2016. 04. 01.

Hamarosan: Railjettel Kolozsvárra

Kiszivárgott információink szerint az ÖBB, a MÁV csoport és a CFR a Railjet vonatok útvonalának meghosszabbításáról tárgyal. Akár már idén decembertől utazhatunk közvetlen vonatokkal Kolozsvárról Budapesten és Bécsen át Münchenbe.




A nemzetközi menetrendek általában hosszú évekre szóló megállapodások alapján készülnek, de időről időre két- és többoldalú megállapodások mentén újabb és újabb vonatok kerülhetnek be a kínálatba. Ezúttal az ÖBB, a MÁV-START és a CFR Calatori tárgyal arról, hogy az osztrák vasúttársaság prémiumvonata Budapesttől keletre is felbukkanna. Az ötlet nem új: korábban már szó volt arról, hogy a Budapesten pihenőjüket töltő szerelvények a pécsi InterCity-vonatok egyikébe fordulnának be vagy éppen az egyik kör-IC-járatot adnák velük. Ám mivel a MÁV-START a vonatok az ÖBB-től bérli a hazai szakaszon, ez az ötlet anyagi okok miatt megbukott.
Ám most a CFR-rel közösen alighanem megvalósulhat a „keleti nyitás”, már a Railjetek esetében. Bár a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságát keressük a kérdésben, egyelőre választ még nem kaptunk, de a RegionalBahn a témát jól ismerős forrásoktól úgy tudja, hogy egyelőre elég korai stádiumban vannak a tárgyalások, de nagy hajlandóság látszik minden oldalról, így már az idén decemberben esedékes menetrendváltással valósággá válhat: Railjettel utazhatunk majd Kolozsvárra.

Budapest-Keleti eddig végállomás volt a Railjeteknek – most egy vonat végre továbbmerészkedhet Budapesttől keletre is
(fotó: Halász Péter; írásunk kisképét Berky Dénes készítette)

A korábbi hírek szerint a CFR a MÁV-START-tal együttműködve tervezett egy Kolozsvár–Budapest–Bécs útirányú vonatot indítani és az osztrák vasúttársaságnak megtetszett az ötlet, így a bővülő Railjet-flottának köszönhetően komoly esély látszik arra, hogy az ÖBB közlekedtesse ezeket a vonatokat. Különösen igaz ez annak fényében, hogy a CFR és a MÁV-START nemzetközi forgalomra alkalmas és megfelelő színvonalú járműparkja is meglehetősen karcsúnak tűnik.
Információink szerint egyelőre mindössze napi egy pár Railjet-járatot terveznek meghosszabbítani, az esélyes járatpár pedig azok közül kerülhet ki, amelyek jelenleg Budapest és München között közlekednek, ám a pontos vonatszámokról még nem lehet tudni, erősen függ a mozdonyfordulók rugalmasságától és a rendelkezésre álló menetvonalaktól – a Keleti környéke különösen zsúfolt a hivatásforgalmi időszakokban. Annyi azonban biztos, hogy a vonatok a Keletibe továbbra is be fognak menni a Hortobágy és Avala vonatok példáját követve, majd a Railjetek is az igencsak leromlott állapotú újszászi vonalon fogják elérni közbenső megálló nélkül Szolnokot, majd a jelenleg is közlekedő kolozsvári IC-k megállási rendjével közlekednek tovább Kolozsvárig.

Gépcsere Biharkeresztesen 2010 januárjában. Hamarosan nem csak az IC-knél fotózhatunk ilyet
(fotó: Magyarics Zoltán)

Rögtön felmerül a kérdés, hogy mi lesz a szerelvényekkel, amikor Püspökladányban véget ér a drót? Úgy tudjuk, ezen a szakaszon a jelenlegi IC-k példáját követik majd a Railjet-vonatok is, azaz dízelmozdonyok fogják adni a vontatóerőt és az energiaellátást. Mivel a Railjet-vonatok meglehetősen sok villamosenergiát igényelnek minden évszakban, kérdés, hogy egy vagy két Csörgő lesz majd elegendő az üzemváltó állomásig. A romániai részen egy remotorizált Sulzer lesz majd az esélyes gép.
Az ÖBB jelenleg is rendelkezik a CFR hálózatára is engedélyezett Taurus-mozdonyokkal, így valószínűleg ezekből fognak kettőt a Railjet-színterv szerint felmatricázni – igaz, ezek jelenleg és a Nagyváradon át vezető menetvonal ismeretében legfeljebb csak a tolatási mozgásokban segédkezhetnek majd Kolozsvárott – viszont meglesz az esély arra, hogy ha bejön az üzlet, akkor akár Brassóig is meghosszabbíthassák Észak-Erdélyen keresztül a Railjetek útvonalát, hasonlóan a mai Hargita IC-hez. A mozdonyok vonaton tartásának igazából üzemviteli előnye van: egyszerűbb csak Püspökladányban és az éppen aktuális üzemváltó határállomáson a dízelgéppel vonatra járni, a kvázi zárt szerelvényt megbontani nem kell.

A villamosmozdonyok hidegen vontatása Püspökladány és Biharkeresztes között egyelőre csak üzemviteli egyszerűséggel magyarázható, lévén a román oldalon drótot érdemben Kolozsvártól lehet használni – a Magyarország felől érkező vonatok is itt cserélik a dízelgépet villanyra. Magyarics Zoltán felvételén 2010 elején a Corona élére járt rá a 40-0369-5-ös pályaszámú, brassói illetőségű ASEA

Úgy tudjuk, hogy a szerelvények engedélyezése illetve a román vonatszemélyzet betanítása is hamarosan, még idén tavasszal megkezdődik, így futópróbák alkalmával már a nyáron láthatunk majd Railjeteket a keleti országrészben, illetve Romániában.
Írásunk természetesen csak álhír, amely 2016. árpilis 1-jén, bolondok napján jelent meg magunk és olvasóink szórakoztatására. A valósággal való egyezés csak a véletlen műve, az írásban szereplő szervezetek, személyek és az azokkal kapcsolatos információk csak a képzelet szüleményei.

Berky Dénes, Halász Péter

12 megjegyzés:

  1. "és Avala vonatok példáját követve a Railjetek is az igencsak leromlott állapotú újszászi vonalon"

    Belgrád felől hogyan kell bejárni a 120a vonalra? (Kiskunfélegyháza-Cegléd delta-Szolnok delta?) Miféle hátulról támadós manőver ez????

    "dízelmozdonyok fogják adni a vontatóerőt és az energiaellátást"
    Alexandriai Szent Katalin (vasutasok védőszentje), segíts!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kicsit félreérthető, a lényeg, hogy ez is bemegy a Keletibe, mint az Avala és a Hortobágy.

      Törlés
  2. "lévén a román oldalon drótot érdemben Kolozsvártól lehet használni"
    Miért, mi van a dróttal Kolozsvárig?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyvárad felől érkezve csak a Kolozsvári személypályaudvar előtti rendezőig (Baciu Triaj) van meg a felsővezeték; ezen az egy állomásközben ugye sok értelme nincs visszacserélni villanygépre a dízelt.

      Törlés
  3. Ha 160-al lehetne Debrecenig robogni akkor oda lenne érdemes egy expresszt inditani (Kelenföld-Köki-Ferihegy-Szolnok-Debrecen).

    Amúgy ha visszaépülne a Kőbányai hizlalónál a delta akkor lehetne a 100a-s vonalra terelni a forgalmat.

    http://www.openrailwaymap.org/?lang=&lat=47.47937423066753&lon=19.12123739719391&zoom=17&style=standard

    VálaszTörlés
  4. Ezt elsőre megkajáltam, pedig a Vonatösszeállítás hipermodern Ba-w-i után olvastam.

    VálaszTörlés
  5. Elsőre simán megettem, a 120-as vonalnál már kezdett gyanússá válni a dolog, a dupla Csörgős üzemnél még inkább.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Arra azért kíváncsi lennék, hogy a 120-as vonalnál miért? :) Mert a Hortobágy is ott jön ki – a 100-as vonalon körbevinni városnéző jelleggel nagy hülyeség lett volna. Az átlós vonatok, amik a fejpályaudvarra nem mennek be, az meg ugye közismerten ördögtől való annyira, hogy a MÁV-START egy év után ki is nyírta az ilyen nemzetközi vonatokat.

      Törlés
  6. Sajnos a jelenlegi gyakorlat a vicc, a kétszer negyed óra szivatással Biharban, meg a gépcserékkel. Na meg a jegyárakkal.

    VálaszTörlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.