2014. 06. 25.

Rózsa és almafröccs

Különleges ráhordó járatot indítottak június 22-én Kelet-Svájcban: a Bischofszellben rendezett rózsaünnepre St. Gallen, Gossau és Bischofszell között egy igazán különleges motorkocsi szállította a vasút és a virágok iránt érdeklődő utasokat.


Hatszor fordult június 22-én St. Gallen és Bischofszell között az Eurovapor BDe 3/4-es sorozatú, 43-as pályaszámú motorkocsija. Az Apfelsaft-Expressként hirdetett jármű ugyanis kívül jobbára az 1938-as, gyártáskori állapotban várja az utasokat, de 2013-ban – a Mosterei Möhl támogatásával – amolyan büfémotorkocsivá alakították, ahol az utasok a gyümölcslében utazó gyártó termékeit is megkóstolhatják.

Az öreg motorkocsi érkezik St. Gallen pályaudvarára

Az Eurovapor üzemeltetésében álló jármű eredetileg, 1938-ban a Bodensee-Toggenburg-Bahn számára épült a SIG műhelyében, a villamosberendezéseket a 15 kV 16,7 Hz-ről üzemelő motorkocsihoz pedig a SAAS szállította. 1982-ig szolgált a jármű a menetrend szerinti forgalomban, majd az akkor még Be 3/4-es sorozatú kocsit törölték az állományból és 2010-ig mint „TINO Expess” rótta a síneket a BT és a jogutód SOB színeiben. 2010-ben adták le a járművet, amelyet vasútbarátok vettek meg és újítottak fel. A motorkocsi 2011. április 29-éig 630951 kilométert futott. A felújítás után az ugyancsak a Eurovapor flottájában szolgáló Be 4/4 14-essel együtt rótta a síneket a 2013-as átalakításig.

Rövid pihenő után indult a nap utolsó körére a motorkocsi, amely után Romanshornba tért vissza

A Bischofszell felé tartó „Extrazug” (a svájci németek ezt használják a különvonatokra a megszokott „Sonderzug” helyett) a genfi reptér felé induló ICN 536-os szerelvénye mellett haladt el
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.