2013. 03. 27.

Nincs már több 1044-es

Véget ért egy korszak az osztrák vasút történetében. Az ÖBB közlése szerint ugyanis 2012 végén hivatalosan is törölték az állagból a 1044-es sorozatot, ilyen jelzéssel már nincs gépe a osztrák vasútnak.


Persze azért az „Alpesi Porszívók” nem tűntek el nyomtalanul: az állomány valamennyi gépét átépítették és immáron 1144-es sorozatszámon dolgoznak. Illetve nem vagyunk egészen pontosak: a sorozat első példánya, az egykori 1044.01-es, amelyet 1987-ben átépítettek nagysebességű géppé, továbbra is a 1044 501-es pályaszámot viseli és a strasshofi múzeumban várja a felújítását. Az összes többi mozdony a felújítás során alkalmassá vált az ÖBB-nél alkalmazott, vonatbuszos távvezérlési rendszerre, korszerű világítótesteket kaptak és az új feladatokhoz igazították a gépek egyéb segédüzemi berendezéseit is.

A legalacsonyabb pályaszámú, még szolgáló 1044-es a 003-as volt. A 001-es 1987 óta 501-esként folytatta életét, a 002-est pedig alkatrészként használták fel. A felvétel 2010. március 4-én Kledering közelében készült

Impozáns háttér előtt pihent meg a 1044 035-ös egy Taurus társaságában 2010. március 20-án Bischofshofenben

Legutolsóként a sorozat legöregebb tagjait, a 1044 003 és 1044 126 közötti pályaszámtartományba eső gépeket építették át. A korábbi felújítástól eltérően a gépek új PZB-t, GSM-R rádiót és LED-es fényszórókat kaptak.
Az átalakított mozdonyok a 1144-es sorozatjelzést kapták az ÖBB rendszerében. Az átalakítási munkák befejeztével eltűnt a 1044-es sorozat: a típus utolsó képviselői a 1044 025-ös (Linz), a 041-es, a 046-os, a 053-as (mindhárom Villach) és a 117-es (Bludenz) voltak. A 117-es érdekessége, hogy a 092-es mellett ő az utolsó gép, amelyik az 1980-as évek végén kitalált „Schachbrett” színterv szerinti festést viseli magán. Érdekesség, hogy a kijelölt nosztalgiagép, a 1044.40-es is átalakult 1144-essé.

A „Schachbrett” színtervű 1044 092-es is 1144-essé lett. Itt még eredeti kivitelében érkezik Bruck an der Mur pályaudvarára a Bécsből Villachba tartó ÖIC élén 2009. január 17-én
(fotó: Halász Péter)

A frissen átalakított 1144-esek segítségével lehetővé válik az öregebb, de ugyancsak az ingavonati üzemre átalakított 1142-esek kiváltása, így a 1042.0-ás és a 1042.5-ös sorozat után ezek a gépek is a vasútfotósok kedves csemegéjévé válhatnak, mint amolyan „veszélyeztetett állatfaj” képviselői.

A 1044 014-es egy 1142-est vontatva érkezik Hütteldorfba a Bécsi Erdő felől 2009. november 29-én
(a másként nem jelzett képeket Magyarics Zoltán készítette)
„Alpesi Porszívó”
Az ÖBB 1976 és 1995 között összesen 217 darab 1044-es sorozatú mozdonyt szerzett be. Az első gépek a 1044 001-126 közötti pályaszámcsoportba kerültek, az 1987 és 1989 közötti szünet után gyártott, korszerűbb mozdonyok pedig a 1044 200-290 közötti pályaszámtartományba kerültek. E gépek megváltozott forgóvázzal, korszerűbb szigeteléssel és megváltozott hajtómű-áttétellel rendelkeznek.
A sorozat első példányát, az egykori 1044.01-est 1987-ben nagysebességű mozdonnyá alakították át és 1044 501-es pályaszámon folytatta pályafutását. A gép egy futópróba során 241,25 km/h sebességet ért el.
A mozdonyok ingavonati és szinkronüzemre történő átalakítását 2002-ben kezdte el az ÖBB, mégpedig a legfiatalabb mozdonyokkal. A folyamat tíz év után, 2012 végén ért véget.
A mozdonyok a Taurusok megjelenéséig a 1042-esekkel együtt a távolsági forgalom alappillérei voltak – később a kisebb teljesítményük és az alacsonyabb végsebességük miatt az alacsonyabb rendű távolsági vonatok élére és az elővárosi forgalomba kerültek át.

A gépek fontosabb műszaki adatai:
  • Gyártó: BBC, ELIN, Siemens, SGP
  • Tengelyelrendezés: Bo' Bo'
  • Ütközők közötti hossz: 16100 mm
  • Szolgálati tömeg: 84 t
  • Engedélyezett legnagyobb sebesség: 160 km/h (1044 501: 200 km/h)
  • Órás teljesítmény: 5280 kW (prototípusok: 5400 kW)
  • Állandó teljesítmény: 5000 kW (prototípusok: 5200 kW)
  • Órás vonóerő: 223 kN (prototípusok: 215 kN)
  • Állandó vonóerő: 208,9 kN (prototípusok: 203 kN)
  • Indító vonóerő: 341,5 kN (prototípusok: 327 kN; 1044.2 sorozat: 311,5 kN)
  • Vonatbefolyásolás: INDUSI I60, illetve INDUSI I80; LZB (csak a 1144 255-290 pályaszámoknál)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.