2024. 04. 27.

Hétvégi gyors – 2024. április 21–27.

Szegedi nosztalgianap hétfőn. Vonatbefolyásolót kapott a Stadtbahner. Automatizálnák a fogast Svájcban. Bulgária is csókolózik. Alternatív hajtású buszokat vettek Brandenburgban. Forgalomban az első dortmundi Vamos.



Hétfői ünnep


Szeged | Magyarország – 45 évvel ezelőtt, 1979. április 29-én indult el az első menetrend szerinti járat a szegedi trolibuszhálózaton. Ennek apropóján az SZKT 2024. április 29-én 10 órakor megemlékezést szervez az újszegedi Gyermekkórház végállomásnál. A hátteret a 9-153 pályaszámú ZiU-9-es trolibusz adja majd, amely az ünnepség után a Széchenyi térre megy, ahol szintén megemlékezés lesz a korabeli megnyitó kapcsán – közölte az SZKT.
A közlekedési társaság az ünnepség kapcsán forgalmi kocsiként állítja szolgálatba valamennyi nosztalgiakocsiját és még most is üzemelő forgalmi járművét is az 5-ös (Körtöltés utca–Újszeged, Gyermekkórház) és a 6-os (Vértói út–Újszeged, Gyermekkórház) vonalon. A napi forgalomból is ismert Ikarus-Škoda és Solaris Trollinók mellett kint lesz a 9-153-as ZiU-9-es, az 505-ös Ikarus-Obus, egy Škoda 15Tr, a T-800-as számú zöld színű Škoda 21Tr, az egyedülálló T-863-as Mercedes-Benz Citaro troli, és az egyik piros színű Škoda 21Tr is, írja az SZKT.


Itt az új gyűjtőjegy!


Budapest | Magyarország – A BKK minapi közleménye alapján alighanem nagyon komoly, az egész IT-szakterületet lefoglaló fejlesztések zajlottak az elmúlt hetekben és ennek eredményeképpen sikerült feltalálni a kanálban a mélyedést a digitális díjtermékek állatorvosi lovát, a 10 darabos gyűjtőjegyet a BudapestGO applikációhoz. A gyűjtőjegy nem csak a valóban alkalmi utasaok között népszerű díjtermék, hanem a hírek szerint sokan trükköznek is vele, kvázi bérletként használják eléggé el nem ítélhető módon. A digitális változatot így használni persze nem olyan könnyű, az ellenőr érkezésekor érvényesíteni már nem lehet. A digitális változat ára 4000 forint (mint a papíralapúé) és 1 évig lehet a 10 vonaljegyet felváltani, visszaváltani pedig csak a „bontatlan” „csomagot” lehet. Azt már csak halkan kérdezzük, hogy a lyukasztós jegykezelőre optimalizált díjszabási rendszer helyett mikor dolgozzák ki a sokkal korszerűbb, időalapú rendszert, ahelyett, hogy a sok évtizedes rendszert próbálnák meg áttelepíteni az applikációba?
Viszont érkezett egy jó hír is: a BudapestGO-ban immáron a nosztalgiajáratokra érvényes jegyek is megvehetők, egészen pontosan az 500 forintos nosztalgia vonaljegyet kaphatjuk meg, a nosztalgia napijegyet természetesen nem érhetjük el.


Új villamosok visznek a tegnapból (a) Mostba


Most | Csehország – Hat új, alacsonypadlós villamost vásárol Most és Litvínov közös közösségi közlekedési vállata, a DPmML. A kiírt tenderen Pragoimex nyert az EVO2-es típussal, amelyből már öt van a vállalat állományában. Az elmúlt évtizedek legnagyobb vétele ez, ugyanis – tekintettel a város(ok) anyagi lehetőségeire – általában kisebb tételben vásároltak villamosokat: a korábbi EVO2-esek két külön vásárlás nyomán kerültek Mostba, azt megelezően pedig egyesével érkeztek a járművek: 2012-ben, 2014-ben, 2016-ban és 2018-ban szintén a Pragoimextől, de a VarioLF típusból; 2015-ben pedig az eddig egyetlen EVO1-es. Ezeket megelőzően két Škoda Astra villamost vett DPmML, de jóval korábban: 2001-ben és 2002-ben érkezett a két alacsonypadlós kocsi a városba (melyek az első alacsonypadlós villamosok voltak a hálózaton); utóbbit, a 202-es pályaszámú már le is selejtezték. Az új beszerzésben szereplő villamosok teljesen alacsonypadlósak és klimatizáltak, így a meglévő T3-as flotta méretét csökkentik. Az EVO2-es ára 294 millió cseh korona, melynek 85%-át Európai Uniós támogatásból finanszírozzák.

A 320-as volt az első Pragoimex EV02-es Mostban, amint megérkezik az összes a mostani beszerzésből, akkor összesen 11 darab lesz a hálózaton. Ennek a pályaszámnak azonban nem ő az első tulajdonosa:
eredetileg az egy KT8D5-ös viselte, mely Miskolcon 211-es, Prágában pedig 9105-ös pályaszámon közlekedik.
(fotó: DPmML)


Kész a nosztalgia


Berlin | Németország – A régi berlini S-Bahn-motorvonatok rajongói nagyon örülhetnek: elkészült ugyanis a Historische S-Bahn e.V. állományába tartozó Stadtbahn-sorozatú vonat, a 475 605/875 605-ös kocsik új vonatbefolyásoló berendezéssének telepítése. Az új rendszer hiányában a jármű nem közlekedhet a berlini S-Bahn-hálózaton, így a munkák mindenképp szükségesek voltak. Az anyagi hátteret gyűjtéssel teremtette elő az egyesület. A vonat várhatóan csak augusztus elején (a tervek szerint augusztus 8-án) áll az utasok szolgálatába, addig a „Halbzug” másik felén, a 3839/6401-es számú pároson is van még mit igazítani.


A Historische S-Bahn e.V. nem mellesleg május 25-26-án nyílt napot tart az erkneri kocsiszínben, ahol a járműflottájuk megtekinthető lesz és számos érdekességet tudhatnak meg a látogatók a régi járművek kapcsán. A nyílt nap kísérőprogramjaként a Oldtimer Bus Verein Berlin e.V. régi autóbuszokkal a kocsiszín és a közeli woltersdorfi zsilip, egyben a woltersdorfi villamos, a 87-es vonal külső végpontja között különjáratokat is indít. Részletek a Historische S-Bahn e.V. és az OBVB honlapján találhatók.


Vamos, Amore mio, Vamos


Dortmund | Németország – Megszerezte az engedélyeit és április 23-án fogalomba is állt az első HeiterBlick Vamos, amit a DSW21 a flottája bővítéseként rendelt. A 365-ös pályaszámtól kezdődően folyamatosan állnak majd forgalomba a széria egységei, melyekből összesen 34-et rendeltek. Eddig 12-őt szállított ki a lipcsei gyártó és korábban nem látott megoldásokat is beépítettek. Ilyen a buszoknál már ismert térdeplés funkció, amivel három centiméterrel lehet süllyeszteni az ajtónyitás oldalán a kocsiszekrényt, így legfeljebb öt centis eltérés marad és ezáltal apró lépést tesznek az akadálymentesítés felé. A kocsik végein szenzorok figyelik a holttereket, illetve kamera mutatja a járművezetőknek a csatlásokat, hogy kevesebb baleset legyen. A típusengedélyhez szükséges eljárás során 16.000 oldalnyi leírást kellett benyújtani az illetékes hatóságoknak, emiatt is tartott közel másfél évig a folyamat.

Megtartották a klasszikus Stadtbahn-járművek méreteit, de a forma megváltozott

Világosabbá és átláthatóbbá vált a beltér, ahol többcélú tereket is kialakítottak
(fotók: Jörg Schimmel / DSW21)

A flotta megújítása nem áll le az új járművek forgalomba állásásval, mivel a meglévő 74 darab közül a tíz 1974-es évjáratú ex-bonni hattengelyes kivételével a 43 hat- és a 21 nyolctengelyes is hasonló formában újul majd meg 2031-re. A kelet-nyugati tengelyen közlekedő 47 Flexity Classic villamos még csak 12-17 éves, jövőjükkel kapcsolatban egyelőre a továbbüzemeltetés biztos.


Hidrogénre vált a Lausitz fővárosa


Cottbus | Németország – Frissen alapított leányvállalatával együtt összesen 46 hidrogén-özemanyagcellás buszra szerződött Cottbus közlekedési szolgáltatója az észak-ír Bamford Bus Company Ltd.-vel. A furcsa nevű cég Wrightbus Kite Hydroliner buszokat szállít majd Brandenburg tartomány második legnagyobb városának 2024 végétől. Ezek közül 11 városi, 35 pedig a most a DB Regio által üzemeltetett Spree-Neiße-hálózatra érkezik és a tankolást leszámítva nem lesznek a városi garázshoz kötve. A hidrogénes átállást 2018 óta tervező vállalatnál a 7,5 millió euróba kerülő töltőállomásra 3,1 millió értékű szövetségi támogatást szereztek, de üzembe helyezni majd csak 2025 közepén tudják azt.

A szerződés aláírása miatt tett üzemlátogatáson Marcel De Rycker, a Wrightbus euróopai igazgatója; Ulrich Thomsch, a Cottbusverkehr ügyvezető-helyettese; Norman Kabelitz, a Cottbusverkehr fenntartási vezetője; Dirk Rösiger, a Cottbusverkehr műszaki projektmenedzsere, Jean-Luc Deflandre, a Wrightbus európai ügyfélkapcsolati igazgatója és Mustafa Bolahatoglu, a Wrightbus német nyelvterülettel megbízott kereskedelmi vezetője vett részt
(fotó: Cottbusverkehr)


Hagyományosan alternatív


Eberswalde | Németország – Még április 18-án mutatták be hivatalosan az egyetlen megmaradt NDK-s troliüzem a tavaly karácsony előtt kiszállított legújabb trolibuszait, de utasforgalomba csak 22-én álltak. A másik két német üzemmel (Solingen és Esslingen/Neckar) együtt rendelt kisebb széria már a negyedik generáció ráncfelvarrott vátozata és színében is különbözik: az utóbbi években beszerzett belső égésű motoros buszokhoz hasonlóan ezek is ezüst-zöld összeállítást kaptak. Érdekességük továbbá, hogy a Kiepe által épített elektronika mellé 20 kilométer önjáró üzemet garantáló akkucsomagot is kapott, hiszen a város hálózatának emissziómentesítését is előmozdítják ezzel. Hivatalosan az igazgatási negyedet és a szomszédos Finowfurt városkát is kiszolgáló 910-es vonalra kerülnek, bár a két hagyományos trolivonalon (861 és 862) is feltűnhetnek. A trolibuszok a korábbi szuperkondenzátoros kísérleti darab utánra lettek besorolva 064 és 065 számon, rendszámaik BAR-OG 964 és BAR-OG 965.

Frank Wruck, a BBG ügyvezetője; Daniel Kurth, Barnim kerület vezetője és Götz Herrmann, Eberswalde polgármestere adták át az új trolikat
(Markus Mirschel / Eberswalde)


Átöltözik Colonia Agrippina gyorsvasútja


Köln | Németország – Hivatalosan is lehullt a lepel a Köln környékét kiszálgáló gyorsvasúti vonalak új arculatáról, ami több helyen eltér az eddigi – főleg a DB arculatára építő – variánstól. A motorkocsik alapvetően szürkék lettek és csak a fejmoduloknál látható a közlekedési vörös szín. A bemutatón részt vevő 424 014 azonosítójú szerelvény 2022-ig Hannover környékén szolgált, majd az ottani szolgáltatóváltás miatt leállításra került. Tavaly óta Kielben a Vosslohnál és a DB krefeldi és hannoveri üzemeiben alakítják a jelenlegi, részben a városi KVB arculatára hasonlítóra a sorozat darabjait. A 2032-ig szóló koncesszió keretében a már meglévő 99 422-es és 423-as sorozatú motorkocsit is erre az arculatra alakítják majd, ami összesen 350 millió eurós befektetés. Az utasok a csak a következő megálló nevét megjelenítő egysoros kijelzők helyett monitorokon olvashatják majd a sokkal bővebb információkat, az ülőhelyeken pedig hagyományos mellett USB-A és USB-C csatlakozókat is találnak, de díjmentes WLAN is rendelkezésre áll. Kerékpárból akár 18-at is fel lehet vinni és biztonságosan rögzíteni, de ennek ellenére is sikerült 434-ről 508-ra növelni a férőhelyek számát. A helycsere következtében hamarosan végleg elköszönhet a 420-as sorozat még megmaradt néhány darabja a napi forgalomtól.

Egyre kevesebb helyen tud érvényesülni a szolgáltatók arculata Németországban, ezúttal Köln lép erre az ösvényre
(fotók: Smilla Dankert / DB AG)


Háromból négy lesz


Gelnhausen | Németország – Hosszú évek párbeszéde után kialakult a konszenzus a Fulda és Frankfurt am Main közötti összeköttetést biztosító Kinzigtalbahn egyik legfontosabb szakaszával kapcsolatban, így április 22-én a pálya mellett tartott sajtótájékoztatóval indulhattak a munkák a Hanau és Gelnhausen közötti szakaszon. A már most is szinte végig három sínpárral rendelkező szakasz mindössze 23 km hosszú, mégis az egyik legfontosabb fejlesztés a környéken. Ennek következtében a nagysebességű vonatok kapnak egy újabb saját vágányt és továbbra is középen maradnak, mellettük kívül futnak majd a regionális járatok és a tehervonatok, amivel 10 percet faragnak majd a Fulda és Hanau közti menetidőből, mivel a 2014-es projektkezdetkor meghatározott 200 helyett 230 km/h sebességre építik át a pályatestet, a lakosság pedig újabb 30 km zajvédő fallal gazdagodik. Jelenleg 1,6 milliárd euróról szóló projektet Gelnhausentől indították és az építkezés 2030-ra csak az alig 12 kilométerre fekvő Langenselboldig jut el, a további 11 kilométerre Hanauig 2035-nél korábbi befejezést nem jósolnak.

Egy újabb évtizedes projekttel gazdagodott a hivatalosan is sok helyen túlterhelt német hálózat
(fotó: Stefan Wildhirt / DB AG)


Nyugdíjas próbadarab


St. Margrethen | Svájc – Fontos fejlesztést hajt végre az Appenzeller Bahnen AG az egyik legérdekesebb vonalán, hogy azt korszerűsítse. A Rheineck és Walzenhausen közötti fogaskerekű vonalon ingázó egyetlen motorkocsi cseréjét már elhatározták és nem túl nagy meglepetésre a Stadler Rail AG szállíthatja majd a szintén egyetlen járművet, melyet 2027-ben terveznek forgalomba állítani. Viszont nem csak egyszerűen egy járműpótlásról, hanem egy technológiai ugrásról is beszélhetünk. Ez lesz ugyanis a világ első teljesen automata üzemű fogaskerekűje. Ehhez szükséges a szenzorrendszer tesztelése, hogy a majdani kabinba már egy kész terméket építhessenek be. A cél az üzemidő bővítése és a személyzeti költségek által az olcsóbb üzemvitel.

Az 1896-ban megnyitott vonalon 1958 óta szolgál a most próbakocsivá avanzsált motorkocsi.
(fotó: AB)


Szintet lép Bulgária is


Szófia | Bulgária – Megállapodást írt alá a vasúti szolgáltatásokat megrendelő bolgár közlekedési minisztérium és a Stadler Rail AG 7 fixen és 3 opcionálisan legyártandó KISS motorvonatra vonatkozóan. Emellett 15 évnyi karbantartás és a bolgár vasúti dolgozók képzése is a keretszerződés részét képezi. Георги Гвоздейков [Georgi Gvozdejkov] miniszter a kézjegyével egy húsz éves folyamat végére rakhatott pontot, hiszen korábban csak használt járművek érkeztek az országba. Philipp Brunner, a Stadler Kelet-Európáért felelős vezetője örömét fejezte ki, hogy egy újabb EU-tagállamba vihetik el a cégre jellemző minőséget és bíznak a továbbiakban is az esetleges megrendelésekben. A 26 hónapon belül szállítandó motorvonatok végleges kialakításról egyelőre nehéz bármit mondani, mivel a legalább 300 ülőhely és a minden kocsiosztályon legalább 10%-os arányban akadálymentes férőhely nem túl precíz. Az viszont biztos, hogy a lengyel üzemben épülnek majd a járművek, ahová a fanipoli gyár bezárását követően került Brunner úr. A szerződés teljes értéke 300,5 milió leva [153,6 millió euró], aminek egy részét az RRF-ből fedezik.

Kevéssé értjük, mit keresett az asztalon a WESTbahn modell
(fotó: Közlekedési és Kommunikációs Minisztérium)

Összeállította: Adorján Péter, Halász Péter, Mellár Marcell