2014. 12. 31.

Ez volt 2014

Véget ért egy év, ismét érdemes végigvenni, hogy mi mindennel foglalkoztunk a RegionalBahn lapjain 2014-ben. Meglehetősen mozgalmas évünk volt, így számos apró történetet talán már el is felejtettünk és örömmel csodálkozunk rá ismét. Nézzük hát, milyen volt a magunk mögött hagyott esztendő!

Jöhetnek a Schlierenek

Eredményt hirdetett a MÁV-START a használt vasúti személykocsikra kiírt tenderében. Nem titok: az ÖBB szállíthat összesen ötvenöt személykocsit.

Bécs, 2014

Év végén szokásos összefoglalóink sorában immár hagyományos elem a bécsi nézőpontú visszatekintés. Az osztrák főváros közösségi közlekedése 2014 zárultával is mozgalmas évet tudhat maga után. Kezdődő búcsú a gázmotoros buszoktól, hibridbusz a belvárosban, metróépítés, költöző éjszakai vonatok, és persze teljes üzem az új főpályaudvaron. Lássuk, mi mindent történt idén Bécsben, illetve Ausztriában!

2014. 12. 30.

Negyven éves a „hannoveri villamos”

Negyven évvel ezelőtt állt szolgálatba az első sorozatban készült TW 6000-es sorozatú villamos Hannoverben. A nyugat-német városnak épített járművek története azonban Budapesthez is kötődik, hiszen több mint tíz éve a magyar fővárosban is szállítják az utasokat ezek a járművek.

Indul a CAF-felújítás

Megjelent a közbeszerzés a MÁV-START spanyol gyártmányú kocsijainak felújítására vonatkozóan. Egészen pontosan csak egy apró részletről van szó ezúttal: az ülésszövetek beszerzése van napirenden, ám ez jelzi, hogy lassan csak beindul a felújítási program a húsz éves kocsik esetében.

2014. 12. 29.

Drágít az SBB, beintenek a bérlők

Komolyan megemeli az üzlethelyiségek bérleti díjait az SBB a zürichi főpályaudvaron. Sok esetben ez hosszú évek óta jelen lévő üzletek és tulajdonosainak távozását is jelenti a forgalmas csomópont esetében.

A menetrendkönyv nem eladó

A MÁV-START oldalán megjelent tájékoztatás szerint 2015. január 1-jétől nem árulhatnak többek között vasúti menetrendkönyvet sem az online pénztárgépekre vonatkozó szabályok miatt.

2014. 12. 25.

Ganz motorvonatok a világ túlsó felén

Budapesttől Wellington, Új-Zéland fővárosa 18000 kilométernyire van légi úton, ám még a világ ezen tőlünk távoli szegletében is találkozhatunk magyar gyártmányú vasúti járművekkel. Különleges karácsonyi ajándék gyanánt örömmel nyújtjuk át az olvasónktól kapott képsort, természetesen megemlékezve a különleges üzlet létrejöttének körülményeiről is.

2014. 12. 24.

Karácsonyi üdvözlet

A RegionalBahn csapata ezúton kíván minden kedves olvasójának és mindenkinek, aki bármiképpen segítette munkánkat a 2014-es esztendőben

békés, áldott karácsonyt!


Ezen felül pedig ne feledkezzünk meg arról sem, hogy szenteste napján és karácsonykor is mennyien segítik a közlekedésünket, azt, hogy eljuthassunk családunkhoz, barátainkhoz. Külön köszönet illeti a közlekedésben ilyenkor is fáradhatatlanul dolgozó járművezetőket, szerelőket, mozdonyvezetőket, vonatkísérőket, forgalmi szolgálattevőket, menetirányítókat és mindenkit, aki mozgásban tartja ilyenkor is a várost, az országot. Nekik is kellemes ünneplést és a szolgálat végén jó pihenést, áldott karácsonyt kívánunk!
a RegionalBahn csapata

Karácsonyi jókívánságainkat Magyarics Zoltán 2010. december 4-én készült képével toldjuk meg, amelyen egy csatolt 4020-as szerelvény porol az akkor még baljáratú bécsi Verbindungsbahnon Hütteldorf felé, mint az S2-es viszonylat egyik szerelvénye. A felvétel a Hietzinger Hauptstraße átjárójánál készült, amely egyike a város területén még meglévő kevés szintbeni közút-vasút kereszteződésnek és pont a forgalom nagysága miatt időről időre komoly vitatéma a vasút és a helybeli lakók, közlekedők között

2014. 12. 23.

Használt osztrák, új cseh – az ÖBB-től vesz kocsikat a ČD

A hírek szerint félszáz személykocsit vásárol a České Dráhy az ÖBB-től. Az osztrák vasúttársaság nemrégiben ötven, távolsági forgalomra alkalmas személykocsit kínált eladásra és a cseh állami cég a privát RegioJet elől happolta el a járműveket. Akár Budapestre is jöhetnek majd a régi-új járművek.

Készül az első svájci Twindexx

Már majdnem készen van, kívülről szinte a végleges a megjelenése az SBB első új, emeletes motorvonatának. A Bombardiertől rendelt Twindexx Express szerelvények azonban már most késnek – három évet.

2014. 12. 22.

Százlábú vágányzár – újratöltve

A 2014 tavaszi után 2015 elején ismét jön az újabb vágányzár a Keleti pályaudvar bejárati vágányai felett átívelő Százlábú híd felújítása, illetve tulajdonképpen teljes cseréje miatt. Ezúttal is a nagykátai vonalról bejáró utasok húzzák a rövidebbet, utastájékoztatási szempontból legalábbis biztosan.

München tömegközlekedése: az országban a legjobb

A teljes országra kiterjedő kutatás eredményeként jutott a címben foglalt megállapításra Simon-Kucher & Partners nevű tanácsadó cég a stuttgarti egyetem és az ADAC megbízásából készült tanulmányában.

2014. 12. 21.

Utolsó Advent: kusettel Bécsbe

Advent utolsó szombatján is komoly inváziónak lehettünk szemtanúi Bécsben, gyors fejszámolással nagyjából 3000 ülőhelyet kínáltak a vasútvállalatok Budapest és az osztrák főváros között a reggeli órákban. Árpád ezúttal nem volt, a napi atomvillanásról most a MÁV-START gondoskodott: az Advent EC szerelvényében három 59-80 középszámú fekvőhelyes kocsi futott. A rend kedvéért ezúttal is megörökítettük a ritka vendégeket a penzingi „szpotterdombon”.

2014. 12. 20.

Újabb szakaszába érkezett London Bridge állomás felújítása

A Wembley Stadion pályájánál nagyobb közös tér, megújuló peronok és vasúti infrastruktúra, irányonként és óránként 70-ről 88 vonatra növekvő kapacitás, 2 új bejárat - ezek a fő jellemzői az egyik legforgalmasabb londoni pályaudvar átépítésének.

2014. 12. 19.

Metró keletre – metró nyugatra?

Az egyre jobban fejlődő berlini közlekedési csomópont, az évek óta átépítés alatt álló Ostkreuz lehet, hogy metrókapcsolatot kap valamikor a jövőben. Legalábbis a hírek erről szólnak. Vajon lesz-e a tervből valami és ha igen, mikor? És vajon nyugat felé bővülhet-e a berlini U1-es metróvonal?

2014. 12. 18.

Búcsúzik a büfévillamos

Egy igazi kuriózummal lesz szegényebb hamarosan a Rajna-Ruhr-vidék. A düsseldorfi Rheinbahnon hosszú évtizedek óta működik a büfészolgáltatás a távolsági vonalakon. Ám most úgy tűnik, hogy búcsúzik ez a lehetőség. Talán csak átmenetileg?

2014. 12. 17.

Viszlát, Tisza! Helló, Hortobágy!

Az új vasúti menetrend nem csak új vonatokat hozott, hanem régiek is eltűntek a menetrendből. A Kelet-Magyarország felé utazóknak ma már inkább csak szimbolikus jelentőségű, de hatvanöt év után megszűnt az utolsó, Záhonynál kilépő moszkvai vonat. Elment a Tisza. De jött helyette a „keleti nyitással” éppen ellenkező, ugyancsak komoly múltra visszatekintő Debrecen–Bécs járat, új nevén a Hortobágy EC. Sipos Milán Gergely beszámolója.

Nem kell hordani az egyenruhát

Megszűnik az egyenruha viselésének kötelezettsége a Deutsche Bahnnál. A mozdonyvezetőknek ezentúl nem kell feltétlenül a vasúttársaság által biztosított ruházatot viselni – takarékossági okok miatt.

2014. 12. 16.

Felrobbantották a jegyautomatát

Ismeretlen elkövetők felrobbantották a jegyautomatát a berlini S-Bahn-hálózat egyik megállójában. A Berliner Außenringen fekvő Mühlenbeck-Mönchmühle megállóban az utasok most nem vehetnek emiatt menetjegyet, sőt, a helyszínelés idején a vonatok sem állnak meg.

2014. 12. 15.

Menetrendváltás a szomszédban

Míg idehaza a menetrendváltással érkező fejlesztések némelyike nagy valószínűséggel csak ideiglenes állapot lesz, Ausztriában sok-sok éves előkészítő munka és több évnyi építkezés gyümölcsei érettek be december 14-ével. Persze sokaknak ott is savanyú ez a gyümölcs: az újdonságok és fejlesztések mellett szűnt meg kihasználatlannak nyilvánított megállóhely, és sok távolsági vonat pályaudvart váltott Bécsben. Képes beszámolónk Bécsből – ezúttal adventi különvonvonatok nélkül, mivel azokról tegnap már beszámoltunk.

2014. 12. 14.

Adventi különvonatok, veterán újonccal

Ha Advent, akkor különvonatok Bécsbe - ez a képlet az elmúlt években már kőbe vésődött, ám idén még a tavalyi forgatagot is sikerült bizonyos értelemben felülmúlni. Advent második hétvégéjének különvonati programját ezúttal a MÁV-Nosztalgia dobta fel, méghozzá az Árpád-motorkocsi közlekedtetésével; az igazi csemegét Bécsben vasútfotósok hada várta, és mi is beálltunk az egyik fotósorba.

2014. 12. 13.

Viszlát, Südbahnhof!

Öt esztendővel ezelőtt, 2009. december 12-én este ment el az utolsó vonat a bécsi Südbahnhofról. A maradéka, az Ostbahnhof még három évet működött ideiglenes formájában. Ma már a környékről aligha mondaná meg bárki is, hogy ott valaha vonatok jártak. Megmutatjuk, mit láttunk öt éve a mostani csupa üveg irodaházak helyén!

2014. 12. 12.

Irány a reptér!

A december 14-én életbe lépő 2014-2015-ös vasúti menetrend Bécs környékén nem csak a Hauptbahnhof üzembe helyezését jelenti, hanem azt is, hogy hosszú évtizedek után a schwechati reptér is bekapcsolódik a távolsági vasúti közlekedésbe. Egyelőre csak ICE-járatok járnak majd ki a légikikötőhöz, de egy évvel később már számos Railjet-szerelvény végpontja is lehet. A budapesti vonatok betérésére azonban még várni kell.

Viszlát, HAFAS!

A december 13-ával búcsúzó 2013-2014-es menetrend bizonyos tekintetben egy korszak lezárultát is jelzi az utastájékoztatásban: a Deutsche Bahn AG a továbbiakban nem terjeszti, nem frissíti az offline, telepíthető menetrendi keresőjét. De nem ők az egyedüliek...

Menetrendváltás Münchenben is

Németországban a városi közlekedési hálózatokon is igazodnak a nagy vasúti menetrendváltásokhoz. A komoly változtatásokat mindig ehhez igazodva vezeti be a városi közlekedés is, így Münchenben is december 14-étől lesz érvényes az új menetrend. Nézzük, mik a fontosabb változások a példás bajor főváros ugyancsak példás tömegközlekedésében.

Gyalogoshíd kilátással

Új gyalogoshidat építenének Münchenben a főpályaudvar előtti vasúti pálya fölé. Az Arnulfparkhoz vezető híd azonban drága és hosszadalmas építkezést vetít előre. Nemhiába: több mint harminc vágányt kell áthidalni. De ha elkészül, a vasútbarátoknak kitűnő kilátója lehet.

2014. 12. 11.

VII. Vasútmodell Kiállítás Debrecenben

A Hajdú Expressz Vasútmodellező és Vasútbarát Egyesület késő ősszel is tartotta meg hetedik alkalommal a nagy vasútmodell kiállítását Debrecenben. A jó sajtónak köszönhető, hogy több mint ezerkétszáz látogatója volt a kiállításnak, annak ellenére, hogy a „város” rászervezett egy hasonló, gyermekek számára igen érdekes kiállítást a belvárosban – igaz, ez utóbbit elég borsos áron.

Villamos a főpályaudvarnál!

„Csak” nyolc évet késett, legalábbis az eredeti tervekhez képest, de most már kézzelfogható valóság: Kelet-Berlin felől elérte a volt Nyugat-Berlin területén fekvő főpályaudvart a berlini villamoshálózat.

2014. 12. 10.

A vasútgyilkos újra támad, avagy kis magyar vasúti takarékoskodás

Úgy tűnik, a vasúti közlekedésben ha megtakarításról van szó, akkor csak egy megoldást látnak egyes szakemberek és a döntéshozók. A hírek szerint most is erre készülhetnek az utasok, akik mindig a rövidebbet húzzák. Körülbelül a távolsági vonatok négy százalékát kihúzzák a menetrendből, de a regionális forgalmat bonyolító személyvonatok és a mellékvonalak sem maradnak ki a „jóból” – és igen, a „mindentújranyitunk” után ismét a kertek alatt lopakodik a vonalbezárás. Az ötlettelenség örök?

Megszűnik a büfé

Csökkenti a fedélzeti szolgáltatások skáláját a DB Regio. Schleswig-Holstein tartományban az év végén ugyanis megszűnik a fedélzeti büfészolgáltatás a regionális vonatokon. Nem érte meg a büféztetés.

2014. 12. 09.

Visszatápláló csuklósbuszok

Huszonhárom új csuklós autóbuszt állít forgalomba a következő évben a müncheni MVG. A járművek közül tíz a fékezéskor keletkező energiát is fel tudja használni a mozgáshoz.

Sosem látott fejlesztések

Az ÖBB pályafelújítási és fejlesztési programja után a DB AG is komoly kampányt indít a vasúti infrastruktúra fejlesztése és felújítása érdekében. Csak 2015-ben 5,3 milliárd eurót, a 2019-ig terjedő időszakban pedig összesen 28 milliárd eurót költenek a meglévő vasúti hálózat modernizálására.

2014. 12. 08.

Takarékos vezérek

Az SBB tíz év múlva már csak tisztán megújuló forrásokból érkező villamos energiát használ majd a tervek szerint. A járművezetőket pedig takarékosabb vezetésre, hatékonyabb energiafelhasználásra ösztönzik.

2014. 12. 06.

Letűnt idők kocsibelsői

Bő tíz év megszépíti az emlékeket, ez már biztos. Ma néhány archív felvétellel jelentkezünk, amelyek bizonyos tekintetben még a mai nap is aktuálisak, mégis a letűnt korokat jelzik. Ezúttal két olyan személykocsiba ülünk fel, amelyek tulajdonképpen a mai napig várják az utasokat – és mégis mennyi minden változott már azóta!

2014. 12. 05.

Jön az ingyen wifi

Pontosabb, jobb minőségű szolgáltatást ígért a DB AG első embere, Rüdiger Grube a minap. Ezen felül pedig felveszik a versenyt a különböző európai vasutakkal: jön az ingyen wifi a DB távolsági járatain.

2014. 12. 04.

Indul a felújítás – első az étterem

Elkezdődött Berlinben a Zoologischer Garten állomás épületének felújítása. A jellegzetes csarnok és a Stadtbahn alatti területet elfoglaló létesítmény átalakítása 2017-ig tart majd és az első lépés a legendás vendéglő felújítása, amely a 2006-os bezárása óta csak pusztul és hiányzik a berlinieknek.

2014. 12. 03.

Vezérhiány az SBB-nél

Komoly mozdonyvezető-hiánnyal nem csak a német vasút, hanem a svájci is küzd. A napi szolgálatból egyes helyeken legalább ötven vezér hiányzik, így csak feszesen van meg a személyzet létszáma, ha egyáltalán. Az ok állítólag az, hogy nem becsülik a mozdonyvezetőket és a munkájukat.

2014. 12. 02.

Jégpáncél alatt Közép-Európa

Nem indult jól a december sem Magyarországon, sem pedig Európa középső részén. Komoly gondok vannak a cseheknél a városi és a vasúti közlekedéssel, de Magyarországon sem rózsás a helyzet.

Búcsú a Pragotrontól

Lezárult egy nem éppen jelentéktelen korszak a debreceni Nagyállomás történetében. Az utastájékoztató rendszer korszerűsítése jegyében november 29-én délelőtt leszerelték a pénztárcsarnokban az ország talán utolsó csehszlovák gyártmányú lapozós összesítőtábláját.

2014. 12. 01.

A Bombardier gyártja Bécs új villamosait

A Wiener Linien közlése szerint lezárult a villamosbeszerzésre kiírt tender. Az eredmény pedig meglepő az eddig jobbára a Siemens termékeit preferáló vállalatnál: 2018-tól jöhetnek a Bombardier Flexity villamosok az osztrák fővárosba.

Kisvasúti menetrendváltás

Svájc keskeny nyomtávolságú vasútvonalaira mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy a magyar „kisvasút” kategóriájába tartoznak. A legtöbb vonal nem csak hosszával vagy éppen sűrűségével, hanem a sebességével és az üzemvitelével is a „nagyvasúti” rendszer része lehet így vagy úgy. Ezeken a vonalakon is új menetrend lép életbe, a legnagyobbakat megnéztük, hogyan is változik a kínálat december 14-étől, a 2014-2015-ös menetrendi évadban.