2013. 04. 19.

Megújul a bécsi buszflotta, szavazhatnak az utasok

A közeljövőben megújítja a buszflottáját a bécsi tömegközlekedési társaság, a Wiener Linien. A cég közel félezer autóbuszt magában foglaló járműparkja egyébként sem öreg, de úgy gondolják az osztrákok, hogy ideje lépést tartani a korral és újabb járműveket beszerezni.


A Wiener Linien újabb tesztbuszt mutatott be. Ezúttal egy csuklós kocsi, egy Mercedes-Benz Citaro 2-es bukkant fel a Wiener Liniennél. A dolog azért meglepő, mert a cég korábban gyakorlatilag házi szállítóként csak az MAN-csoporttól rendelt buszokat, illetve annak ausztriai leányvállalata szállította a járműveket. Azonban az MAN egy fontos bejelentést tett a közelmúltban: középtávon meg kívánják szüntetni a földgázüzemű motorok gyártását – ez pedig komoly gondot jelent az osztrákoknak, hiszen a bécsi városi cég saját autóbuszai kizárólag folyékony földgázzal üzemelnek – leszámítva a Rampini elektromos midibuszait. Így tehát a bécsieknek is új megoldások felé kell nézniük.

A Wiener Linien új üdvöskéi: jobbra a Rampini villanybusza, középen a 4A-ra beszerzett Volvo hibrid, balra pedig a megújuló buszflotta alapjait képező Mercedes-Benz Citaro
(fotó: Wiener Linien)

Jó ideje tesztelik már az MAN és a Volvo egy-egy szóló hibridbuszát. Ez utóbbi alighanem meggyőző eredményeket produkálhatott, ugyanis a Karlsplatz és a Prater széle között ingázó 4A jelzésű járatra hat ilyen kocsikat szerez be a cég. Szakértők mindenesetre kissé furcsállják, hogy egy olyan vonalra szereznek be speciális kocsikat, amelyen eddig a normál flotta autóbuszai közlekedtek.

Az új csuklós és szóló járműtípus kiválasztását alapos tesztek előzték meg: összesen huszonnyolc, különféle kocsit próbált ki a bécsi cég, közösen a grazi Műszaki Egyetemmel. A méréssorozatok eredményei alapján választották ki a bécsi forgalom számára legalkalmasabb járműtípust – ecseteli a Wiener Linien közleménye.

Az új buszok megfelelnek a legszigorúbb károsanyag-kibocsátási előírásoknak is
(fotó: Wiener Linien)

A Wiener Linien a 2014-től érvényes Euro VI-os károsanyag-kibocsátási normáknak megfelelő új buszai kapcsán pedig megkérdezi az utasokat, hogy milyen színtervben pompázzanak az új járművek. A buszok csendesebbek lesznek a mostani gázmotoros társaiknál, amelyek meglehetősen sajátos, impozáns hangot adva szelik a bécsi utcákat.
Az alapszínek nem változnak, továbbra is a vörös és a fehér dominál majd, azonban azok elrendezése, a buszok dizájnja meglehetősen eltérő. A buszok színtervére a www.wienerlinien.at/busflotte címen lehet szavazni május 10-éig. A lépés egyébként azért is érdekes, mert a korábban meghatározott egységes arculatnak tulajdonképpen egyik változat sem felel meg maradéktalanul – viszont a kaisermühleni 92A viszonylatot december óta működtető Gschwindl csuklós Mercedes-Benz Citaro 2-esei eme előírások szerint a hagyományos bécsi színtervet kapták meg.

A Gschwindl a megkövetelt egységes arculat szerinti fényezésű buszokat állított forgalomba a 92A vonalán – most ettől a saját maga által megkövetelt előírástól térne el a Wiener Linien

A hagyományos bécsi színekben pompázó Gschwindl-csuklós a Kaisermühlen metrómegállónál
(fotók: Magyarics Zoltán)

A Wiener Linien első körben 217 Citarót szerez be. A tervek szerint 2016-ig a jelenlegi flotta felét, ötszáz buszt váltanak az új Mercedes-Benz kocsik, igaz, ebben már a szóló járművek is benne vannak. Az első járművek már 2013 őszén forgalomba állnak majd Bécsben. A járművek újfajta utastájékoztató rendszert, belső monitorokat kapnak. Az első kivételével valamennyi ajtó kifelé nyíló lengő-tolóajtó lesz, ami a busz kapacitását hivatott növelni. Ráadásul ennek köszönhetően az üveg térelválasztók is eltűnnek a kocsiból, így egy valóban megújult utastérrel találkozhatnak a bécsi utasok.
Végezetül egy becslés: jól értesült körök szerint az első szériakocsit várhatóan az idei Tramwaytagon mutatja be a Wiener Linien. A koncepció jól passzol abba a sorba, amelyet tavaly az ottakringi garázsban Rampini buszok premierjével indított el a cég.

Az első számú variáns komolyan szakítana a bécsi hagyományokkal, mindazonáltal látványos, impozáns kinézetet kölcsönöz a busznak. A dizájn a Rampini-buszokon megszokott elemeket vonultatja fel

A második változat közelebb áll a hagyományos elrendezéshez
(grafika: Wiener Linien)

Halász Péter