2019. 08. 06.

Magyarországra jön a RegioJet!

Időnként mi magunk is meglepődünk saját írásaink utóéletén, de a 2018-as bolondok napjára szánt álhírünk immáron valósággá válik: hamarosan ugyanis Magyarországon is megjelenhet a síneken a RegioJet.






Információink szerint a 2020-as év során, egészen pontosan a június elején életbe lépő nyári menetrendtől az utasok is megismerhetik a RegioJet szolgáltatásait: piaci alapon, azaz mindenféle állami támogatás nélkül indítanák be gyorsvonataikat. Úgy tudjuk, hogy az amúgy is zsúfolt Budapest–Bécs tengelyen jelenhetnek meg a sárga vonatok, itt a Prága és Bécs közötti vonatok közül napi két pár vonat meghosszabbításaként jutnának el a magyar fővárosba, útközben több helyen is megállva.

A RegioJet egyik sárga Vectronja Pozsonyban. A tervek szerint Magyarországon ezek a gépek és a TRAXX-ok húzhatják majd a vonatokat
(fotó: Berky Dénes)

A RegioJet menetrendje kapcsán annyit már tudni lehet – a Kisalföld szemlézte a menetrend tervezetét, de ők tévesen mentesítő EC-nek gondolták a járatot –, hogy Budapestről 07:45-kor és 15:35-kor indulnak majd a vonatok és Kelenföldön, Győrben (09:06, 17:06) és Mosonmagyaróváron állnak majd meg Hegyeshalomig. A bécsi főpályaudvarra a győri indulást követően nagyjából másfél órával később érkeznek majd meg a vonatok, mivel a hírek szerint nem egyenesen, hanem a Donauländebahnon és Wien Meidling érintésével jutnak el ide a vonatok. Ugyanez igaz ellenkező irányban is, azaz a győri indulás előtt durván másfél órával indulnak majd a vonatok Bécsből és szintén Meidling érintésével közlekednek. Győrből 10:48-kor és 18:48-kor indulnak majd a sárga vonatok és Kelenföldön állnak meg. Budapest-Déli pályaudvarra a vonatok 12:14-kor és 20:14-kor érkeznek majd a tervek szerint, amelyek persze változhatnak még a véglegesítésig. Amiből lehet matekozni, az az, hogy Bécs és Prága között változatlan lesz a vonatok menetvonala. A meidlingi kitérő egyébként azért szükséges, mert így nem kell körüljárni a géppel és így két vágányra való kapacitást lekötnie az osztrák partnernek – ez minden bizonnyal nem olcsó a bécsi főpályaudvaron. Meidling felől érkezve már „irányban áll” a szerelvény a Prága felé továbbhaladáshoz.
Az osztrák vasútvállalati partner kérdése is izgalmas: a magyarországi hosszabbítást megelőzően már változik az osztrák oldalon az üzemeltetésben részt vevő partner is. 2019. december 14-én ugyanis megszűnik az eddigi mozdonyvezetőt és a vonatonként egy fő forgalmi vizsgával rendelkező jegyvizsgálót biztosító, a Graz-Köflacher Bahn és a RegioJet közötti szerződés. A továbbiakban, a menetrendváltástól megszűnő Bécs–Salzburg közötti vonatok kapcsán keletkezett szabad személyzeti kapacitással rendelkező WESTbahn GmbH adja Břeclavtól Bécsig (nyártól várhatóan Hegyeshalomig) a személyzet egy részét. A bécsi főpályaudvaron a WESTbahn és a RegioJet közös pénztárat fog üzemeltetni, valamint az online jegyértékesítési felületeken is lehet a jövőben egymás szolgáltatásaira jegyet váltani.
Hegyeshalomtól Budapestig az egyik magánvasút lesz a partnere Radim Jančura cégének. Az utaskísérőket továbbra is a RegioJet adja a teljes, Budapest és Prága közötti szakaszon.

2017 decembere óta jár a RegioJet Bécsbe, azóta adja az osztrák szakaszra a GKB a vonat forgalmi személyzetét. Ez decembertől változik, az új partner a WESTbahn GmbH lesz
(fotó: Halász Péter)

Hangsúlyozzuk: a RegioJet információink szerint piaci alapon jelenne meg a magyar síneken, azaz a állam által garantált kedvezmények nem lesznek érvényesek, kedvezményes jegyeket csak a saját döntésük alapján kínálnak ebben a modellben. Tegyük hozzá: jó eséllyel még így is versenyképes árakat kínálnak majd az utasok számára Bécs felé, ugyanis a (vasútnak) kedvező telítettség miatt az ÖBB a színfalak mögött szeretné emelni a Budapest–Bécs jegyárakat (jelenleg a MÁV-START-nál váltva 13, az ÖBB felől 19 euró a legalsó SparSchiene ársáv). Mivel a buszos piac erős, és néha hegyekben állnak a 9 eurós jegyek, valószínűleg legfeljebb 10-15 euró között tud majd bejönni a RegioJet vasúti jegyekkel.

Frissítés


Kérdéseinket feltettük a RegioJet sajtókapcsolatokért felelős munkatársainak is. Aleš Ondrůj, a cég sajtósa válaszában hivatalosan ugyan nem kommentálta értesüléseinket, de nem is cáfolta azokat. Azonban jelezte: Budapest a kiemelt célpontok között szerepel. A sorok között olvasva így biztosra vehető, hogy a közeljövőben mindenképpen megnő a RegioJet szerepe a térségben. Egyelőre nem tudni így bizotsan azt sem, hogy tartható-e a nyári menetrend bevezetése, mint határidő. Iparági forrásaink azonban egyértelműen jelezték: a MÁV-START számára is előnyös lenne a versenyhelyzet, nem csak azért, mert valóban kihívások elé kerülne az állami vasúttársaság, hanem azért is, mert így vagy úgy, de a mostani zsúfolt bécsi vonatokat némileg biztosan tehermentesítik a RegioJet járatai.

Időközben a RegioJet és partnerei, az osztrák WESTbahn és a magyar Continental Railway Solution is közleményben erősítették meg a magyarországi terjeszkedését tényét, amit a magunk részéről üdvözölni tudunk csak.

A RegionalBahn oldalán 2018. április 1-jén pont a RegioJet hazai megjelenéséről szólt az álhírünk – ez némi korrekcióval be is jött, úgy látszik. Érdekes módon a korábban jövendölt Bécs–Budapest–Kolozsvár vasúti kapcsolat is létrejött, ha nem is Railjettel, de hagyományos szerelvénnyel mindenképpen. Félve gondolunk az idei április álhírünk után arra, hogy az Abellio mikor jelentkezik be a borsodi térség vasúti szolgáltatására?

Halász Péter, Magyarics Zoltán, Mellár Marcell

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.