2014. 07. 18.

Árat emelnek Zürichben is

Decemberben, a menetrendváltástól drágul a tömegközlekedés Svájc szívében is. A közlekedési szempontból akár fővárosnak is tekintethető Züricben emelik majd a viteldíjakat december 14-től, átlagosan 2,55%-os mértékben.


Jóváhagyta a viteldíjak emelésére vonatkozó javaslatot a zürichi városvezetés és a közlekedési szövetség, a ZVV is. Így 2014. december 14-étől, a menetrendváltástól kezdődően átlagosan 2,55%-kal lesznek drágábbak a városi közlekedés és a közlekedési szövetség által kibocsátott menetjegyek.

Elsősorban a regionális forgalomban érvényes jegyek drágulnak és főleg a bérletesek fizethetnek majd többet a nagyobb kínálatért cserében

A ZVV azzal indokolta a tarifaemelés szükségességét, hogy komoly közlekedésfejlesztési beruházásokat adtak át a közelmúltban – nevesül az új vasúti alagutat, a Duchmesserliniét. Ehhez kapcsolódóan pedig már a nyár elején és a deccemberi menetrendváltástól komoly bővülés várható az elővárosi, regionális forgalomban, aminek viszont valamilyen formában meg kell teremteni a financiális hátterét is, ebből pedig az utasoknak is ki kell venni a részüket – indokolja a lépést a ZVV.

A helyi jegyek, így a zürichi városi közlekedésre érvényesek ára marad a régi a ZVV elképzelései szerint
(fotók: Halász Péter)

Az biztos, hogy a viteldíjak változtatása során a helyi járatokon érvényes jegyek, így a zürichi egy zónás jegyek ára nem változik és marad a szakaszjegyek, három utazásra jogosító vonaljegyek ára is a régi. Többet fizetnek majd viszont a havi és éves bérlettel rendelkezők, de itt is differenciált lesz majd az áremelés, függően attól, hogy hány zónára érvényes bérletet vesz majd az utas. Ugyancsak drágul a kiegészítő jegy is, hasonló mértékben és módon.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.