2013. 11. 11.

Állóhelyes FLIRT

Kísérletbe fogott az SBB: a mai naptól Bázel és Frick/Laufenburg között az S1-es viszonylaton különlegesen átalakított motorvonatok szállítják az utasokat. A vonatokon több állóhely van, mint általában, így próbálják meg tesztelni az utasok viselkedését és kérik ki a véleményüket az elővárosi járatok átalakítása kapcsán.



November 11-től az SBB – a felelős szövetségi és kantonbeli szervekkel egyeztetve – a bázeli S1-es viszonylaton átalakított belső terű vonatokat járat. A FLIRT-motorvonatok utasterének átépítésekor a cél az volt, hogy vizságlják a többcélú terek igénybevételének lehetőségeit és ilyen területek kialakításával több állóhelyet alakítsanak ki a szerelvényeken. A tapasztalatok befolyásolják a jövőbeli járműbeszerzési terveket is.
Miután a regionális forgalomban folyamatosan növekvő utasmennyiséget kell elszállítania többek között az SBB-nek is, így mindenképpen fontos megvizsgálni a rendelkezésre álló kapacitás gazdaságos bővítésének lehetőségét. Ez pedig legegyszerűbben – és talán az utasok számára is kedvezően – a többcélú terek bővítésével lehetséges.
Első körben két egyformán átalakított motorvonaton tesztelik a lehetséges elrendezést. A többcélú terekből kiszerelték a lecsapható üléseket, ugyanis a korábbi felmérések szerint a rövid szakaszon vagy sok csomaggal utazó utasok ezekben a terekben szívesebben állnak. Így hát ők több teret kaptak. Emellett gyorsabb lehet az utascsere is, hiszen a hosszabb távra utazók e terektől messzebbre kerülnek, jobban a vonat belsejébe mennek.
A kísérlet eredményeit 2014-ben értékelik majd ki a szakemberek a Szövetségi Közlekedési Hatósággal közösen.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.