2018. 02. 07.

Mozdonytender a ČD-nél

A ČD Cargót követően a személyszállítással és szolgáltatással foglalkozó anyacég is meghirdette a maga mozdonytenderét, ami ráadásul az önálló ČD 1993 óta íródó történetének legnagyobb járműbeszerzési projektje lesz. Összesen hatvan mozdonyt megvennének, további tizentötöt pedig bérelnének a ČD-nél.



Az 1993 óta önálló ČD történetének legnagyobb mozdonytenderét írták ki a minap. Az állami társaság ugyanis hatvan mozdony vásárlásra vonatkozó szerződést kötne, további tizenöt mozdonyt pedig bérelnének hosszú távon egy szolgáltatótól. A bérléses megoldás úgy tűnik, hogy jó működik a cseheknél, hiszen a tavaly óta szolgáló tíz Vectron tíz éves bérleti díja mindösszesen 1,6 milliárd korona, hozzávetőleg 18 milliárd forint.
A mostani tender keretében a vásárolni szándékozott hatvan mozdonynak nagysebességű közlekedésre, 200 km/h-s tempóra kell alkalmasnak lenne és egyértelmű, hogy mint 3 kV-os egyenáramon, mindpedig 25 kV 50 Hz-es váltóáramon is üzemelniük kell tudni. Ezen kívül elvárás a német nyelvterületen használatos 15 kV 16,7 Hz-es váltóáram „ismerete” is, hiszen elsősorban nemzetközi forgalomban szeretné a mozdonyokat használni a ČD. A bérelt Vectronokkal együtt a következő harminc évben a 60 saját és a hasonló kondíciókkal bíró 15 bérelt mozdony segítségével megbízható, magas szintű szolgáltatást nyújt majd a cseh vasút.

Hiába a felújítás, a 362-es és 363-as sorozatú gépek ma már nem állják meg a versenyt a nemzetközi forgalomban
(fotók: Halász Péter)

A beszerzések áráról nem adtak hivatalos tájékoztatást, de úgy tudni, hogy jóval többet szánnak a hatvan mozdony beszerzésére, mint annak idején a hét Pendolino motorvonatra, amelyek 2003-2005 között 4,4 milliárd koronáért álltak szolgálatba.
Hozzátették azt is, hogy napirenden van kétszáz nagysebességű személykocsi beszerzése is, erről a tenderről azonban részletek még nem ismertek.
A ČD jelenleg mintegy 1500 vontatójárművel rendelkezik, ebből mintegy másfélszáz darab ami többáramrendszerű jármű, java részük a 362-es és 363-as sorozatú mozdonyok flottája, valamint a húsz 380-as és a bérelt Vectronok adják e flotta gerincét. A 362-es és a 363-as sorozatú mozdonyok azonban ma már nem rúgnak labdába, pláne, hogy a német területre nem is járnatnak át, illetve végsebességük is alacsony, ráadásul életkoruk is közelít a 30 év felé. A Najbrt-matricás 1216-osok, amelyek a ČD Railjeteit továbbítják, az ÖBB mozdonyai, nem a cseh vasúté.

Halász Péter