2020. 07. 31.

RegioJet: Irány Budapest!

A cseh magánvasúti szolgáltató magyarországi piacra lépéséről előbb még április 1-jei tréfaként írtunk, majd pedig kiderült, hogy nem is olyan komolytalan az elképzelés. Valamivel kevesebb, mint egy évvel a bejelentés után pedig itt van a magáncég, még ha némileg húzódott is a premier: piaci alapú szolgáltatást kínál az utasoknak Budapest és Prága között Bécs, Brno és Pardubice érintésével. Rendszeresen frissülő tudósításunk a járatok első napjáról.

2020. 07. 30.

Villannyal északon

Skandináviában az emissziómentes közösségi közlekedés felé lépnek és a hosszú időtávú szerződésekkel garantálják az üzemeltetők érdeklődésének fenntartását.

2020. 07. 29.

Metrópótló villamos Prágában

A prágai metróvonalak is igényelnek egy kis simogatást időnként. Ez általában valamelyik hosszú hétvégén történik tavasszal, ám ezúttal a nyár közepére esett egy 9 napos vágányzár a „szokásos”, legidősebb szakaszon és egy egyetlen napos a legfiatalabb részen. Ahogy már megszokhattuk, metrót nem csak busszal ér pótolni, így a mostani karbantartás szolgáltatott fotótémával a villamosbarátoknak is.

2020. 07. 28.

Megismételhetetlenek 3. – SkyWork Airlines Svájc fővárosába

A koronavírus-járvány miatti leállások megrostálják a közlekedési szolgáltatókat, a fő vesztes pedig légiközlekedés. Addig is, amíg újra útra kelünk, új sorozatunkban elővesszük azokat a képeket, amelyek már a járvány előtt megismételhetetlenné váltak. A PrivatAir után itt egy újabb kis méretű, specialista légiközlekedési vállalat Svájcból, mely 2018 augusztusában dobta be a törölközőt, éppen 25 évnyi – viszonylagos ismeretlenségben telt – létezés után.

2020. 07. 24.

Hétvégi gyors – 2020. július 18-24.

Hajójegyet vasúti pénztárból. Nyugatra tart az első megújult CAF-hálókocsi. Brandenburg finanszírozza a rendezőpályaudvar fejlesztését. Elköltözött, de mégis marad a Stadler Altenrheinban. Nemsokára forgalomban Zürichben az első Flexity. Szerkezetkész az új műhely. Hibridesít az ír államvasút. Hírösszefoglalónk.

2020. 07. 23.

Bicikliszállító kocsit vesz a RegioJet

A Deutsche Bahn az elmúlt évek során folyamatosan vonta ki a forgalomból az 1990-es és 2000-es években rekonstruált, illetve akár újonnan beszerzett járműveit, elsősorban mozdonyos vonatokba való kocsikat – e járművek pedig igen jelentős piacra találnak Közép- és Kelet-Európában az állami vasúttársaságoknál éppúgy, mint a magáncégeknél. Most megint a cseh RegioJet járt beszerzőkörúton.

2020. 07. 22.

Tanuljon mozdonyvezetőnek otthonról!

A különleges helyzetek mindig különleges megoldásokat szülnek, jelenleg pedig több irányból is nyomás éri a vasúti szektort. A járművezetők hiánya lassan évtizedes probléma, a megoldásra viszont még nincs biztosan jó elképzelés.

2020. 07. 19.

Távol s kelet – Közvetlen Kocsi Shinkansen-en innen és túl

A Közvetlen Kocsi ezúttal keletre közlekedik, nem áll meg az első határ túloldalán, sőt, egy jó Talgohoz hasonlóan tengelyátszereléssel sem töltjük az időt – irány Japán! A Távol-Kelet vasútjairól a magyar nyelven valószínűleg legautentikusabb forrással beszélgettünk, sztárvendégünk a már jó ideje Távol-Keleten élő Adler György.

2020. 07. 18.

Így fékez a Rhätische Bahn X. – Dual, a két fékrendszer kombinációja

Röviden már említettük, hogyan lehet sűrített levegős és vákuumos fékrendszerrel működő kocsikat egy vonatban is továbbítani. Most ennek részleteibe megyünk bele és összeállítunk néhány példavonatot is, hiszen annyira ez sem triviális feladat.

2020. 07. 17.

Hétvégi gyors – 2020. július 4-17.

Jön, jön, jön...! Már a RegioJet. Végre tényleg megújulhat a Masaryk-pályaudvar. Szlovákoktól vehet hálókocsit a MÁV-START. Elhunyt a karlsruhei modell atyja. Taxi Londonból, egyenesen Svájcba. Hírösszefoglalónk.

ICE 3neo – Újabb rókabőr?

Nagy meglepetést okozott a DB a héten, amikor 30 új ICE-egység megvásárlását jelentette be. Az elmúlt napokban sorban derültek ki a fontos részletek.

2020. 07. 15.

Gyorsabban és villannyal: megújul a Stettiner Bahn

Kétvágányúsítás, villamosítás, sebességemelés. A közepesnek számító hosszúságú RB66-os és RE66-os jelzésű vonatokkal kiszolgált, Brandenburg tartomány harmadik legrégebbi vasútvonalának jövője fejlesztések által biztosított.

2020. 07. 14.

Szia, M7!

Ha a felszínen nincs már hely, legalább a föld alatt legyen bőséges a kapacitás. Ez lehet a vezérelv Brüsszelben, amikor 2016-ban egy rakás új metrószerelvényre írtak ki tendert. A beszezéssel nem csak kiváltanak régebbi járműveket, hanem sűrűbben is fog járni a „rendes” metró.

2020. 07. 13.

Hátra arc! – Helyi érdekű menetrendváltozás

Ha minden jól megy, akkor augusztus 1-jétől visszakozik a szaktárca: több vasútvonalon is visszaáll a „járványmenetrend” előtti időszakban érvényes közlekedési rend. Persze nem koncepcióváltásról van szó, hanem jó eséllyel a helyi érdekek győzelméről.

...a tengerhez? Naponta!

Olyan sikeres a RegioJet „fürdősvonata”, hogy a társaság úgy döntött: naponta közlekedteti a Prága és Rijeka közötti járatot – eddig ugyanis már több mint negyvenezer utasuk volt, pedig nincs egy hónapja, hogy beindult a járat.

2020. 07. 10.

Alstom-Bombardier: Körvonalazódik a jövő

Lépésről lépésre folyik Európa két nagy gyártójának egyesülése, amit a maguknak szabott határidőre szeretnének lefolytatni. Veszteségeket mindkét fél szenved majd, de ezt szükséges rosszként kezelik.

2020. 07. 08.

Nagysebességű búcsú

Magyar szemmel nézve szinte hihetetlen, de igaz: a Deutsche Bahn AG bő három évtized szolgálat után nyugdíjazta a második generációs nagysebességű mozdonyait. A 120.1-es széria az 1980-as évek végén állt szolgálatba, mint univerzális mozdony, ám a „Bahnreform” után már a távolsági forgalom oszlopos tagjai lettek, miután 2020-ban végleg kikerültek a mozdonyfordulóból.

2020. 07. 07.

Jegyváltási reform vidéken

Prága, Plzeň és Ostrava után újabb két cseh város csatlakozott a papírmentes jegyvásárlást biztosító városok körébe. A megfelelő kártyák érintése városonként kissé eltérő, van check-in/chech-out (CICO), check-in/be-out (CIBO) és ennek keveréke is.

2020. 07. 04.

Így fékez a Rhätische Bahn IX. – Járműgenerációk egy átmeneti korszakban

A mai részben megnézzük, hogyan talált mégis utat a tisztán sűrített levegős fékrendszer az RhB-nál is. Mára jónéhány vontatójárművet találunk a vákuumfékről híres vasútnál is, amelyek azonban tartalmaznak ismerős, túlnyomásos fékrendszert is.


2020. 07. 03.

Hétvégi gyors – 2020. június 27.-július 3.

A terjeszkedik a DB Regio. Balesetek Svájcban: vonat vonattal; tehervonat autóval ütközött. Megérkezett az utolsó Stadtbahn. Gumikerekű lesz a függővasút. Újra retro-hétvége a Balaton északi partján. Opciós tramtrainek érkeznek.

10 éve: Mindent újranyitunk!

Tíz évvel ezelőtti történetet vezetünk most az olvasók elé. Egy évtizede ugyanis, hogy a Székesfehérvár és Komárom közötti vasútvonal megnyitásának 150. évfordulója alkalmából gőzvontatású nosztalgiavonat közlekedett, amelyen ott volt az akkori aktuálpolitika színe-java. Akkor azt mondták: újraindul a forgalom a mellékvonalakon. Ám kiderült hamarosan: nem mindegyiken és a legtöbb helyen azóta már csak az alibimenetrend maradt. Vagy a pótlóbusz.

2020. 07. 02.

Szomszédolás digitális jeggyel

Egyelőre csak kísérleteznek, de már vásárolható papírmentes jegy Ausztria felé. Bétateszt a publikus felületen.

2020. 07. 01.

Irány az Adria!

Elindult az első adirai éjszakai vonat, melyet a RegioJet közlekedtet. A járatindító vonat körül felvonultak az állami szolgáltatók korszerű járművei is.