműveket a Müller Technologie AG felépítményével és a Brändle AG tűzoltás- és mentéstechnikai eszközeivel szerelték fel. A darabonként 900.000 frankot érő járműveket Samedan-Pontresina, Bergün-Filisur/Albula, Ilanz, Arosa, Poschiavo és Thusis tűzoltóságai kapták, az átadási ünnepségen pedig az ikonikus Landwasserviadunktot is meglátogatta a menet. Az összesen 6 millió frankba kerülő projektnek 57 vágányra állási pont is részét képezi, így a hálózat kritikus pontjai közelében lehet a teherautókat vonattá változtatni. Klosters és Zernez tűzoltóságai pár éve kaptak hasonlóan felszerelt járműveket, hogy az RhB hálózatának leghosszabb alagútját – a Vereina-alagutat – megfelelő szinten tudják védeni. A beruházást a szövetségi közlekedési minisztérium (UVEK) vasúti törvényt érintő változtatásai indokolták, ugyanis a vasútvállalatokat kötelezték a vészhelyzeti tervek kidolgozására és a tűzoltóságok kapcsolódó költségeinek fedezésére.

A hat mentőjármű a Landwasserviadukton

Renato Fasciati, az RhB igazgatója kezében a Claudia Brändle és Stefan Müller cégeik által közösen
épített járművek makettje látható

A tűzoltóságok vezetői az új járművek jelképes kulcsaival
(fotók: Mattias Nutt / Rhätische Bahn)


Fyra helyett Frecciargento és Frecciarossa


Róma | Olaszország – Az NS és SNCB/NMBS által Fyra néven megálmodott közös szolgáltatáshoz még 2004-ben az AnsaldoBredától megrendelt V250 projektnevű motorvonatok a tesztek sorozatos elbukása után 3 éve visszakerültek a gyártóhoz és augusztus elején a Treniatalia megvásárolta a sorozatot. A tervek szerint 2018 júniusában forgalomba állhat az első 4 egység a Róma–Foggia és Nápoly–Bari tengelyeken, majd 13 másik követi őket a Frecciarossa és Frecciargento szolgáltatási szinteken. 2 egységet alkatrészként hasznosítanak majd az időközben Hitachi Rail Italy néven működő gyártó és a Trenitalia műhelyeiben. A tervek szerint az október elején Milánóban megrendezett Expo Ferroviaria vásáron mutatják majd be az "új" szerelvényeket. Az olaszországi közlekedésre a 25 kV 50 Hz váltakozó- és 3 kV egyenáramú energiát megemészteni képes járművek tökéletesen alkalmasak, csupán a jelző- és biztosítóberendezések járműoldali egységeit kell cserélni.


Szolgálatban az utolsó FLIRT


Helsinki | Finnország – Átadta a Stadler Rail az VR Ilmala telephelyén az utolsót abból a 81 FLIRT-motorvonatból, amit még 2006-ban rendelt a Junakalusto Oy. A négyrészes, 1520 milliméter nyomtávolságú motorvonatok eddig jól teljesítettek, 99%-os rendelkezésre állási mutatóval dolgoznak Finnországban. Ez az arány azért is figyelemreméltó, mert a vonatok meglehetősen extrém körülmények között üzemelnek és ennek ellenére a kemény finn teleket is jól bírják.

Összeállította: Adorján Péter, Halász Péter, Magyarics Zoltán