2025. 05. 31.

Hétvégi gyors – 2025. május 25–31.

Grazban villamost építenek és vasutat villamosítanak. Visszatérő mozdony Kecskeméten. Jöhet a szegedi KISS. Új Nightjet már Amszterdam felé is. Biztosítja a késést a MÁV-csoport. Hírösszefoglalónk.


Mozdony került a Kecskeméti Kisvasútra


Kecskemét | Magyarország – A MÁV-csoport még 2009-ben adta fel az akkori szakminisztérium utasítása nyomán a vasúti közlekedést a nyírvidéki mellett a kecskeméti keskenynyomtávolságú vasúti hálózaton is. Az azóta eltelt időben önkéntesek fogtak a pálya helyreállításához és a forgalom beindításához. Kecskeméten az elmúlt pár évben beindult a hajtányüzem a MÁV-csoporttól átvett vasúti pályán és hasonló módon éledezik a nyírvidéki kisvasút egy része is, de most igazi mérföldkőhöz értek: a kisvasúthoz került a 98 55 8235 415-7 pályaszámot viselő C50-es a tömörkényi halgazdasági vasútról. A mozdony üzembe állítása ugyan még sok időt vesz igénybe, a tervek szerint azért belátható időn belül utazhatunk vele és az általa vontatott személykocsikban Kecskemét KK és Törökfái között, ha elkészül a pálya megerősítése és a jogszabályi előírásoknak is megfelel majd a vasútüzem. A mozdony nem most szolgál először Kecskeméten: 1953-ban gyártották és 1961-1974 között a pályafenntartás használta vontatójárműként, innen került Tömörkénybe a mozdony, ahonnan végül egy magánszemély vette meg és újította fel a gépet. Addig pedig hajtányon utazhatunk, amiről részletek a Kecskeméti Kisvasút weboldalán olvashatók. [HP]

A kecskeméti vasútüzem régi-új C50-ese Kecskemét KK állomáson az érkezését követően.
(fotó: Varga Benedek / Kecskeméti Kivasút)


Megjött a császár... ...első fele


Wuppertal | Németország – Május 30-án megérkezett Wuppertal-Vohwinkelbe az évek óta felújítás alatt álló „Kasierwagen” első, vezetőállásos kocsija. A jármű 2018 óta nem szállított utasokat, a függővasút korszerűsítése miatt ugyanis ehhez a járműhöz is hozzá kellett nyúlni, többek között a bioztonsági berendezéseket is korszterűbbre kellett cserélni. Ha pedig már emiatt amúgy is le kellett venni a pályáról a két nosztalgiakocsit, alapos felújítást kaptak. A kétrészes vonat másik fele a nyáron érkezik majd meg, ősszel próbafutások kezdődnek, az utasok pedig 2026-ban utazhatnak ismét az 1976 óta nosztalgiakocsiként szolgáló párossal. [HP]



Lengyelországban bővít az Alstom


Chorzów | Lengyelország – Közel félmilliárd złoty-s beruházással bővíti kapacitásait Lengyelországban az Alstom. A legnagyobb nyertes Chorzów-ban lévő gyár, ahol elsősorban az olasz piacra szánt járműveket építik, itt a közelmúltban összesen 1300 kocsiszekrényt kellett gyártani 324 Alstom Coradia Stream motorvonathoz. Wrocławban új alumíniumhegesztő gyártósort telepítenek ugyanennek a projektnek a keretében. [HP]


Grazban villamost építenek


Graz | Ausztria – Graz belvárosában, a Jakominiplatz és a Hauptplatz közötti szakaszon a város összes villamosvonala osztozik. Ez a szűk keresztmetszet ennek megfelelően túl is van terhelve, kapacitásproblémákkal küzd, illetve bármilyen zavarhelyzet vagy rendezvény esetén komoly fejtörést okoz a város közlekedésszervezőinek. Ezen helyzet enyhítésére épül egy, a belvárosi szakaszt tehermentesítő új pálya, amely egyben egy új villamosos kapcsolatot is teremt majd a Mura két partja között. Ezen munkálatok végső stádiuma zajlik éppen, idén nyáron fejezik meg a vágányépítési munkálatokat és az érintett utcák teljes felújítását. A meglévő hálózatba bekötés azonban természetesen korlátozásokkal is jár, az 1-es és 6-os villamosok a Jakominiplatztól nyugatra nem közlekednek, itt szeptember elejéig pótlóbuszok járnak. A munkálatok végeztével a vonalak nagy része továbbra is a megszokott útvonalára tér majd vissza, de az új szakasz nagyban megkönnyíti majd az operatív forgalomszervezést a város központjában. [BD]


Az openrailwaymap térképén zölddel jelöltük be az újonnan épülő szakaszt. Jól látható, hogy a Jakominiplatz és a Hauptplatz közötti szűk keresztmetszetnek ez egy jó alternatívát fog nyújtani.


Egy új, villamosított korszak kezdődik


Graz | Ausztria – A stájer főváros környékén más érdekességek is történnek a héten. Megérkeztek az első, a DB-től bérelt emeletes kocsik, amelyek az S6-os Graz - Wies-Eisbiswald vonalon fognak közlekedni. Az infrastruktúra üzemeltetője itt tavaly július óta az ÖBB Infrastruktur AG, amely a vonal fenntartását és a frissen elkészült villamosítását is leegyszerűsítette. A szintén teljes mértékben az osztrák állam tulajdonában álló GKB (Graz-Köflacher Bahn und Busbetrieb GmbH) már csak a vonalak üzemeltetését végzi. A cég ki is írt tendert 28 (plus 72 ópciós) villamos motorvonatra, amelyekkel majd a Koralmbahnnal több közös ponttal is rendelkező hálózatát tervezi üzemeltetni, azonban ezek érkezése legkorábban 2028-ra várható, addig pedig egy ideiglenes tervre volt szükség. Ehhez használt járművek vásárlása helyett a bérlés mellett döntöttek, a kocsikat a DB Gebrauchtzug adja, a mozdonyokat a próbamenetek képei alapján pedig egy lízingcégtől bérelik majd. A GKB hálózatának többi része is villamosítva lesz a az elkövetkezendő évek során, addig még találkozhatunk itt a megszokott Stadler GTW-kkel és a dízelmozdonyos emeletes ingavonatokkal is. Az S6-os vonalon az elektromos üzem idén augusztustól indul majd meg. [BD]


A fotókon az első elektromos próbamenet látható, amely a bérelt emeletes kocsikkal közlekedett Graz és Wies-Eisbiswald között.


Jól halad az Alstom SEPTA-projektje


Philadelphia, Pennsylvania állam | Amerikai Egyesült Államok – Nem friss hír, hanem még 2023-as aláírású az a szerződés, melynek keretében az Alstom 130 darab kétirányú Citadis-villamost szállít Philadelphia városának, lecserélendő az ott közlekedő, 40 év körüli Kawasaki-villamosokat. Az üzemeltető a SEPTA lesz, az Alstom pedig idén márciusban leszállította a megrendelőnek ez első mock-up kocsibelsőt és vezetőállást, ennek kapcsán pedig tartalmas interjút készítettek a cég projektvezetőjével, Mariana Duartéval, mely a héten jelent meg. A villamosok beszerzése amúgy egy szélesebb körű modernizációs program része a SEPTA kivitelezésében, melynek során a 130 éves, eredetileg még lóvasúti üzemre tervezett villamoshálózat infrastruktúrája is megújul. Az Alstom saját részről valószínűleg azért is promotálja a projektet, mert ez lesz a Citadis-család debütálása az USA területén – bár 1800-nál is több Citadis járja a világ minden kontinensén a városok útjait, Észak-Amerikában eddig csak a kanadai Ottawában közlekedett Citadis, és az sem a hagyományos városi villamos, hanem helyi viszonyokra adaptált „könnyűmetró”, Citadis Spirit alcsaládként. Az üzlet fontossága világos a francia gyártó szempontjából: bár az amerikai villamosreneszánsz biztosan nem mérhető össze mondjuk a kínai metróépítési lázzal, az elhanyagolhatónál azért jóval nagyobb piac, mely már lassan két évtizede leginkább a Siemens hitbizomyánának tekinthető. A német gyártón kívül más inkább csak véletlenül és kisebb volumenben tudott belépni, mint például a CAF Bostonban vagy a Kinki Sharyo Newarkban. A SEPTA-villamosok az Alstom Hornellben (New York állam) lévő gyárában készülnek, ahol külön tesztpályát is kellett építeni a sajátos nyomtáv miatt: Philadelphia villamosai történelmi okok miatt az egyik úgynevezett Pennsylvania-i széles nyomtávot használják – a kettő (1581 és 1588 mm) közül éppen az 1581 millimétereset. [MZ]


Kapacitás? Van!


Düsseldorf | Németország – Európa legnagyobb teljesítményű hidrogénkútját adták át a minap Északrajna-Vesztfáliában. A Rheinbahn, a Stadtwerke Düsseldorf és a H2 Mobility közös projektje keretében nem csak a Rheinbahn buszai, hanem más járművek is vételezhetnek hidrogént a telephelyen. A töltőállomás működéséhez szükséges hidrogént a düsseldorfi városüzemeltető cég biztosítja, így az elképzelések  szerint meglehetősen kicsi lesz a tankolás ökológiai lábnyoma – ez különösen a már most húsz hidrogénhajtású buszt üzemeltető Rheinbahn számára lehet előnyös. [HP]

(fotó: JACKZ Productions / H2 Mobility)


Emeletes Szegedre


Budapest–Szeged | MagyarországMeglepődött a szegeder.hu, hogy Lázár János bejelentte: tényleg minden második Napfény IC helyett emletes motorvonat közlekedik majd a dél-alföldi város és Budapest között – erről még márciusban írtunk. Annyi változás, hogy nem az emelet és a földszint között lesz a különbség a helyjegyekben, hanem várhatóan a vonat egyes részeibe kell majd külön fizetni a 650 forintos helyjegyért forrásaink szerint, bár a részletszabályok még nem teljesen tiszták. Egyébként Lázár sok újat nem mondott legutóbbi sajtótájékoztatóján, továbbra is az év eleji 10 vállalás kapcsán fényezte saját magát és Hegyi Zsolt vasúti influenszert MÁV-vezért. [HP]


Új Nightjet Amszterdamba


Wien | Ausztria – Egyre több helyen jelennek meg az ÖBB új Nightjet-szerelvényei, így május 27-étől már a Bécs és Amszterdam közötti, egyébként meglehetősen frekventált járaton is közlekednek ezek a vonatok. Az ÖBB sajtóközleménye szerint komoly nyakkendős arcok búcsúztatták az első új szerelvényt, amely bizonyos tekintetben előrelépés a különféle, főleg a német vasúttól összelomizott régi háló- és fekvőhelyes kocsik után. A kérdés már csak az, hogy mikor és mennyi vonatnak lesz meg a teljes „papírkollekciója”, mert bizony hiányoznak még egyes engedélyek a teljeskörű üzemhez. [HP]



Biztosítják a késést


Budapest | MagyarországLázár János év eleji tíz vállalásából újabb teljesedik be június 1-jével: a MÁV és a GYSEV vonatain változik a késések esetén adott kompenzáció. Az eddigi szabályokkal ellentétben június 1-jétől 20 perc feletti késésnél visszajár a menetjegy árának 50%-a. A bérletes utasok ha öt alkalommal tapasztalnak 20 perc feletti késést, a következő bérletükből kapnak 10% engedményt. A MÁV-csoport közleménye szerint nem számít a késés okat sem: akkor is fizetnek, ha a nem a vasút a hibás vagy a vonat külföldi késése miatt van csúszás. Ugyancsak érvényes a fura néven késési biztosításnak nevezett szolgáltatás a Volán regionális járatain és a budapesti elővárosban is, a BKK rendszerébe illeszkedő „kék” Volán járatoknál is. Az igény érvényesítéséhez proaktívan kell fellépnie az utasnak: digitális platformok közül a MÁV+ appban vagy papír alapú jegy esetén az applikációban, esetleg a személyes ügyfélszolgálati pontokon és jegypénztárakban kell kezdeményezni a térítést. A részletek a már említett közleményben olvashatók. A részletes szabályozás iránt érdeklődőknek ajánljuk a június 1-jétől érvényes Üzletszabályzatot és Díjszabást is.
Kevesebb szó esett róla, de június 1-jétől már kombinált menetjegyeket is lehet váltani a MÁV+ appban, azaz végre nem kell külön Volán autóbuszra és a MÁV vonataira megvenni a jegyeket, azokat egyben is megválthatjuk, ezzel egy több évtizedes tabut sikerült megdönteni. [HP]


Klasszik helyett remot


Miskolc–Ózd | Magyarország – Nem indult jól a Szergejek 60. születésnapjára szervezett miskolci retróhétvége programja: az M62 187-es fekvemaradása miatt már szombaton a remotorizált 320-as hatlábúnak kellett beállni a fordába a MÁVINFORM közlése szerint. A 187-es Szergej nem először kavarja meg a programokat, emlékezetes a 2023 nyári első balatoni retró hétvége, ami a klasszik Szergejek sorozatos fekvemaradása miatt átalakult remot hétvégévé. A mostani program egyébként ide kattintva olvasható a MÁV-csoport honlapján egy ideig. [HP]


Összeállította: Berky Dénes, Halász Péter, Magyarics Zoltán